Állami gimnázium, Munkács, 1909
37 Haladók: Gipszfestés szépiával. Kisebb méretű testek látszattani rajzolása. Test-csoportok rajzolása. Használati tárgyak egy szinnel, később színesen. Lepkék, gombák, virágok, kagylók, gyümölcs, madarak, csendélet. Tárgycsoportok szénnel, ceruzával, tollal. Koponyák, testrészek. Gyorsírás. Tanár: Szántó Soma. Heti óra 2, évi 64. Tk, Bódogh János: Levelező gyorsírás és A vitairás rövid tankönyve c. művek alapján a kiszabott anyagot teljesen feldolgoztuk. — A haladottabbak 150—180 szótag percenkénti sebességet értek el. — A tanfolyamban 8 haladó és 20 kezdő vett részt. Zene. Tanár: Román József. Heti óra 5. évi 150. Kezdők: 14 tanuló, kik a zenét elméletben és gyakorlatban egészen elől kezdték. Tanulták a zenei alapfogalmakat, az egész, fél, negyed, nyolcad, tizenhatod hangjegyeket, triolákat, szünjeleket; a pont jelentését. Gyakorolták a négy-negyed, három-negyed, két-negyed, négy-nyolcad, hat-nyolcad ütemet heti 1 órában. — Haladók: 12 tanuló, kik előbbi évben megkezdett tanulmányaikat folytatták. Játszották a Rieding Oszkár és Huber Károly iskolájának gyakorlatait heti 2 órában. Zenekar. Tagjai: Balogh Gyula, Bumbák László, Molnár József, Nagy Zoltán, Papp Jenő, Tóth Gyula VIII., Béressy Sándor, Nagy József, Tar István VII., Balogh Lajos, Borostyány Béla, Weiss Vilmos V. oszt. tanulók. Tananyag: Gaál: Merengés. Reisenleitner-Linka: Hunnia keringő. Strauss: Bőregér-egyveleg. Kéler: Magyar Vigjátéknyitány. Greizinger: I. magyar ábránd. Rossini: Tell Vilmos nyitány. Kéler: Rákóczi nyitány. Kézügyességi (slőjd) munkálatok. Tanár: Ardos Frigyes. Heti óra 2, évi 64. Az általános diszitő munkálatok felölelték az ékrovást, ívvésést, laposmetszést és dombormü-faragást. A tanitás kiterjeszkedett a kalapács, harapófogó, fúró, reszelő, gyalu, fűrész, lombfürész, fürészgép, reszelőgép és esztergagép helyes használatára, továbbá különnemű faanyagok s ezek tulajdonságainak ismertetésére és a fák pácolására s konzerválására, — A részletes munkálat házi használati tárgyak készítésére s ezek díszítésére terjedt ki. Készültek : dísz-asztalkák, fali-szekrények, kazetták, fali-ujságtartók, kefetartók, levéltartók, tintatartók, vonalzók, papir-lenyomók, dísztollszárak, kép-, arckép- és tükör-keretek, óratartók, etagére-ek, consolok és törülközőtartók. Egészségtan. Tanár: Dr. Fenyves Albert. Heti óra 2, évi 64. Az egészségtan története. Az egészségtan feladata, az egészségnek és betegségnek befolyása az életre, nemzetre. A nép halandósága, halálozás, szaporodás és születések aránya különböző életkorban és országokban. Fertőző betegségek természete és támadása, ragály, miazma, járványok, ezek befolyása a nép egészségére. Védekezés a fertőzés ellen, fertőztelenités, a fontosabb fertőző betegségek. Élősdiek által okozott betegségek. Életmentés és véletlen veszedelmek elhárítása. A lakás befolyása az egészségre, talaj, talajvíz, egészséges építkezés, szellőzés, fűtés, a lakóház tisztántartása. Ruházat, az izmok gyakorlása és fejlesztése. A táplálkozás törvényei, tápláló anyagok, emésztés és emésztő szervek. Fontosabb élelmi szerek, ivóviz és italok.