Zsidó gimnázium, Munkács, 1938

I. MÁRCIUS 15. Márc. 15.-i pályázatunkra héberül irta és iskolai ünnepélyen elmondotta Haupt Sándor VIIT. o. t. (Fordítás. Az eredetit lásd a 44. oldalon.) Amikor egy nép a megújhodás útjára lép és felemelkedik a porból, — legelső feltétel, hogy megváltoztassa lelkét. Belső lelkiforradalomnak kell ennek lennie, művelődési és erkölcsi, vallásos kiegészüléssel. Minden megújhodás egyúttal romantika is. A romantika megveti a meglévő kultúrát, amely — szerinte — hibákkal van tele, és a csillogó multat például véve, szándéka megjavítani a világot. De épen ezért egy ilyen megújhodási mozgalom sokban hátrányos is lehet, ha nincsenek belső erők, szent érzések, amelyek hatnak rá. Csak ezek alakíthatják át az ilyen mozgalmat a jobb értelemben vett romantikává, amely már nem a ködös messzi múltra, hanem a jövőre, a valóságra irányul. A mult század elején és közepén Magyarország fiainak a vágya is ilyen az utóbbi értelemben vett romantika volt. Szabad emberek vágya volt ez: kiszabadulni a bilincsekből. Két harcvonalban folytak akkor a küzdelmek: a hon hű fiainak harcolniok kellett egyrészt saját népük merev és megkövesedett szokásai, törvényei ellen, amelyek nem léptek együtt a haladással; másrészt még ezerszer keservesebben kellett harcolniok az életért és az élet nevében az idegen uralom ellen, amely szembeszegült minden szabadság-gondolatnak. Ez a nehéz munka sok megerőltetést és nagy elővigyázatosságot követelt. Küzdeni az ellenkező elvű hatalom ellen, csupán szellemi eszközökkel ! Újítani nagy óvatossággal, hogy a meglévő régi halomra ne dűljön ! Ébreszteni a nemzeti öntudattal együtt az európai polgárosulás utáni vágyat ! Művelni egy elhanyagolt nyelvet és érvényt szerezni e nyelvnek az irodalomban, törvényhozásban, színpadon ! — S akik mindezért életet, vagyont, munkát áldoztak, abban a biztos tudatban éltek, hogy az elvetett mag dús aratást fog adni, — az utókornak; annak a kornak, amelyet ők már nem érnek meg. És meggyúlt a parázs s e parázsból isteni lángok csaptak fel, a 3