Múzeumi műtárgyvédelem 3., 1976 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)

Lente István: A falképrestaurálás művészi kérdései

Az igy létrejött felületi sík tehát egyáltalán nem olyan sima felület, mint amilyent a táblaképeknél megkívánunk, de ez a falképeken a felületi sik egységes hatását nem veszélyezteti. Ha már megfelelő szinü töméssel, vagy semleges színezéssel létrehozható a halvány tónusu kép egysége, megállhat a restaurálás. Hazai falképeinken azonban annyi hiány van, hogy a tömések az egész felületet beborítják, úgy hogy egységes összkép nem alakítható ki. Ezért a töméseken jól beilleszkedő retust kell készítenünk. Retusálhatunk arra az alapszínre, ami azokon a helyeken látszik, ahol a festékréteg hiányzik - ez lehet az aláfestés, vagy a vakolat szine -, vagy a környezetében lévő festékréteg színéhez igazodhatunk. Az első esetben olyan hatás keletkezik, mintha az elpusztult festékréteg alatti alapozás látszana, a másikban mintha a meglévő festékréteg lenne. A hiány környezete szabja meg, hogy mikor mihez kell alkalmazkodni. Ha mellette megkopott felület, vagy az alapozás látszik, ahhoz, ha ép festékréteg, akkor inkább ahhoz igazodhat. Hogy végül is mit választunk, azt a hiánynak az egész képhez való viszonya dönti el. A rongálódásoknak, kopásoknak, festékhiányoknak mindig van természetes oka, valami belső logikája, amit a különféle hatások évszázadok a- latt alakítottak ki. A véletlenszerű károk megbontják ezt a belső egyensúlyt, de ugyanígy megbonthatja a kiegészítés is. Ezért arra törekszünk, hogy megőrizzük ezt az egyensúlyt és természetes harmóniát teremtsünk. Vegyünk egy példát, ami talán jobban megvilágítja ezt. Tegyük fel, hogy egy erősen kopott nagyobb folt mellett egy viszonylag ép, de azért hiányos és tömésekkel tarkított sötét szinü folt helyezkedik el. Ha a sötét folton belüli hiányokat mind ehhez igazodva kiretusáljuk azt tapasztaljuk, hogy a kiegészített folt épsége indokolatlannak tűnik, hamisan cseng. Ezt mindenképpen el kell kerülnünk, ezért gondosan kell mérlegelnünk, hogy mennyi retus igazodjék az alapozáshoz és mennyi a festékréteg színéhez, vagyis hogy milyen mértékben őrizzük meg a töredékességet.

A szándékos rongálások nyomainak eltüntetése veti fel a legbonyolultabb kérdést, különösen ha a szemekről és az arcokról van szó. A legnehezebb eldönteni a kiegészítés módját, ha viszonylag nagy hiány jól körülhatárolt és ép környezetben van. Néhány falképünkön valamennyi festett alak arca ilyen módon van megrongálva, ez pedig lehetetlenné teszi az esztétikai élmény létrejöttét és megakadályozza a miivészi tartalom kibontakozását. A rajzi értelmezhetőség hiánya, vagy a kitömött folt dekorativ rajza minden olyan didaktikus vagy más kiegészítés esetén megmarad, ami nem illeszkedik be teljesen a környezetébe. Ilyen megoldások nem adnak kielégítő eredményt. Amikor ugyanis egy képre pillantunk, szemünk először a hangsúlyos részeket, leginkább az alakok arcát, tekintetét keresi. Ha a pillantás megakad a szemek és az arcok helyén lévő foltokon, vagy a didaktikus rajzon, és a művészi élménytől idegen értelmezésre kényszerül, a kiegészítés akaratlanul is hangsúlyt kap. Ha azonban épnek találja, hamar továbbsiklik újabb részletek felé. Ezért adott esetben megengedhetőnek, sőt szükségesnek tartjuk, hogy az ilyen hiányokat vonalkázva, jól beilleszkedve az eredetihez alkalmazkodó színekkel kiegészítsük. (IV/10-11.)

Gyakran tapasztaljuk, hogy a falképen belül lévő nagyobb hiány nem odaillő rajzolatú foltot ad. Ez a játékos dekorativitás idegen a képtől, és zavaróan hangsúlyos lehet. A jobb állapotban lévő részek érvényesülését segiti elő, ha e foltokat az eredeti vakolat alapszínére retusáljuk, mintha lemorzsolódott folt lenne.

2d