Múzeumi műtárgyvédelem 4., 1977 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)

Móré Miklós: Vászonra festett képek újrendszerű feszítőkeretéről és a kapcsolatos problémákról

3. A nálunk újdonságnak számító kétkarú ék alacsonyabb lejtésszögével kíméletesebb, oldalviszonylatban kiegyensúlyozottabb emelést biztosít. Tömör, egybefüggő végződése gyakorlatilag törésmentes.

4. A körbefutó lécek peremén alkalmazott (enyvezéssel és facsavarokkal felerősitett) szegélyléc a sarok és a belső csapolások vágatait áthidalja, ezáltal a képvászon felerősítését megkönnyíti, ugyanott a későbbi fellazulást megszünteti. A sarokcsapolások s tnyíló szárnyait áthidalásával megerősíti, a homlokzati éleket törésmentessé teszi.

5. A feszítőkeret tartozéka még a képvászon felerősítése után alkalmazott, keményfából kialakított könnyű szegélyléc, amelynek tetőpontja magasabb, mint a képfelszín, feladata pedig az eredeti vászon és a festékréteg fokozott védelme.

Az előző pontokban leírt keret változtatás nélkül az esetek 80 százalékában alkalmazható, mivel az átlagméret 1 méter körüli. A 70 cm- nél kisebb képek esetében a belső merevítők a régebbi szokásnak megfelelően középen csatlakoznak a körbefutó lécekhez, az ékek is ugyanott helyezkednek el. A 2 m-nél nagyobb képek esetében a belső merevítők száma szükség szerint növelhető.

A kétkarú ékeket az utóbbi időben egy-egy (lencsefejü, sárgaréz) facsavarral, mint hátsó ütközővel biztosítjuk, mivel azok kialakítása a szokásosnál munkaigényesebb, esetleges pótlásuk nagyobb gondot okozna.

A csavarok úgy emelkednek ki a belső peremfelületen, hogy az ékek működtetését ne akadályozzák, de kiesését meggátolják.

Az elmúlt években szerzett tapasztalatok alapján elmondhatom, hogy megoldásunk lényegesebben jobb hatásfokú és több védelmet biztosít, mint a régebbi gyakorlatunkban alkalmazott keretek. Azonban, mint minden vázszeru szerkezet ez sem nyújthat védelmet a szemből és a hátoldal felől jövő fizikai-mechanikai hatásokkal szemben. (Következményeik: be- nyomódás, kinyomódás, szakadás, festékréteg deformálódása, stb. ) A hátoldal felől jövő behatásokat úgy igyekszünk kivédeni, hogy a díszkeretre szellőzőlyukakkal ellátott, vékony rétegelt lemezt erősítünk. Minden esetben ügyelünk arra, hogy a por behatolása gyakorlatilag megszűnjön. Természetesen ezek a gyárilag előállított lemezek csak bizonyos méret- és súlyhatárig alkalmazhatók, azon túl megoldatlan a helyzet mindaddig, amig elő nem állítanak a jelenlegieknél könnyebb, vékonyabb, nagyobb- méretu és formatartó anyagokat. Pedig a hátoldali mikroklima - ami a keret által körülhatárolt tér és a fal síkja között jön létre - több veszélyt hordoz magában, mint amire a festett oldalon számíthatunk.

Érdemes figyelemmel kísérni a képek mögötti tér különleges viszonyait is. Mindnyájan tapasztalhatjuk, hogy ott a levegőáramlás lelassulása következtében (légzsáknak is nevezhetjük) fokozott mértékű a porlerakódás. A fal nedvszívó és leadó képessége, valamint a hőmérsékletváltozással szembeni fáziseltolódása miatt a levegő relatív nedvességtartalma gyakran eltér a kiállítóterem értékeitől. Harmadszor a levegőtlen- ség és a fény hiánya a mikroorganizmusok számára teremt kedvező lehetőségeket. (Ezek a vászon alapozatlan oldalán a cellulózé lebontásával gyorsítják az öregedési folyamatot. ) Ha a kép a szabad térrel határos falon függ, ami az esőzéstől, fagytól, nyári hőségtől jobban befolyásolt tömeget jelent, intenzívebb hatásokkal számolhatunk.

129