Állami gimnázium, Munkács, 1912

II. Bulyovszky Sándor Megint búcsúztatás. Hosszú, 34 évi lelkes és buzgó tanári szolgálat után az igazán jól megérdemlett nyugalomba vonult ő is. A régi tanári gárda egy rokonszenves, ideális typusa hagyta itt a küzdő teret, helyet engedve a fiatalabb erők érvényesülésének. Egyénisége, bármely szempontból vegyük is bonckés alá, olyan, mely mindenütt nyomokat hagy maga után. Vizsgáljam bár mint embert, mint kollegát vagy mint tanárt, egyaránt ki kell emelnem kiváló érdemeit, bár tudom, hogy közismert szerénysége tiltakozni fog minden ellen, a mi őt kiemelni akarná. Mint ember szilárd, kialakult jellem, igazi férfi, kit a folyton ránehezedő sorscsapások súlya sem tud megtörni. Szenvedhet, de fájdalmait magába tudja rejteni, férfiasan viselni, soha zokszó ajkát el nem hagyja. Akarata, meggyőződése szilárd, melyet mindenkivel szemben és minden körülmények között fentart. Meggyőződéséért cserébe sohasem kereste a magasabb kegyeket; nem is kapott belőle. Politikai meggyőződése pedig egyenesen tiszteletet parancsoló. Semper idem! Pedig bizony nehéz az állami tisztviselőnek megmaradni s kitartani meggyőződése mellett. Ö még a gerincesek osztályából való. Vannak is tisztelői, társadalmunk nagy köre nevezheti barátjának. Barátai körében ma is fiatal kedélyű s mégis komoly, ahol annak kell lenni. Hát még mint kollega! Ment minden irigységtől és kárörömtől, felülhelyezve magát minden kicsinyeskedésen. Hogy mennyire bele tudott helyezkedni a tanári testületek kollegiális szellemébe s érzületébe, mi sem mutatja jobban, mint az, hogy hosszú tanári pályája alatt soha senkivel baja nem volt. Egyformán szeretjük és tiszteljük mindnyájan. Melyikünk tudna rosszat mondani róla? Melyikünk látta haragudni? Nem igen; de mégis igen; kifakadt mindannyiszor, valahányszor igazságtalanságot vélt tapasztalni, de itt is csak szembe. Hányszor volt alkalmunk hallani önálló véleményének, sajátos, sokszor izoláltan álló felfogásának őszinte és egyenes megnyilatkozását, úgy a zöld, mint a fehér asztalnál. Mint barátot és mint kollegát nem is szándékom e helyütt búcsúztatni, hiszen közöttünk van, még mindig a mienk. Mint tanárt azonban igen.