Állami gimnázium, Munkács, 1915

II. Iskolánk és a háború. 1914/15-1915/16. Isten neve legyen az első szó, amelyet az 1915/16. háborús tanévre vonatkozó beszámolómban leírok, a Mindenhatóé, azért a végtelen kegyelemért, hogy bennünket megsegített — elűzni ellenségeinket határainktól, hogy győzelmet adott mindenütt fegyvereinknek, s ez által lehetővé tette nékünk, hogy ezt a tanévet zavartalanabbul eltölthesslik és átélhessük. Az idei tanév korántsem volt ránk nézve olyan változatos, olyan terhes, mint az 1914/15-i, de ez a legnagyobb, amit róla örömmel elmondhatunk. Mert most, éppen a tavaly tapasztaltak után, látjuk, hogy mennyire megbecsülhetetlenül értékes az az egyszerű kulturmunka, a mely a béke éveiben az iskolák csendes falai között szinte észrevétlenül folyik, s csak most látjuk be igazán, hogy a nemzetek és generációk fejlődéséhez, haladásához mennyire szükséges feltétel a zavartalan nyugalom, a béke, melynek áldásait — ellenségeink akaratából, mi és az emberiség oiy régóta nem élvezzük ugyan, de amely után ma minden kulturlélek őszintébben vágyakozik, mint valaha. Nem nagyitok talán, ha azt állitom, hogy ez a háború legnagyobb és legértékesebb tanulsága. Azon győzelmek, amelyeket e tanév folyamán hős fiaink arattak a különböző harctereken, s azon határtalan lelkesedés és áldozatkészség, amelyet a magyar nemzetnél és hü szövetségeseinknél ezen idő alatt tapasztaltunk és megfigyeltünk, feljogosít bennünket annak kimondására, hogy már nem lehetünk messze attól az időponttól, amikor ismét hüvelyeikbe kerülnek a kardok, ismét elül a harci zaj, s a megzavart világrend helyreálltával ismét megindul a jélbe szakított kulturmunka az életben és az iskolákban egyaránt. Ebben a hitben szinte nagyobb kedvvel fogok hozzá a második tanév krónikájához, melynek megírása tanártársaim bizalmából nékem jutott. Tavaly, mikor ugyanezt tettem, épen a gorlicei áttörés következményeinek hatása alatt állottunk, s mikor az adatokat gyűjteni kezdtem, a kárpáti küzdelem legválságosabb óráit éltük át. Szinte természetes volna tehát, ha most sorainkból néha a súlyos napokra s a dicsőséges fordulatra való visszaemlékezés csendülne ki akkor is, ha erre a magasabb érdekek s a nm. VKM.-nek 14092/1916. sz. alatt kiadott rendelete nem bátorítana. Hiszen az évforduló alkalmából minden nap és minden óra az emlékezetnek lelkünkbe toluló benyomásai alatt telik el, s ez önkéntelenül is életre hivja az öszszehasonlitást.