Múzeumi műtárgyvédelem 3., 1976 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)

B.Kozocsa Ildikó: Papír - és pergamen kéziratok restaurálása az Országos Széchényi Könyvtárban

1 százalékos cetvelő-benzol oldattal végeztük. Ezután az iveket egyenként etilalkohol és desztillált viz 50-50 százalékos oldatába merítettük, amelybe fertőtlenítő- és tisztítószerként sterogenolt tettünk. Kiemelésük után átvilágítható asztalon szikével óvatosan szétválasztottuk a leveleket, üveglapra simítottuk és pamutvattával megtisztítottuk a szennyeződésektől. Ezután a zsugorodott, deformálódott pergameneket bőségesen átitattuk 10 százalékos karbamid oldattal. 10-15 perc múlva lehetővé vált a levelek óvatos kiegyenesitése, rásimitása az üveglapra, ami kézzel, majd gumihengerrel és paraffinpapirral történt. Ezután a leveleket néhány percig üveglapok közé helyeztük, majd egy teljes napig nedvszívó papírok és kartonlemezek közé szorítottuk. Bélájának azt a módszerét, hogy a pergameneket paraffinpapirok között présbe kell helyezni, nem alkalmaztuk, mert a pergamenek annyira vékonyak és törékenyek voltak, hogy erősebb nyomás áttetszővé tette volna őket. Másnap átitattuk a leveleket 1 százalékos cetvelő-benzol oldattal, és megszáritottuk, előbb gyenge, majd erősebb nyomás alatt, szűrőpapírok között. A pergamenek teljes száradásuk után még három hétig a présben maradtak.

A kódex levelei ilymódon többé-kevésbé visszanyerték ugyan eredeti formájukat, de igen szakadozottak, hiányosak voltak. A hiányokat az eredeti levelek színéhez festett és hasonló vastagságú irópergamennel egészítettük ki. Ragasztóanyagként alkoholban oldott planatolt használtunk, amelynek kötőereje igen jó, és néhány pillanat alatt szárad. A 218 lapnak kb. egynegyede azonban annyira törékeny és szakadozott volt, hogy ezeket meg kellett támasztani. Azt a szakirodalomból jól ismert módszert választottuk, hogy a leveleket aranyverőhártya (marhavakbélhártya) közé ágyaztuk. Tudomásom szerint az eljárást Magyarországon nem alkalmazzák a restaurátorok, vagy ha mégis, bizonyára nem hazai nyersanyag felhasználásával, ugyanis konzerválási célokra kikészített vakbélhártya nálunk nem kapható. Próbálkoztam az 1971-es bécsi nemzetközi restaurátorkonferencián látott szintetikus kollagénnel is; mintát hozattam be Angliából. Bár használata egyszerűbb, mint a természetes hártyáé, hátránya, hogy csak 10-15 cm széles és drága.

Végül egy vágóhídon sikerült beszereznem exportra, kolbászfélék töltésére előkészített hártyát, amelyet tisztítva, besózva és nem kellőképpen zsírtalanítva vettem meg. Miután a bélhártyát megtisztítottuk, zsírtalanítottuk és fertőtlenítettük, üveglapra feszítve szárítottuk. Az üveglappal érintkező felülete kissé fényes maradt, ezt a felületet ragasztottuk rá a pergamenre. A kasirozáshoz régi pergamenhulladékból készített un. pergamenenyvet és nipaginnal konzervált buzakemé- nyitő 50 százalékos elegyét használtuk. A kasirozás nem könnyű feladat, mert a hártya azonnal deformálódik, csavarodik, amint nedvesség éri. A kasírozandó felületre kell rávinni ecsettel a ragasztót, majd rásimitani a hártyát. Ezután paraffin papírok között először gyenge, majd erősebb nyomás alatt szárítottuk a leveleket. A kisebb szakadásokat is hártyadarabokkal fedtük le. A kódex restaurálása - anyagbeszerzési nehézségek miatt - közel három évig tartott, bár munkaideje csak 550 órát tett ki.

Mivel a pergamen, készítési módjából eredően, kissé alkalikus jellegű, savas károsodásával ritkán találkozunk. A vasgallusz tinta okoz néha savas pusztulást.

Ez a pusztulás olyan súlyos is lehet, hogy a betűk kihullásával jár. Hogy ezt a folyamatot megakadályozzuk, illetve megállítsuk, a semlegesítésen kivül szükségessé válhat a kézirat megtámasztása is. A két célt elérhetjük egy lépcsőben is, többféle módon. Jelenleg két uj anyaggal folytatunk kísérleteket. Az egyik a- 1)1 -