Állami gimnázium, Munkács, 1915

véltük el. De Értesítőnk nyomása közben már meg kellett írni róla, hogy vitézül verekedik, s bátor magatartásáért soronkivül főhadnagy lett. Azzal végeztük sorainkat, hogy megsebesült. S alig száradt meg írásunkon a nyomda festék, amikor kaptuk a szomorú hirt, hogy junius 13-án, midőn századát győztes rohamra vezette, fejlövést kapott és hősi halált halt Galíciában. Mi egy kedves iskola társunkat, a polgári társadalom egy derék tagját, a haza egy kiváló katonáját vesztette el benne. Az átkos Galícia porát az ö vére hullása is értékesebbé teszi számunkra. Őfelsége, halála után, vitézségéért a III. o. katonai érdemkereszttel tüntette ki emlékét. Ligeti Miklós költő és magántisztviselő; hadapródj. a 32-ik honvéd gyalogezredben, 1906—1910-ig az intézet tanulója. Már ezen idő alatt is nem közönséges költői tehetséget árult el, minden komolyabb intézeti vagy internátusi eseményt megénekelt s irodalmi képességeiért, jó humoráért diáktársai nagyon szerették. Az intézethez mindig kedves emlékek fűzték, amit az is bizonyít, hogy uj internátusunk felavatására alkalmi költeményt küldött. A felső kereskedelmi iskolát Miskolcon végezte, s már ezen idő alatt sürün jelentek meg költeményei, köztük több pályanyertes is, a fővárosi lapokban. l

c)14.-ben pedig »Tavasz« cimen közre adta első verses kötetét is, melyben igen sok szép és figyelemreméltó alkotás van. A Lévay díj elnyerése és költeményei megjelenése után neve ismertté lett, s pályája a legszebb reményekre jogosította fel szüleit és irodalmi barátait. Azutáa jött a háború és jött a fordulat. Az 1914. évi általános mozgósításkor önként jelentkezett s kiképzése alatt, a szerbiai katasztrófa alkalmával ezt irta atyjának: »Ilyen szégyenteljes csapás még nem ért nemzetet; nincs habozásnak helye többé, minden fegyverfogható ifjúnak a harctéren a helye, én is megyek.« Előbb a Hindenburg hadsereggel küzdött Oroszországban, majd 1915. februárjában a Kárpátok védelmére indított sereggel hagyta el az országot. 1915. március 6-án, alig 20 éves korában, golyó által szíven találva, jajszó nélkül halt hősi halált. Előbb a vállán sebesült meg, azután sebével parancs ellenére nem maradt a kötöző helyen, hanem szakasza élére sietett és vezette a támadást á végzetes lövésig. Igazi hősi halál, amilyet tanuló korában egy kis költeményében előre megjósolt... Abbeli óhaja, hogy tölgyfa tövében, suttogó szellők alatt legyen örök nyugvóhelye, sajnos, bekövetkezett; a Manilova hegy tetején lévő őserdőben nyugossza örök álmát közös sírban, hová a hivatalos értesítésből sejthetően, csak 1915. március 21-én temették el az oroszok. — Legyen emléke áldott, hisz minden izében magyar, nemes alkotásokra reményt nyújtó fiát vesztette benne imádott hazája! — »Nekünk pedig bizony lehullott a mi fejünknek koronája« ... irta az édes apja. S van-e olyan ember, aki ezt könnyek nélkül elolvassa?