Állami gimnázium, Munkács, 1913

72 gitöen gondoskodott ifjaink elszállásolásáról és ellátásáról. Neve­zettek részt vettek a jubiláris díszközgyűlésen, ahol a jubiláló kört körünk nevében alulírott üdvözölte. A percenként 220, 180, 150, 120 és 100 szótagos versenyen vettek részt versenyzőink, remélhetőleg fényes sikerrel. Az eredmény — mivel a biráló bizottság csak junius végére készülhet el jelentésével és a pályamunkák minősítésével — ez ideig ismeretlen. Hisszük, hogy becsületes fáradozásainknak meg lesz a jól megérdemlett jutalma! Eperjesen tartózkodásunk alatt megnéztük a város történelmi emlékekben gazdag köz- és magánépületeit is Visszafelé utazáskor pedig a rendelkezésünkre álló 1 órát Kassa főbb nevezetességének, a dóm megtekintésére használtuk fel. Körünk 8 tagja részt vett a Szegedi Gyorsírók Egyesületének szabatos pályázatán is A hol R. Török Gábor III. díj fejében bronz plakettett. Steinberger Ödön, Singer Dezső Fenyves László okleve­let nyertek. Elismerést nyert Krémer Sándor. Mielőtt jelentésemet lezárom, a magam és a vezetésem alatt álló gyorsírókor nevében a leghálásabb köszönetemet fejezem ki nagyságos Bohner Jákó igazgató urnák, ki megértő szeretettel le­hetővé tette, hogy ambiciózus ifjaink az őket tudásuknál fogva is jogosan megillető helyen, az eperjesi gyorsiróversenyen részt vehet­tek és intéztünk jó hirnevét szerény munkásságukkal gyarapították. Szilágyi Sándor, oki. gyorsírás tan., kör-vezető. 4. Rajzkiállitás. Mint minden évben, ugy e tanév végével is az évzáró vizsgá­latok ideje alatt a folyó 1913—14. tanévi I—VIII. osztályban készített mértani-, görögpótló- és rendkívüli rajzokból igen tanulságos kiállí­tást rendeztünk. A szülök és tanügybarátok ezúttal is igen melegen érdeklődtek a tanulók ebbeli munkássága iránt. Az elért eredmény bemutatása által a szülök és a nagyközön­ség egyaránt alkalmat találtak a tanuló-ifjak szép érzéke, jó ízlése fokozatos elöhaladásának megítélésére. A kiállítással egyidejűleg láthatók voltak az évközben hirdetett pályázatok eredményei, ugyanis egy-egy oklevél-tervezet a gyors­írók és a rajzolásban kivált tanulók kitüntetésére, továbbá a mun­kásgimnázium rajzai is. Kiváltak a geometriai rajzból: I. Ao.-ból: Boronkay György, Hegyes István és Losonczy Dezső. — I. B o.-ból: Lengyel János, Magocs János és Markovics Pál. — II. A o.-ból: Ecsedy Géza, Hoss Elemér, Kizman György és Steinbach Pál. — II. B o.-ból: Brand József, Nagy Imre és Stefán Nándor. — ILI. A o.-ból: Augusztinovics Győző, Balogh Ferenc és Tárczy Gyula. — III. B o.-ból: Ducsay Jenő, Dóry Béla, Neverkla Lipót és Tarr Sándor. — IV. A o.-ból: Hoffart István, Hornoch Antal, Kara Péter, Kroó Béla és Váczy László. — IV. B o.-ból: Fischer Ede, Stern Ede és Zsombor Géza. A görögpótló rajzból: V. o.-ból: Czirely Gyula, Földváry Jó­zsef, Oesterreicher Mór, Steinberger Sándor és Szoják Károly. — VI. o.-ból: LeviCzky Miklós, Locker Zoltán, Tarr Gyula és Tulipán Andor. — VII. o.-ból: Balázs Béla, Kunsch Endre," Molnár József, Steinberger Ödön és Szerencsy Gyula. — VIII. o.-ból: Csorba István, Puskás Endre és Török Gábor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom