Múzeumi műtárgyvédelem 1., 1970 (Központi Múzeumi Igazgatóság Muzeológiai Technológiai Osztály)
Schlager Károlyné: A múzeumi fém műtárgyak állagvédelme
- 36 Az óntárgyakon sokszor fekete és szürkés szélű korróziós foltok mutatkoznak. Ilyen elváltozás bizonyos körülmények között a nem földből előkerült tárgyakon is előfordul. Első pillanatra az ón legveszedelmesebb változásának az un. ónpestisnek látszik, de részben az irodalom , részben saját tapasztalatunk azt mutatja, hogy az ilyen foltok 11/ nem feltétlenül ónpestisre vallanak. Ónpestisnek vélt tárgyról a korróziós réteg piszkos szürkés fehér és a sötétebb feketés széleit lekaparva, a röntgendiffr aktom éteres vizsgálata azt mutatta, hogy a vizsgált - mint említettük - leggyakrabban ónpestisnek vélt, kemény, rücskös, nehezen eltávolítható rétege nem ónpestis, hanem SnO, SnO és Sn/OH i iá Az óntárgyak legnagyobb veszedelme az ónpestis. Tulajdonképpen nem korróziós folyamat, hanem a fehér, fémes ónnak szürke ónmódosulattá való átalakulása. Az ón ugyanis kétféle módosulatban fordul elő: a tetragonális rendszerben kristályosodó fehér, v. fémes ónban és a szabályos rendszerű, poralakban előforduló szürke ónban. Az első módosulat 13,2 C° fölötti hőmérsékleten, a második az ez alatti hőmérsékleten stabil. Az ónnak átalakulása nem szükségszerűen következik be 13,2 C° alatt, az átalakuláshoz az keli, hogy afe- hér ónt huzamos ideig nulla fok alatti hőmérsékleten tartsuk. Az átalakulást a hőmérséklet alacsonyan tartásán kívül még az is sietteti, ha a 13,2 C° alatti hőmérsékletre lehűtött fehér ónt szürke ónnal hozzuk közvetlen érintkezésbe. Ezt a sajátságát már koránfel fedezték és ezért nevezték el ezt az elváltozást ónpestisnek, mert színié a ragályos betegséghez hasonló. A fehér ónnak kristályos szürke ónná való átalakulását bizonyos mértékben gátolják az ötvöző fémek, mint pl. abizmut, antimon, ólom, ezért minél kevésbé tiszta ónból készül valamely tárgy, annál kisebb az ónpestis veszélye. Az ónpestis rendszerint kisebb-nagyobb pontok formájában jelenik meg, amelyek sötétszürke, laza porral vannak borítva. Sok esetben a szürke por, a felület alatt, hólyagsze3 rü dudorban található. A szürke ón fajsulya (5,8 g/ cm ) kisebb, mint a fehér óné 3 „ (7,3 g/cm ). Az ónpestises tárgyat azonnal kezelésbe kell venni és főleg alaposan elszigetelni a többi óntárgytól, mert - mint említettük - ezeket szinte megfertőzheti az átalakulásra. Kezelésükre részletesen kitérünk. Ólom A levegőn tartott ólmot vékony, sötétszürke oxidréteg borítja. A kialakult oxidfilm fénytelen és ha lassan képződött, jó korrózióvédő bevonatnak bizonyul. Ha az oxidálódásal