Múzeumi műtárgyvédelem 1., 1970 (Központi Múzeumi Igazgatóság Muzeológiai Technológiai Osztály)

Szalay Zoltán - Koncsánszky Gyuláné: Régi viaszpecsétekről PVC másolatok készítése

- 228 ­mert a merev gipsz-negativ eltávolításakor az eredeti viaszpecsét el is törhet, de még valószínűbb, hogy a felszine meg fog sérülni. A negativanyagnak feltétlenül rugalmasnak kell lenni, hogy az az eredeti pecsétről, annak sérelme nélkül, könnyen lehúzható legyen. Nem jöhetnek azonban negatívként számításba melegen olvadó anyagok és amelyek oldó­szereket tartalmaznak. Céljainknak megfelelő anyag a szilikongumi. Ezt külföldön már használták hasonló célra kitűnő eredménnyel. Ennek ismeretében és saját tapasztalataink alapján döntöttünk úgy, hogy negativ anyagnak ezt használjuk. A szilikongumi ezenkívül alkalmas arra is, hogy benne a másolatot, szinte tetszés szerinti anyagból készítsük és széles lehetőség nyílik arra, hogy legkülönbözőbb anyagféleségeket utánozzunk, illetve használjunk fel a másola­tok elkészítésénél. Mi a Wacker cég által forgalomba hozott szilikongumi ' ínyeket használjuk jó eredménnyel. Általában legtöbbször a Giesmasse 56 elnevezésű anyaggal dolgozunk, de sok esetben kitünően használható a Wacker Chemie Streichmasse és a VP 3459 jelzésű készítménye is. Következőkben ezeket az anyagokat fogjuk ismertetni. A Giesmasse 56-t és a Streichmasse-t használat előtt jól fel kell keverni, mert a töltőa­nyaguk leülepedik. Figyelembe kell venni, hogy a töltőanyagot ebben az esetben nemcsak anyagtakarékosságból tették a készítménybe, hanem jelentős szilárditási szerepe is van. A szilikonkaucsuk töltőanyag nélkül eléggé morzsalékony és már az első öntésnél meg­rongálódhat igy a negativ. Miután kimértük a megfelelő mennyiségű anyagot, hozzámérjük a szükséges katalizátort is. Ennek mennyisége alkalmanként változtatható 0, 75 és 5 o/o között. A katalizátor szá­zalékos arányának változtatásával befolyásolni tudjuk a kötési időt és a negativ keménysé gét. Ha kevesebb katalizátort használunk, a termék lágyabb és kötési ideje hosszabb, ha többet teszünk belőle a szilikonmasszába, a termék keményebb lesz és a kötés ideje leró vidül. Az alábbi táblázaton kitűnik, hogyan függ össze a katalizátor százalékos aránya a kötési idővel: katalizátor edény idő kötési idő szilárdulási idő o/o (20 C°) (telies kötésig) 0,75 5,5 óra 15 óra 24 óra

Next

/
Oldalképek
Tartalom