Állami gimnázium, Munkács, 1912

6 Szándékosan emelem ki utoljára mint tanárt, mint pedagógust, mint a magyar kultura egyszerű, szerény, de annál lelkesebb és annál ideálisabb harcosát. Itt egyenesen példakép, a szó szoros értelmében. Szakának odaadó, lelkes müvelője, a kezeire bizott ifjúságnak pedig igazi atyja, telve jóindulattal és szeretettel, csaknem bálványa az egész tanári működése alatt. Csupa szeretet, csupa sziv. Tanítványai közt nem ismert különbséget, ha kellett, mindenik benne' találta jóindulatu védőjét. Szerették és szeretik tanítványai, pedig sok van belőlük, sok szeretet és ragaszkodás veszi körül deresedő fejét. Sok kiváló qualitás egyesülése teszi a tanárt igazán tanárrá, a kultura harcosává, a közszolgálat katonájává, tanítványainak szülőket helyettesítő nevelőjévé. Maga a tudás még nem elegendő; a pálya iránti lelkesedés, nemes kollegiális érzés, kötelességérzet, kulturális érzék, jóindulat, jósziv és szeretet a jó tanár kellékei. Bulyovszky ezeket mint szerencsés harmóniában egyesitette magában. Mint aktiv tanár annak teljes tudatában, hogy közszolgálatban áll, minden anyagi érdek nélkül, egész tehetségét szentelte annak az ügynek, melynek szolgálatában állott. S mindezért, hosszú 34 évi buzgó tanári működéséért a jutalom a rideg nyugalomba küldés, semmi egyéb. Ő pedig talán még erre is büszke. Neki elég, ha ő tudja, hogy kötelességét hűen teljesítette. Ez Bulyovszky Sándor. Midőn itt e helyen mint tanártól ugy a magunk, mint az ifjúság nevében elbúcsúzunk Tőled, kedves barátunk és kartársunk, szeretettel emlékszünk mindig Te rád, kívánjuk neked, hogy csendes magányodban, kies Tusculanumodban boldogan éld át életed hátra levő napjait s kérünk tarts meg te is bennünket szives emlékedben. Nyugalmadat élvezd még soká! Makoviczky György.