Zsidó gimnázium, Munkács, 1938

8. Szülői értekezletek. a) Január hó 16-án az intézet igazgatósága szülői értekezletet tar­tott igen nagy érdeklődés mellett. Rubin Illés igazgató ismertette a fel­szabadulás eseményeit s az iskola életének alakulását az elmúlt két hó­napban. Kitűzte azokat a célokat és feladatokat, amelyeket a jövőben szülőnek és iskolának követnie kell a nevelés terén. Bemutatta a tanári kar új tagjait, majd javasolta, hogy az értekezlet táviratban üdvözölje a vallás- és közoktatásügyi Miniszter Urat és vitéz Dr. Bessenyei La­jos tanker, kir. főigazgató urat. Az indítványt a szülői értekezlet lel­kesedéssel magáévá tette, és megbízta az igazgatót, hogy mind a VKM­nek, mind a Főigazgató Urnák a következő szövegű táviratot küldje: „A Munkácsi Zsidó Gimnázium ma egybegyűlt szülői értekezlete mély hó­dolattal köszöni meg az intézet további működésének engedélyezését" aláírás: Zsidó Gimnázium szülői tanácsa. b) A Rendtartás utasításaihoz híven a tanári kar nagy igyekezet­tel munkálkodott azon, hogy minél szorosabb és állandóbb kapcsolatot találjon a szülőkkel. Ezt szolgálták a minden szerdán délután tartott szülői fogadó órák is, amelyeknek fontosságára az igazgatóság ismé­telten felhívta szülők és tanulók figyelmét. 9. Kirándulások. a) Május 18-án egésznapos kirándulás keretében tartottuk meg a hagyományos Lag-Baomeri ünnepségünket, amelyen a tábortűz mellett Haupt S. VIII. o. t. osztálya nevében elbúcsúzott az iskola többi növen­dékétől és tanári karától. 1 b) Május 20-án a IV. o. tanulói Engel József tanár vezetésével ki­rándultak a Frigyesfalva-i „Latorica" vasgyárba, ahol a vasöntést fi­gyelték meg. i c) Május 28-tól június 5-ig az intézet tanulóinak részvételével és főigazgatói engedéllyel tanulmányi kirándulást vezetett Budapestre és Visegrádra Morvái Jenő tanár és Lindenbaumné-Ruberl Erzsébet ta­nárnő. A kirándulás teljes erkölcsi sierrel zárult. Résztvett 28 nö­vendék. VII. KÖNYV- ÉS SZERTÁRAK. 1. Tanári könyvtár. Tanári könyvtárunk — sajnos — nagy kiegé­szítésre szorul, elsősorban magyar nemzeti vonatkozású könyvekben. 17

Next

/
Oldalképek
Tartalom