Állami gimnázium, Munkács, 1908

78 erre is, mert másutt eltöltött nyolc.évi tanárságom alatt tapasztaltam azt is, hogy messze földön hires szavaló nemzedéket lehet teremteni, ha erős aka­rattal, kitartással s fokozott törekvéssel fognak e cél eléréséhez az önképző­körök vezető tanárai. Főigazgatónk programmját tekintve, az első lépést már ebben az évben megtettük arra nézve, hogy az önképzőkört szorosabban kapcsoljuk az iskolai tanitás rendszeréhez. Egyelőre a kör és az irodalomtörténet tanítása közötti kapcsolat lebegett a szemünk előtt. Olyan módon próbáltuk megoldani ezt a kérdést, hogy az önképzőkörben rendelkezésünkre álló időt két részre osztottuk. Az ülések első része u. n. hivatalos ülés volt, a második részét a tanulók ön­ként beadott, felolvasott, vagy előadott munkáinak bírálata töltötte ki. Miből állott ez az u. n. hivatalos rész? A vezető tanár irodalomtörténeti tételeket adott fel, részben már a meg­előző üléseken, hogy a tanulóknak idejök legyen a tételhez olvasni, tanulmá­nyozni — részben ott az ülésen, hogy az ifjak magukat a rögtönzött előadás­ban is gyakorolják. Ilyen tételek voltak pl : Petőfi szüleszeretete, Tompa val­lásossága, Kazinczy jelleme, Csokonai szerelme és a többi. S őszinte öröm­mel állithatom, hogy tanulóink örömmel, szorgalommal és kitartással foglal­koztak a kérdésekkel; készültek, bírálták egymást tapintatosan, sze.etettel, de — igazságosan. Erre különös gondot fordítottam. A viták végén, mint vezető tanár elmondottam a véleményemet, helyreigazítottam a tévedéseket s dicsé­rettel jutalmaztam az arra érdemeseket. Ilyen munkásság között folyt le a kis kör esztendeje, melyről annyit je­gyezhetünk még fel, hogy főigazgatónk látogatása s megelégedését kijelentő szép szavai buzditó hatással voltak az ifjúságunkra. A külső kép nem válto­zott szeptembertől fogva s röviden a következőkben foglalhatom össze a sta­tisztikai adatokat: A kör szeptember 19-én alakult meg. Hivatalnokok lettek: ifj. elnök: Ju­rek József VIII. Titkár: Somlyai László VIII. Főjegyző: Nyíri István VIII. Al­jegyző: Balog Gyula VII. Pénztárnok: Kunsch Pál VIII. Főkönyvtárnok: Horky János VIII. Alkonyvtárnok: Baltovics József VII. Ellenőr: Tóth Gyula VII, o, t. Választmányi tagok lettek: a VIII. osztályból: Andor Elek, Bartos Géza, Petrik Jenő és Trusza Bálint; a VII. osztályból: Balog Gerő, Nagy Zoltán, Papp Jenő és Thegze Sándor — tanulók. Tartottunk 17 rendes és 18 választmányi ülést. Október 6-át és március 15-ét a rendesnél nagyobb fénnyel és ünnepé­lyességgel ültük meg; és pedig okt. 6-át az intézet falai között, március 15-ét ellenben a városi színházban a nagy közönség előtt. Szerénytelenség nélkül említhetjük fel, hogy mindkét ünnepségünkkel csak erősítettük iskolánk jó hírnevét. Márc. 15-én: előadtuk Erdősi Károly: A hazáért cimii ifjúsági szín­müvét, melyben műkedvelő tanulóink derekasan bebizonyítottak tudásukat és igyekezetüket. Szerepeltek az ünnepélyen ezenkívül még az ifjúsági ének­és zenekarok Román József tanár ur vezetése alatt, kinek fáradságot nem is­merő buzgalmáért e helyen is köszönetet mondunk. Körünk ez évi pályázatán jutalmat és dicséretet nyertek a következő ta­nulók: Jutalmat nyertek: 1. Elek Sándor: Vallásos és erkölcsi motívumok Tompa M. költészetében tíz kor. 2. Pap Jenő: Nápolyi Endre tragédiája. A Nagy Gyula jutalom: tizenhat kor. 3. Jurek József: latin műfordítása, jelige: delicta majorum stb. tíz kor. Jurek József: Az egyszerű gépek alkalmazása, jelige qui studet ... tíz kor, 4. Schönberger László és Pap Jenő: Szt. Imre alakja az irod.­és költ.-ben, Bihari tanár ur dija tíz-tíz kor. 5. A komoly szavalat diját: I. Elek Sándor és II. Balog Gergely. 6. A vig szavalat diját: Elek Sándor és Ju­rek József tanulók nyerték el.

Next

/
Oldalképek
Tartalom