Múzeumi műtárgyvédelem 4., 1977 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)
Seres László - Szentkirályi Miklós - Velledits Lajos: A kisszebeni Mettercia-oltár szekrényének restaurálása
zítésénél a pálcatagos profilléceknek, melyek a szekrény belseje felé szélesednek és hátsó - nem látható - oldaluk síma. A talapzat három darabból áll: a szemlélőhöz legközelebb egy fekvő, nyújtott téglalapalakú áttört faragvány helyezkedik el, amely alapozva és aranyozva van. Mögötte egy valamivel alacsonyabb kék azurittal festett deszka található, hátteréül szolgál az aranyozott dísznek és a negatív formákban előtűnik. A harmadik darab a talapzatot borító fedőlap. A két függőleges irányú elemet a szekrény oldal profilozott léceinek hátuljához illesztették, majd két deszkadarabbal megtámasztották, és azokat belülről a szekrény oldalához szögelték. így a talapzat két darabja teljes biztonsággal a helyére került, anélkül, hogy bárhová ragasztani, csapolni, vagy szögelni kellett volna őket. Ezután illesztették rá a tetődeszkát, amelynek alsó oldalába - teljes hosszúságban - egy nútot gyalultak, és ez - ha a deszkát a helyére illesztik - az elülső faragvány tetejére csúszik, és mivel az elülső éle profilozott, a többi ilyen léccel együtt szépen keretezi a farag- ványt. Nem kevésbé ötletes a szekrényt felül díszítő ornamensek beépítése. Legelői kettős szamárhátív között gótikus ágfonadék helyezkedik el, amelyet szintén egy kék azurittal festett vékony deszkával tettek hangsúlyossá. A faragvány és a szekrény hátfala közé a mesterek egy faragott baldachint építettek és az összefogó élek találkozási pontjaiba két, növényi motívumokból komponált függő díszt illesztettek, hasonlóan a késő gótikus templomok függő záróköveihez. Itt az ágfonadékos faragványt kellett elsősorban ügyesen rögzíteniük. A szekrény oldalába belülről jobb- ról-balról egy-egy "V" alakú vágást faragtak, úgy hogy a faragvány alsó csücskei ide illeszkedjenek. Most kap különösen fontos jelentőséget az a korábban említett megoldás, hogy a tetődeszka nem fecskefarku sarokkötéssel kapcsolódik a két oldalsóhoz, hanem köldökcsapokkal. Ez tette lehetővé, hogy a tetődeszkát leemelve a három fölül túlnyúló csücsök számára trapéz alakú réseket fűrészeljenek be, és a visszaillesztés után a faragvány tökéletesen rögzitve legyen. Nem tud tehát előrebukni, mivel a trapéz keskenyebb oldala van elől, és nem tud leesni a "V" alakú bevágások miatt. Az, hogy az oltárépítésnél régóta érlelődő mesterfogások tökéletes alkalmazásával állunk-e szemben, vagy ennek a műhelynek egyéni leleményessége szülte ezeket a megoldásokat, pillanatnyilag még nem dönthető el. Minden esetre kötelességünknek éreztük, hogy leírjuk, dokumentáljuk, hiszen kiindulópont lehet azoknak a szakembereknek, akik ezzel a kérdéssel foglalkoznak. Az oltárszekrény egyes darabjai; - a műhelygyakorlatra utaló megoldásokon kívül - közvetlen bizonyitékok is vallanak az oltárépítő mesterek munkamódszereiről. A talpdeszka felfelé néző oldala a szamárhát- íves faragvány szerkesztési rajzát őrizte meg. A szerkesztéshez használt vonalakat vonalzó mellett bekarcolták a fába, majd a szamárhátíve- ket vörös krétával húzták meg. Érdekes ezen kívül, hogy a talapzat tetődeszkájának nem látható oldalán lecsorgott alapozás nyomokat találtunk. A csordások által kirajzolt formákból következtetni lehet arra, hogy ezen alapoztak az oromzat áttört faragványait. A munka végeztével ezt a darabot a rászáradt alapozó masszával és a beleragadt ecsetszőrökkel 88
