Múzeumi műtárgyvédelem 2., 1975 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)
Szabó Zoltán: Az aranyfinomításról
Szabó Zoltán AZ ARANYFINOMÍTÁSRÓL A kémia tudományának XVIII.- XIX. századi nagyarányú fejlődése előtt a fémkohászatnak volt a messze legfejlettebb kémiai technológiája. A fémek gazdaságos és nagy tömegű előállítása mindig is az érdeklődés középpontjában állott, amióta az emberiség az első fémeszközöket előállította. így érthető az a tény, hogy a legtöbb kohászati és fémtisztitási eljárást, amelyet a középkor kohászai és ötvösei használtak, már ismerték az ókorban is, de legalábbis komoly előzményeik voltak. Az ókori ismereteket részben generációról generációra szálló hagyományként őrizték meg az európai mesterek, részben az arab alkimisták közvetítésével szerezték meg."*Az arany egyike volt annak az öt fémnek, amelyek kezdettől fogva fontosak voltak az emberiség számára, és ugyanakkor fémalakban is előfordultak a természetben. Ezek közül a meteorvas csekély előfordulása miatt nem lehetett jelentős, a higanyt csak közvetve használták fel - pl. az aranybányászatban -, de folyékony halmazállapota miatt eszközt nem készítettek belőle, A termésezüst és a termésréz az intenziv bányászat miatt mind ritkábbá vált az eurázsiai földrészen. Legtovább a termésarany őrizte meg fontosságát, sőt évezredekig az egyedüli aranyforrás maradt. A fémarany iránti érdeklődés oka az volt, hogy nemesfém lévén felületének csillogását, sárga fényét mindig megőrizte. Ezenkívül puha, alakítható fém, igen alkalmas finom ékszerek készítésére. Ritkaságánál fogva nagy becsben tartották, és csak kevesen juthattak hozzá. Az aranytárgyak viselése egyúttal a társadalmi ran