Állami gimnázium, Munkács, 1907

XI. Jelentések. 1. „Eötvös-önképzőkör." A munkácsi állami főgimnázium ifjúsága „Eötvös önképzőköréének 1907/8. iskolai évi működéséről a következőkben számolunk be. A kör, alakuló gyűlését, Zombory Andor tanár elnöklete alatt 1907. szept. 25-én tartotta. A kör hivatalnokai lettek: Orosz Tamás VIII. o. t. ifj. elnök, Csillag Szilárd VIII. o. t. titkár, Bohuczky Zoltán VII. o. t. főjegyző, Andor Elek VII. o. t. aljegyző, Holis Pál VIII. o. t. pénztárnok, Horky Fe­renc VIII. o. t. főkönyvtárnok, Kiszely Gyula VII. o. t. alkönyvtárnok, Nyiri István VII. o. t. ellenőr; választmányi tagok: Adrigán Ferenc VIII., Róth Mór VIII., Tóth Elek VIII., Jurek József VII., Polonkay Tivadar VII. o. tanulók. Az önképzőkör tiszti kara a legnagyobb buzgósággal és szorgalommal igyekezett az elvállalt kötelezettségeknek megfelelni s tehetségükhöz képest a kör színvonalát emelni. Az év folyamán a nyilvánosság előtt három ízben szerepelt a kör. Elő­ször megünnepelte okt. 6-ikát a következő programmal: Zombory Andor tanár elnöki megnyitója, Polonkay Tivadar VII. o. t. szavalata: „Az aradi tizen­három", Orosz Tamás VIII. o. t. ünnepi beszéde, Balogh Gerő szavalata: „Október 6", Zombory Andor ünnepi bezárója. Márc. 15-ikét a városi színházban tartottuk meg; programmunk össze­állítása a következő volt: 1. Prolog. Irta: Zombory Andor főgimn. tanár. Előadják: Bohner Endre és Schönberger László. 2. Nyitány: Kéler B.-töl. Előadja az ifjúsági zenekar. 3. Megnyitó beszéd. Tartja: Zombory Andor fő­gimn. tanár, az „Eötvös-önképzőkör" vezető tanára. 4. Tavaszi dal Mendel­sohntól. Előadja az ifj. zenekar. 5. Magyar tánc. Előadják: Peruzzi Margitka, Rosenfeld Emmike, Hornyák Irénke és Szabó Ilonka. 6. a) Magyar keringő Rózsavölgyitől, b) Fráter L. két magyar nótája. Előadja az ifj. zenekar. 7. A honvéd. Melodráma. Irta: Orosz Tamás VIII. o. t., megzenésítette: Filipecz Ferenc VIII. o. t., szavalja: Lichtig Jenő VIII. o. t., zongorán kiséri: Filipecz Ferenc VIII. o. t. 8. Csatadal. Petőfi—Hubert. Előadja az ifj. énekkar. 9. A regéci kis harang. Ünnepi színjáték 2 képben. Irta: Szávay Gyula. Szerénytelenség nélkül mondhatjuk, hogy ünnepségünkkel főiskolánk hírnevét öregbítettük. Harmadik ünnepélyes közgyűlésünk záró ünnepélyünk volt, melyet az ifjúság és a tanári kar előtt tartottunk meg. Ezen a gyűlésen kerültek felol­vasásra az önképzőkörben elhangzott munkák legjobbjai, valamint ezen gyű­lésen jutalmaztuk meg pályázó ifjainkat. Nevezetesen a kör, mint minden évben, ugy ezidén is tűzött ki pálya­tételeket : 1. Az egyéniség a költészetben. Jutalma egy 20 koronás arany. 2. A magyar dráma fejlődése. Jutalma 10 korona. 3. Latin műfordítás. Jutalma 10 korona.

Next

/
Oldalképek
Tartalom