Állami gimnázium, Munkács, 1899
77 15 öl iát kap, és hogy az élelmezé shavi dija tanulónkint 5 írt. 85 krról 6 frt-ra emeltetik. Elnök bejelenti továbbá, hogy a tanári-kar az Alapszabályok értelmében az áthelyezett Danielovics Kálmán tanár helyébe Varga Ferencz tanárt választotta meg vál. tagnak. Kedves kötelességem — Tisztelt közgyűlés — e helyt egyúttal rámutatni arra a lankadatlan és — mondhatni szívós utánjárásra, melylyel Egyesületünk nagyérdemű elnöke és a tápinté\et bu\gá gondozója egy Munkácson felállítandó nagy áll. internátus szervezését illetékes helyen szorgalmazzák. — Az egyesületi elnök közvetítésével ugyan is dr. Simsay Lajos gondozó terjedelmes elaboratumot és tervezetet terjesztett be a nm. v. és közokt. Miniszterhez egy Munkácson 80 növendék számára felállítandó internátus tárgyában. Ez elaboratum alapján elnökünk belevonásával egy a miniszt. szakközegeiből összeállított Enquíte — behatóan foglalkozik a kérdéssel és javaslatait a következőkben foglalja össze: »A munkácsi áll. főgymn. fejlesztése és a szegénysorsú tanulók jövőjének biztosítása érdekében hajlandó a minisztérium Munkácson 80 növendék számára berendezendő internátust állandó állami segélyben részesíteni, sőt 1901-től kezdve áll. internatussá fejleszteni; e szándékát a költségvetésben is olykép óhajtja megvalósítani, hogy egyelőre 20 ingyenes és 60 fizetéses növendéke legyen, s egy gymn. tanár nejével élelmezés nélkül benlakáson kivül 600 frtot és 2 nőtlen tanitó, kik szintén bent tartoznának lakni, s élelmezésükre 500 fit van számítva, — évi 400—400 frtot kapjon a felügyeletért és gondozásért. E czélra összesen évi 3000 frt. és felszerelésre 1000 írt. van felvéve. Mindezt pedig a Miniszter 3 feltételhez köti: 1.) az állami jellegű internátus 1901-ben veszi kezdetét; 2.) gör. kath. lelkészek gyermekei részben az egész haza tanítóinak gyermekei pedig felekezeti különbség nélkül 3/ 4 részben részesülnek az internátus jótéteményeiben; 3.) a Segitő-Egyesület évenkint 360 frtot adjon az állami internatusnak tüzelőfára és világításra. Megjegyzendő, hogy minden egyes növendék élelmezésére 7, teljes ellátása 9 frt van felvéve 1—1 hóra. — A jelenlegi választmánynak megmaradna teljes hatásköre.« Addig is azonban, mig a nagyszabású terv megvalósulhat, szükségesnek mutatkozott, hogy az eddigi kísérlet alapján a jövő tanévben az internátus megnövekedett létszámmal fentartassék. Dr. Simsay Lajos e tárgyban benyújtott tervezetét a f. évi április hó 4-én egybehívott vál. ülés behatóan megvitatta és a következő határozatot hozta: 1.) hogy az internátus a jövő 1899/900. tanévre 30 növendékkel nyittassék meg; 2.) dr. Simsay Lajos gondozó meghivatik a benlakással és felügyelettel öszszekötött kormányzói tiszt elfogadására évi 300 frt jutalomdíj biztosítása mellett; 3.) ezzel kapcsolatban a vál. megbíz egy albizottságot, hogy ápr. 15-ig 30 növendékkel, egy felügyelő-tanár benlakásával megnyitandó internátus számára lakást nézzen, a lakásbérletet jul. 1-től egy évi tartamra megkösse, a pénztáros közreműködésével költségtervezetet készítsen, és az internátus szabályzatát, az élelmezés pályázati mintáját az év végén tartandó vál. ülésre beterjeszsze végleges határozat hozatala czéljából. Ugyanez ülés felkéri dr. Simsay Lajos és Vargha Ferencz tagokat uj tagok gyűjtésére, mely megbízásuknak nevezett tagok oly sikerrel feleltek meg, hogy fáradozásukat 80 uj tag megnyerése a nemes ügynek jutalmazta, ugy, hogy jelenleg van az Egyesületnek: 1.) 15 nagyobb alapítványa összesen 8320 kor. 85 fill, értékben. 2.) 59 alapitó tagja 60—60 korona értékben; 3.) 36 rendes tagja évi 6—6 » » 4.) 68 pártoló » » 2—2 » »