Múzeumi műtárgyvédelem 3., 1976 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)

Lente István: A falképrestaurálás művészi kérdései

résztvennie, amennyire tapasztalatai, megfigyelései ennek hasznára lehetnek, de mindenképpen feladata a kapott eredmények értékelése, hasznosítása és gyakorlati alkalmazása. A restaurátornak elsősorban a kezelés mesterségében és művészetében kell fejlesztenie tudását. Ha egyéni érdeklődése a kutatás irányába viszi, annak hasznát látja, de nem pótolhatja a szakemberek által végzett kutatásokat.

A különféle kutatási területeken működő szakemberekkel való együttműködés egyáltalán nem csökkenti a restaurátor szerepét a helyreállításban, sőt biztos alapra helyezi a tevékenységét. Szembe kell szállnia azonban azokkal a törekvésekkel, melyek - különösen a falképrestaurálásban - ipari kivitelezővé akarják tenni, mert csak igy felelhet meg a restaurálás szakmai és művészi követelményeinek.

A falkép fogalma az utóbbi évtizedekben olyan mértékben kitágult, hogy amikor ma falképvédelemről beszélünk, a festmények és diszitőfestések mellett ide kell sorolnunk minden festett, vagy festetlen vakolattöredéket, melynek megtartását művészi, vagy történeti szempontok indokolják. Ezenkívül ide tartoznak a mozaik- művészet, a sgraffito és a vakolatintarzia emlékei is. Mindegyikükre jellemző, hogy épülethez, többnyire műemlékhez kötődnek. Ez a kötődés befolyásolja restaurálásukat is, mivel a belső tér, vagy a homlokzat esztétikai hatásában mindig meghatározott szerepük van.

A múzeumokban őrzött tárgyak általában kedvezőbb körülmények között vannak, és nagyobb figyelmet is kaptak, igy ott előbb alakultak ki a megfelelő restaurálási módszerek és esztétikai elvek. A falképrestaurálásban ezeket az elveket nálunk Mauro Pellicioli olasz restaurátor alkalmazta először a 30-as évek derekán néhány magyarországi munkájában (Esztergom, Ják). A magyar restaurátorok közül Kákay Szabó György falképrestaurálásaiban (Velemér, Feldebrő) a múzeumi restaurálási elvek szigorú keresztülvitelére törekedett. De e példák hosszú ideig nem hatottak a hazai falképrestaurálási gyakorlatban. Az 50-es évek elején végzett minősithetetlen restaurálás néhány középkori falképünk értékét visszafordíthatatlanul lerontotta. A ma is érvényes alapelvek az ötvenes évtized második felétől kezdtek tért hódítani és napjainkban csaknem általánosan érvényesülnek.

A műemléki helyreállitás elvi szempontjait az 1964-ben elfogadott Velencei Carta tartalmazza. Mivel a falfestmények általában a műemlékek részei, sőt maguk is műemlékek, az itt lerögzitett elvek rájuk is vonatkoznak. A művészeti emlékek restaurálására vonatkozó ajánlásokat a Centre International d’Etude pour la Conservation et la Restauration des Biens Culturels kiadványai tartalmaznak. A múzeumi és a műemléki restaurálási elvek nincsenek ellentmondásban, hanem egymást kölcsönösen kiegészítik. Restaurálási szemléletünk ebben gyökerezik.

A legfontosabb elv, amit ma minden helyreállitás alapjának tekintünk, hogy a műemlék, a falkép és minden művészeti tárgy, hiteles történelmi dokumentum. Történeti és esztétikai értéke is ebből ered. Anélkül, hogy ennek az alapelvnek részletes boncolgatásában elmerülnénk, nézzük meg, milyen konzekvenciák adódnak ebből. A helyreállitás szempontjából a legfontosabb következtetés, hogy a mü történetisége, történeti hitelessége mindennél fontosabb, vagyis a mü dokumentum volta, de esztétikai értéke is saját, eredeti anyagiságához kötődik, attól nem vonatkoztatható el. Tehát anyagai nem pótolhatók és nem helyettesíthetők. Az esztétikai értéket magát is történeti értéknek tekintjük, e kettő nem választható el egymástól.

13