Múzeumi műtárgyvédelem 1., 1970 (Központi Múzeumi Igazgatóság Muzeológiai Technológiai Osztály)

Báthy Géza: Kísérletek vaskorróziót gátló néhány bevonat összehasonlító értékeléséhez

- 199 B. /

Három, különbözően előkezelt alapra alkalmaztuk a kiválasztott bevonóanyagokat:

• ■ .-Ír. 1 u !

1. / tiszta fémre

2. / foszfatált (Ferro-fixollal passzíváit) és

3. / vas-tannát szerkezetű (csersavval passzíváit) fémfelületre.

Ily módon összehasonlítható a passziválatlan és passzíváit modelleken kialakított bevonatok korróziőállósága és a kétféle passziválő anyag hatékonysága. Ezen kivtil vizsgálható az egyes alapoknak és bevonőanyagoknak egymásra gyakorolt, a védőképességet fokozó vagy gyengítő hatása.

C. /

Vizsgálni kellett, hogy az alkalmazott viaszok és zsirok oldószeres vagy megolvasztva, mártással történő felvitelnél védenek-e jobban?

D. /

Végül a műanyagoknál háromféle oldószert alkalmazva (kloroform, toluol, diaceton-alko- hol) meg kellett állapítani, hogy mutatkozik-e különbség á bevonatok védőhatásában, s ha igen, milyen értelemben és mértékben.

Az alkalmazott bevonóanyagok

Parafin (szilárd). Áttetsző fehér anyag, törése kristályos, tapintása zsiros. Olvadáspontja 45-6o° C között váltakozik (kemény és lágy parafin). Főleg 24 és 25 szénatomos telitett s íhidrogénből áll, ezért kémiailag ellenállóképes.

Cerezin (ozokerit). A szilárd parafinhoz hasonló fehér vagy sárgás, szagtalan, íztelen kemény anyag. Főleg 29-35 szénatomos parafin-szénhidrogénekből áll. Olvadáspontja 50-88°C, sűrűsége 0,92-0,94. A kőolajjal együtt előforduló földiviasz finomításával állítják elő.

Méhviasz. A méhek által kiválasztott sárga színű, szemcsés törésű, kissé ragadós anyag.