Múzeumi műtárgyvédelem 1., 1970 (Központi Múzeumi Igazgatóság Muzeológiai Technológiai Osztály)
Schlager Károlyné: A múzeumi fém műtárgyak állagvédelme
és elvégezzük a regenerálást. A tárgyon levő korróziótermék vastagságától, az ioncserélő mennyiségétől, a hőmérséklettől függően az ioncserélő egyszeri használatra több óráig alkalmas. Célszerű tisztítás közben a vizes pépet néha óvatosan megkeverjük, hogy mindig újabb műanyag gömböcskék kerüljenek érintkezésbe a tisztítandó felülettel, mert tisztítást csak közvetlen érintkezéssel érhetünk el. Azt tapasztaltuk, hogy nem gazdaságos egyszerre nagyobb mennyiségű ioncserélővel végezni a tisztítást: lehetőleg annyit használjunk, a- mennyi a tárgyat teljesen, de nem túl vastag rétegben fedi. Ha két üveget rendszeresítünk, amelyeknek egyikében az elhasznált ioncserélőt tartjuk, akkor gazdaságos időbeosztással végezhetjük a tisztítást és a regenerálást. Hangsúlyoznunk kell, hogy az ioncserélő gyantákat állandóan folyadék alatt kell tartani, mert különben kiszáradva elvesztik hatóképességüket. A tárgyat letisztitás után 60-70 C°-os desztillált vízzel többször leöblítjük, majd megszá- ritjuk. A letisztított ólomtárgyakat kézzel ne fogjuk meg, mert a kézen levő szerves savak - minden valószínűség szerint a vajsav és alkalmankint egyéb - károsan hatnak az ólom felületére, amire már Rathgen felhívta a figyelmet. A további korrózióvédelem érdekéit1*) ben a letisztított és megszáritott ólomtárgyakat az előttiéiben ismertetett módon polbu- tilmetakrilát, vagy poliamilmetakrilát védőbevonatával látjuk el. Előfordul, hogy a földből előkerült ólomtárgyak olyan mértékű korróziót szenvedtek,hogy a tárgy anyaga teljesen őlomkarbonáttá, bázikus ólomkarbonáttá, vagy más ólomvegyületté alakult. Az ilyen tárgyak térfogata az eredeti többszörösére megnövekszik, anyaguk törékennyé és szétesővé válik. Előfordulhat, hogy az elpusztult tárgy felülete megőrzi még az eredeti felírást, vagy diszitést. Ebben az esetben természetesen az ismertetett eljárások egyikét sem szabad alkalmazni, mert az a darab teljes pusztulását idézné elő. Az ilyen leleteket 70-80 C°-os desztillált vizzel alaposan kilúgozzuk; a desztillált vizet sokszor cseréljük, utána vízmentes alkoholban víztelenítjük, majd szárítószekrényben, vagy infravörös lámpa alatt maximálisan 100-110 C°-on még tovább szárítjuk. A száraz tárgyat poli- butilmetakrUát, vagy poliamilmetakrilát 15-25 o/o-os xilolos oldatával itatjuk át. Az átitatás alaposabb, ha vákuumban végezzük: az oldatot tartalmazó edényt vákuumba tesszük. A csökkentett nyomás hatására a tárgy pórusaiból eltávozó levegő helyét az oldat foglalja el. Amikor az oldat bugyborékolása megszűnt, a szívást megszüntetjük és az edényt még legalább negyed óráig benne tartjuk a vákuumban. Az átitatást ecseteléssel is végezhetjük: ilyenkor az oldott műanyagot (15-25 o/o-os PBMA-ot, vagy PAMÁ-ot) addig visszük folya- 76 -