Állami gimnázium, Munkács, 1939

26 vet viselő fiucserkész-csapatra való tekintettel „Zrinyi Ilona" névre ké»tük az igazolást, melyet előreláthatólag meg is fogunk kapni. Erkel Ferenc Ének- és Zenekör. A tanév folyamán a kezdet ne­hézségeit bátran leküzdve eredményes munkát végzett intézetünk ének- és zeneköre. Vezetője: Oláh Miklós tanár. Ifjúsági elnök: Fazekas Ferenc VII., alelnökök: Jeles Kornél VII., és Márton István IV. A., jegyző: Szendrei János VII., pénztáros: Kárpáti Béla VII., ellenőrök: Keisz Vince V. és Kováts János VII., o. tanulók. Intéző bizottsági tagok száma: 12. A köri tagok száma: 90. Közvetlen célunk, hogy az ifjúság művészi ízlését fejlesszük, nemes szó­rakozásokra szoktassuk és vele, valamint környezetével a magyar dalt meg­szerettessük. Az iskolai ünnepélyeken szebbnél szebb ének és zenekari szá­mokkal szórakoztattuk az intézet belső munkája iránt érdeklődő közönséget. Ezenkívül számos önképzőköri gyűlésen, cserkészeink csapatnapjain, kultur­egyesületi előadásokon, és nyolcadikosaink ballagása alkalmával szerepeltünk­Vegyes énekkarunk 80 tagból áll: 40 fiu és 40 leány. Karnagy: Oláh Miklós vezető tanár. Férfi énekkar létszáma: 20. Karnagy: Fazekas Ferenc VII. o. t. Gyermekkórus létszáma: 30 Karnagy Duliskovics György I, o. t. Zenekar: 12 tag. Vezetők: Krasznai Pál VIII., Kurucz Tibor VII. és Máüon István IV. A. o. t. A tanév kezdetén nagy hiányát éreztük egy zongorának. Októbertől de­cemberig zongorakölcsönzéssel pótoltuk a hiányt, de már nagy lendülettel folytak az előkészületek, hogy iskolai ünnepélyeket rendezhessünk, amelyeken az önkéntes adományokból befolyó összeget zongora vásárlásra fordíthassuk. Köszönettel tartozunk a kedves szülőknek és mindazoknak akik támogatták törekvésünket. Januárban megvalósult tervünk: zongorát vettünk. A zongorára adakoztak: Magyar Nemzeti Bank Munkácsi Fiókja 100 P. Délkárpáti Kőolajfinomitó rt. 30 P. Schönborn-sörgyár 20 P. Munkácsi Do­hánygyár, Munkácsi Kereskedelmi Bank, Munkácsi Póstahivatal, Munkácsi Járási Hitetszövetkezet, Bereg Márainarosi Kereskedelmi Bank, Kassai Bank Munkácsi Fiókja, Duna Bank, Mestska Sporitelna, Csillag szálló, Krasznai Jánosné, Dr. Jaczkovits István, Dr. Simon Menyhért, Hajovíls Péter, Ferenczy János, Dr. Fried Sándorné, Molmár József, Iványi Mihály 10—10 P. Szim Lajos, Saphir János, Keleti Ede, Stühmer fióküzlet, Rapaport gyógyszertár, Farkas divatüzlet 5-5 P. Nagy Béla 7 P.—. Ezenkívül számos kisebb négy, két, egy pengős adomány érkezett. Ez­úton is hálás köszönetünket fejezzük pártfogóinknak. Diákkaptár. Csak junius hó elején alakult meg Turchányi György ta­nár vezetésével, de a rövid időhöz képest szép eredményt ért el. A diák­kaptár tisztikara a következő: Ügyvezető igazgató: Iváncsó Jenő VII. o. t., cégvezető: Kapusztej Klára VII. o. t., főpénztáros: Várady János VI. o. t., főellenőr: Lespach Erzsébet VI. o. t. A 9 osztály 9 fiókot alakított. Mind-

Next

/
Oldalképek
Tartalom