Állami gimnázium, Munkács, 1915

54 tott uzsoki szoros körül alusszák örök álmukat, s akiknek megfizethetetlen, sírunkig kötelező hálával tartozunk valamennyien, — az oroszok hét hónapi kárpáti garázdálkodása 3000 virágos, kedves falusi ház rombadölését, 5376 "ház, egyéb épület megrongálását jelenti elsősorban! Főkép Sáros, Zemplén, azután Ung, Bereg Máramaros megye szenvedett az orosz vandalizmus barbárságaitól rengeteget ... Felesleges nektek erről, Kedves Ifjúság, bövebb,en szólanom, hisz úgyszólván benne éltetek ti is e borzalmakban. Elénk emlékezetetekben van bizonyára még a kétszeri menekülés a városból, melyhez oly veszedelmesen közelgett már az ellen; az álmatlan éjszakák, izgalmas nappalok, a távoli ágyumoraj, a rémhírek léleksorvasztó, egészségemésztő izgalma .. . . .. Hát még ahol bennjárt az orosz!!!... Kaszárnyák, istállók lettek a le nem rombolt, fei nem gyújtott, szét nem lődözött templomokból, iskolákból, romhalmazok a boldog családi tűzhelyekből, melyeknek még életben maradt, kifosztott, megkínzott lakói földön futókként menekültek tova, a magyar társadalom védőszárnyai alá, hisz ahelyett szenvedtek valamennyien, s önmaguk tönkrejutásával az ellenfélt megállásra birva: a magyar társadalmat óvták meg a hasonló sorstól! Nemcsak az irgalom, szánalom, emberszeretet, hanem az erkölcsi kötelesség is kivánja tehát egyúttal, sőt parancsolja, hogy segítsünk e szerencsétleneken, »az emberfeletti kinok e legszánandóbb áldozatain«! Adjuk vissza nekik boldog családi fészküket, meleg otthonukat, tegyük lehetővé adományainkkal, hogy felépíthessék feldúlt tűzhelyeiket, megkezdhessék családjukkal tavaszi földmunkájukat, hogy á pacsirta dalát hallgathassák újra a betemetett lövészárkok helyén, hol tavaly ilyenkor még az ágyuk mennydörögtek! Adjatok elsősorban ti, Kedves Ifjúság, adjon a ti »szervezett társadalmatok», a »magatokéból«, — amit szüleitek tisztán a ti élvezetetekre adtak, — levetve előbb minden gyermeki önzést; ez az önzetlenség lesz »a háború viharának tisztító, szivnemesitö, termékenyítő hatása: enyészik vele a nyomor és nevelő tanulsága nemzedékek épülésére örökre megmarad.« Adjatok filléreitekkel egy-egy felépítendő házhoz legalább egy téglát, egy darab követ, egy homokszemet, hisz ezzel egyúttal a magyarság várát építitek, erősititek! Adjatok, hogy a magyar társadalom, a magyar diákok pénzéért az elpusztult falvak uj iskoláiban magyar szó csendüljön a gyermekek ajkán, magyar ének a templomokban, magyar beszéd a szószéken, s magyar ima fohásza szálljon az ezüsttiszta, édes esteli harangszó szárnyán szerteszét! Egy-egy ilyen magyarrá felépített falu lesz a világháború legszebb emlékoszlopa; egy-egy ilyen szép, tiszta, egészséges, boldog, s épen ezért a kivándorlást megszüntetni is hivatott falu ragyogó tornya legyen hirdetője, mint égbetörő felkiáltójel, a határszéleken a diadalmás magyar állameszmének, magyar erőnek, hatalomnak, messze' űzve uj fényével, — mint a régi "harc, dicsőség beszédes tanujával, ha kell, fenyegető emlékeztetöjelével, — minden gyanús, ellenséges ködhomályt! Adjatok tehát! . . . Boldogok, akik adhatnak; hisz hőseinknek a Kárpátokban bőven ontott, önfeláldozással adott életével, vérével szemben úgyis oly kevés, elenyészően csekély ami aranyunk, ezüstünk, rezünk!.. . S mig nekik drága vérük ontásáért sorsuk a ha-