Állami gimnázium, Munkács, 1910

4 kiválóan helyes paedagogiai tapintatával egyéni szeretetreméltóság párosult. Tanítványai rajongtak érte. . Szellemi kincseit azonban nemcsak tanítványainak osztogatta; jutott azokból szélesebb rétegeknek is, mikor a szabad lyceumban, kath. körben, honvéd altiszteknek tudományos előadásokat tartott. Szerette tüskés pályánkat és lelkesedéssel végezte kötelességeit, melyek teljesítésében semmi sem akadályozta, még törékeny szervezete sem. Panaszra ajka nem nyílt soha; hej, pedig de megviselhette néha-néha az órákig tartó emelt hangú, fegyelmezve magyarázó beszéd, különösen az utóbbi két évben, mikor légcsöve már nagyon meg volt támadva és hangja időnként csak gyenge suttogássá vált. De lelkiismeretes buzgósággal tanított tovább. Pihenésről hallani sem akart. Utóbb kétszer kapott fél-félévi szabadságot, mind a két alkalommal (1910. febr. 23. és 1911. jan. 21.) szinte erőszakkal kellett őt főigazgatónknak rábírni, ki hivatalos látogatásaikor szomorúsággal észlelte e derék tanárának sorvadását. Későn volt már a pihenés. O maga ugyan bízott még és csak heteket emlegetett, mint teljes gyógyulása határidejét, de megmenteni nem lehetett többé. Március 3-án gyenge teste nem váratlanul, de mégis hirtelen felmondta a szolgálatot. Március 6-án temettük el életének 36., tanári működésének 12., házasságának 2-ik évében. Mélységes gyászunkban egész társadalmunk osztozott, melynek jelentékeny tagja volt. Éveken át volt a Kaszinó titkára, a kath. kör elnöke, a gör. kath. egyház világi elnöke, a városi villamos világítási ellenőrző bizottság tagja, a Polgári Takarékpénztár f. b. tagja. Megdöbbenve állottunk sírja mellett, sejtve és mérlegelve azt a pótolhatatlan veszteséget, mely különösen minket, tanárokat ért. Jó barátai voltunk mindnyájan, mindenikünk szerette, becsülte. Tizenegy évi együttmüködésünk alatt soha, sem szóval, sem tettel meg nem bántott senkit, ami annál csodálatosabb, mert önállóan megalkotott véleményének hangoztatására és megvédelmezésére mindenkor meg volt benne a kellő bátorság. Önzésnek még csak nyomait sem tudtuk benne felfedezni soha. Szeretet, altruizmus, kulturérdek adták ajkára a szót és irányították munkájában. Öröm volt az érintkezés vele már ezért is, de leginkább szellemessége miatt. Ennek tárháza mindenkinek és mindenkor nyitva állott. Ahogy társas együttlétünknek szellemi központja mindig az ő kedves egyénisége volt, úgy az óraközi pihenőkbe is ő varázsolt