Állami gimnázium, Munkács, 1915

16 Mindezekkel, kiket még a félbeszakított életpálya gondja húzott vissza az iskolához, mind pedig a régiekkel, akiket a hála érzése szólaltatott meg, a tanári kar tagjai, valamint a diákok élénk levélváltást tartottak fenn, ami jó hatással volt az ifjúságra, a tanulókra, akik a fiatal sziv fogékonyságával szívták magukba azt, amit általában a háborúról olvastak, láttak és hallottak. Ha pedig katonákról, gyűjtésről, adakozásról volt szó, akkor pláne áldozat- és szolgálatkészségük alig ismert határokat. Nem titkolható megelégedéssel állapithatjuk meg, hogy háborús tevékenység tekintetében mindkét tanévünk elég változatos és eredményes volt, az iskolai életünk pedig — mondhatni — események- 1 ben gazdag. Tanulóink már 1914. szeptember 2-án megismerkedtek a sebesült katonákkal, s az irántuk felébredt részvét azóta csak fokozódott \ szivükben. Akármerre vittük őket, vasútra, korházakba, baraktelepre, mindig jutott a sebesülteknek dohány, cigaretta, könyv, újság és élelmi szer: gyümölcs, befőtt. Különösen nagy értéket képviselt ez a két háborús karácsony alkalmával, amikor a nagyarányú társadalmi munkából diákjaink is szép eredménnyel kivették részüket. 1914. szeptember-októberében az átvonuló sebesült katonáknak üditö italokkal való ellátását egy erre alakult társadalmi bizottság végezte. Ennél a munkáljál vettük először nagy hasznát a még vakációzó diákjaink ügyességének és élelmességének. Ezenkívül vásárolták a Hadsegélyezö Hivatal által forgalomba hozott szövetségi jelvényeket, s a Vörös Kereszt javára kibocsátott jótékonysági bélyegeket; jegyeztek iskolai alapítványokra hadikölcsönt ; gyűjtöttek rezet, segítettek nékem a reset—vasért mozgalomban s hazafias ünnepeiket is a háborús jótékonyság szolgálatába állították. Mindezekről, az 1914/15-ik tanévet illetőleg tavalyi Értesítőnkben kimerítő és hü leírást adtam, s általában már ott sok olyan kérdésre megfeleltem, amilyenre most kellene válaszolnom. S minthogy már a hellyel való takarékoskodás szempontjából sem ismételhetem önmagamat, egyszerűen csak utalok e körülményre, s reá térek az idei évre, melyről hasonlóképen sok még a mondani valónk. A tanév rendkivüliségét mutatja az is, hogy most a vakáció munkájával kell kezdenünk. Éppen kapuzárás volt t. i. iskolánkban, amikor megnyílt a vasúti állomáson az »Üditötelep«, melynek célja volt az átvonuló se- I besült katonáknak üditő italokkal való rendszeres ellátása. A telep intéző bizottsága e fontos feladatának megoldására diákjaink segítsége nélkül nem is gondolhatott. Ott is voltak mind a kijelölt időben ; serénykedtek, dolgoztak, inspekcióztak — a kicsik nappal, a í nagyok éjjel — tanár vagy bizottsági tag felügyelete mellett. Gyűjtöttek pénzt és természetbeni adományokat, — még az elemi iskolai vizsgákra hozott virágokat is eladattam velük — egyszóval szívesen feláldozták szabad .idejüket, amig erre (jul. 1— jul. 17-ig) szükség volt. (Később az »Üditőtelepet« a kolera járvány miatt bezárták.) A német Südarmee vezérének, Linsingen generálisnak, távozása. alkalmából julius 4-én a város fényes fáklyás menetetrendezett. Ifjuságunk ebben épen ugy cselekvő részt vett, mint abban, a melyet trónörökösünk itt léte alkalmával (1914. dec. 29.) rendeztünk. Mindkettő feledhetetlen emlékeket hagyott és maradandó hatást tett tanulóink lelkében.