Állami gimnázium, Munkács, 1903
IL Quintiiianus erkölcsi ideálja* M. Fabius Quintilianus életének és tanitó pályájának virágzása a a Flavius-család császárjainak idejébe esik. Tudjuk a történelemből, hogy a hatalmas Augustus császár egyeduralma féktelen utódjai alatt erőszakos kényszeruralommá fajult, mely teljesen kiölte a szabadságot az államban, az önállóságot, függetlenséget az egyes alattvalók lelkében. A zsarnok fejedelmek trónját rendesen hízelgés és halál környékezi. Plinius, hires tudós és kitűnő iró említi, hogy veszedelmes volt e korban becsületes embernek lenni. A szabad törekvések, alkotások hiányoztak e korban, halotti csend honolt Rómában nappal, csak éjjel lehetett hangosabb életet észrevenni, de ez a tivornyázók és mulatók hangja volt. Suspecta virtus, inertia in pretio. Gyanús volt az erény, a tétlenség állott becsülésben. Nem volt senki, ki a közállapotok romlottságán felülemelkedve, az embereket megállította volna a romlottság, a biztos pusztulás utján. Ha volt is, a zsarnok porkolábjai örökre elnémították a boldogtalan merénylőt. Csak a vakmerő rágalom, aljas hízelgés tudott bdldogulni, ami a szellemekben teljesen kiölt minden magasabb érzést, nemesebb törekvést. * A tudomány és művészet pangásnak indult, csak a külszint a látszatot tartották meg. Az emberek azt hiszik, hogy színpadon állanak, mert folyton kémek veszik őket körül; nem beszélnek, csak szónokolnak; s mert cselekedni nincs bátorságuk vagy tehetségük, hát könyveket Írnak, a melyekben az aranykor íróit utánozzák. A nyilvános előadások, beszédek, a melyek meghallgatására a legelőkelőbb római sem restelt elmenni, hűtlenek lettek rendeltetésükhöz, mert a szónokok nem az igazság diadalát tekintették célnak, hanem saját énjük csillogtatását és a nép ámuló elismerését. — Quod natum ab ostentatione declamatoria iam in forum venit, postquam agere causas non ad utilitatem litigatorum, sed ad patronorum iactationem repertum est. Quint. IV. 3. 2. Akik Írnak, nem az egyszerűt, a természetest keresik, mert ez előttük és olvasóink előtt szellemtelennek látszik. Non quibus sordet omne, quod natura dictavit. VIII. pr. 26. Amit egyszerűen lehetne mondani, azt üres szavak és kifejezések árjába fullasztják, a mit egy szóval lehetne mondani, körülírják. Jellemző, hogy e kor írói nagyon szeretnek idézni, szeretik a rövid sententiákat, költői fordulatokat. A költészet rhetorikai sallangokkal van megterhelve, a prózában költői helyeket találunk. A stílus helyét a modorosság foglalja el, a tartalmi mélységét a formára való törekvés váltja fel. Vannak ugyan némelyek, kik ez irányt minden eszközzel kigúnyolni és megváltoztatni szeretnék, de köztük senki oly alaposan, 0I3' céltudatosan nem küzdött ez irány képviselői ellen, mint Quntilianus az ő szónoklatra tanitó munkájának tizenkét könyvében. M. Fabius Quintilianus élete rajzában nagyon kevés adat ismeretes, kortársai csak kevés adatot tudnak róla mondani, irataiban, iskolájának * 1, BIHARI F. Quintilianus eszmén/e. Magy. l'aed. IX. k. Quintilianus élete és müvei. Katk. Fed. IV. k.
