Állami gimnázium, Munkács, 1914

8 Iskolánk — és a háború. Még elején voltunk a nyári nagy vakációnak, mikor eldördült a sarajevói revolver, s csak a közepén, mikor a történelmi szövegű ultimátum elment Szerbiához. De aug. 2-án, a hadüzenet megtörténte után egyszerre félbeszakadt a pihenő, s megzavart hangyaboly módjára szaladt hazafelé mindenki biztosabb otthonába. A felvonulás lelkesítő jelenetei szemeink előtt játszódtak le, s Munkácson vagy a környékén lakó tanulóink már a mozgósítás első napjaiban sodrába kerültek a háború folyton erősbödő áramlatának, amélyből aztán máig sem volt szabadulás. Néhány nap múlva már sejtettük és láttuk, hogy a tanév zavartalan megnyitásáról szó sem lehet. Intézetünket katonai célokra foglalták le, kórháznak rendezték be, a városban minden valamire való helyiséget megszálltak a különböző katonai hatóságok, s így más helyen sem tudtuk a szükséges helyiségeket a tanítás céljaira biztosítani. —- A beiratásokat még sok akadály mellett elvégeztük ugyan az épen akkor bérbevett helyiségeinkben, a tanítást azonban egyelőre bizonytalan időre el kellett halasztani. A pihenésnek ezen reánk kényszeritett napjaiban azonban tanárnak és tanítványnak akadt elég dolga és tennivalója. Megindult a társadalmi szervezkedés a katonák itthonmaradt családtagjainak felsegélyezésére, s ebből mindnyájunknak kijutott. Meg aztán fellobogózott katonavonat sem ment fel anélkül, hogy nótázó legényeinket egy kis szívni valóval el ne láttuk volna, s nekik egy búcsúszót ne mondottunk volna. Közben a harctéri események is érlelődtek, s egy rövid, de csodás lendületü offenzíva után csakhamar kitűnt, hogy hadseregünk emberfeletti erőfeszítés és hősiesség dacára sem tudja Galícia síkján feltartóztatni az ellenséget. Augusztus végén már veszedelmesen közeledett a hadszíntér határaink felé és szeptember 2-án megjelent nálunk az első sebesült vonat is, amely azután a maga valóságában megmutatta nekünk a háború borzalmait. Oh azok a szeptemberi napok örökre emlékezetesek lesznek előttünk! Néhány napnak kapkodása után megtörtént azután a szervezkedés a sebesült vonatok fogadására, a mi hőseink ellátásának társadalmi uton való biztosítására is. Nagyobbára a munkácsi tantestületek tagjaiból és a főgimnáziumi tanulókból bizottság alakult, mely állandó inspekciót tartott a vasúton éjjel-nappal és részint tőkéjéből, részint adományokból mindennel ellátta az érkező sebesülteket. A pénzt, az ezreket ehhez a művelethez 20 filléres perronjegyekből hoztuk össze, melyeknek az első fogoly vonatok érkezésekor volt különös kelendőségük. Ezen szereplésünkre mindenkor jóleső érzésekkel tekinthetünk vissza. A hónap végén azonban ezt a munkát alapjában zavarta meg az a váratlan körülmény, hogy az ellenség átlépte a vereckei szorost, s majdnem feltartóztatás nélkül közeledett városunk felé. Akkor még nem voltak tapasztalataink, s ezért a kritikus pillanatban (okt. 1-én) a város teljesen kiürült. Az intézet vagyona is biztonságba helyeztetett, s ez bizonyíthatja, hogy abban az időben a legválságosabb napokat éltük át. Hála Istennek csak rövid ideig tartott! Néhány nap múlva a közvetlen veszély megszűnt, s újra felvehettük volna az elejtett fonalat, a katonai körök azonban ekkor már a járványok veszedelmes terjedése miatt a bizottság működését nem tartották kívánatosnak. Akadt másutt százféle alkalom a segítésre.