Állami gimnázium, Munkács, 1916
4 zettséget hozott a kathedrára. Ismereteit szorgalmas önképzéssel mélyítette és az életből merített tapasztalatokkal gazdagította. Ekképen felvértezve egészen betöltötte azt a helyet, melyet elfoglalt, s pazarul szórhatta lelke dus kincseit az ifjúság közé. Nála a komoly tudás a sziv melegén olvadt fel, s így áradt tanítványaira. Szaktárgyainak, a latin és görög nyelvnek s irodalomnak gazdag anyagából, az igazi tanítómester éleslátásával emelte ki mindig az értékes művelő tartalmat, s a klasszikusoknál föllelhető életigazságokat eredményesen plántálta át a fogékony fiatal lelkekbe. Nemes érzelmeket fakasztva, lelkes elhatározásokat ébresztve, találta meg a legjobb s legigazibb kapcsolatot az élet és az iskola között. Csupán egyéni kiválóságának és tanári érdemeinek köszönhette, hogy az 1902. év elején, Fankovich Sándor halála után az intézet igazgatója lett. És ebben az uj állásában is, megnagyobbodott hatáskörrel, más-más eszközökkel, de ugyanazon elveket valósította meg, melyek tanári működését oly értékessé tették. Az intézet az ő igazgatása alatt, a nem épen kedvező viszonyok és a sok gátló körülmény ellenére is hatalmasan fejlődött és emelkedett, mert Bohner igazgató hivatása meleg érzetéből s ezen iskola iránti lankadatlan szeretetéből merítette azon lelkesedést, melyre a siker biztosítása tekintetéből szüksége volt. Nagy érdeme van abban, hogy a főgimnáziummal kapcsolatos áll. internátus létesült. Mint tanár tevékeny részt vett ez intézmény csiráját alkotó tápintézet megalapításában s államsegélyes internátussá való kifejlesztésében; később mint igazgató befolyásos társadalmi tényezők támogatásával keresztül vitte, hogy az internátus államosittatott s mostani diszes palotájában megfelelő elhelyezést nyert. Sokat fáradott az irányban is, hogy a tanulók számának jelentékeny növekedésével s a párhuzamos osztályok felállításával teljesen szűkké vált gimnáziumi épület megfelelően kibővittessék; a világháború kitörése azonban az egész tervet a messze jövőbe odázta el. Vezető állásában egyszerű és közvetlen volt mindenkor. Érintkezéseiben semmi sem volt a hivatalfő ridegségéből, feszélytelen s igazán barátságos légkör áradt körüle. Amikor csak tehette, a kollegiális együttérzés ápolására szívesen áldozott a zöld és fehér asztalnál egyaránt. A hosszú évek folyamán, jó és rossz napokban, nyugodt időben épen ugy, mint a szenvedélyek hullámzásainál, mindig megőrizte bölcs mérsékletét s nyugodt tapintatát, nem tévesztve szem elől, hogy „peragit tranquilla potestas, quod nequit violenta". A tanuló ifjúság ügyes-bajos dolgainak elintézésében atyai jóindulattal járt eh Nemcsak hirdette, de eljárásában meg is valósította azt az elvet, hogy a betű öl és a szeretet éltet. A szabályok rideg igazságával mindig a megértő sziv igazát állította szembe. Kifelé is méltóan képviselte az intézetet. Megnyerő modora,