Múzeumi műtárgyvédelem 2., 1975 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)

Hervay Istvánné: Csontfésűk restaurálása

Hervai Istvánná CSONTFÉSŰK RESTAURÁLÁSA

Néhány évvel ezelőtt a Makó közelében lévő Magyar- csanádon V. századi gepida sirokkói az értékes fém-, üveg-, és kerámialelettel együtt csontfésük kerültek elő. A restaurálás menetének leirása előtt érdemes ismertetni a csont tulajdonságait és szerkezetét.

A csont sárgásfehér szilárd, kemény, rugalmas anyag az állati és emberi test vázát alkotja. Formáját és szer kezetét élettani funkciója határozza meg. Alak szerint megkülönböztetjük a csöves (hosszú), a lapos (széles), és a rövid csontokat.

A csöves (hosszú) csont főleg a végtagok vázát képezi. Hosszmérete meghaladja szélességét és vastagságát. .Alakja hengeres (combcsont), de lehet abroncsszerü is (borda ).

A. lapos (széles) csont hosszúsága és szélessége jóval nagyobb vastagságánál (lapocka, medencecsont).

A rövid csontra jellemző, hogy mérete mindhárom dimenzióban többé-kevésbé azonos. Túlnyomórészt szivacsos állományú (csigolyák, lábtőcsontok).

Ha a csontot átfűrész éljük, kétféle állományt figyelhetünk meg, a kéregállományt (substantia compacta) és a szivacsos állományt (substantia spugnosa). A kéregállomány látszólag tömör, valójában azonban csatornákat (Havers-féle csatornák), lemezrendszereket foglal magába. Vastagsága ugyanazon csont egyes részein is különböző, az élet folyamán is változik (különösen a nagy megterhelésü csöves csontoké).

A szivacsos állomány, a kéregállománnyal, és egymással szorosan összefüggő csövecskékből, lemezrendszerekből áll, s főként a csont végdarabjaiban található.- 215 -