Állami gimnázium, Munkács, 1898
Az 1898- 99. tanév története. A tanév kezdete. A nm. vallas-és közoktatásügyi m. kii. miniszter ur 1885 évi febr. hó 17-én 50. 667—884. sz. a. k. magas rendelete értelmében az 1898—9. tanévre a beiratások már az 1898. évi julius havának első napjain is mentek végbe az igazgatónál, hogy a tanév elején a tanulók nagy száma miatt fenakadás ne történjék. Az alakuló értekezlet aug. 29-én tartatott meg, melyen a tanárikar megállapította és elvégezte mindazon előmunkálatokat, melyek az iskolaév megkezdésével kapcsolatban állanak. Ezen megállapodások szerint aug. 30—31.-én a magán vizsgálatokat, szeptember 1—3. napjának délelőttjein a behatásokat, délutánjain pedig megtartottuk a felvételi, a javitó- és pótló vizsgálatokat. Az iskolai évet szept. 4-én nyitottuk meg ünnepies »Veni-Sancte«-val, és szept. 2-én az órarend és »Fegyelmi szabályok« felolvasásával. Szept 6-án megkezdődtek a rendes előadások, melyek a törvényes szünetek kivételével megszakítás nélkül folytak a tanév végéig, még pedig a VIII. osztályban ápr. 29.-ig, a többi osztályban pedig jun. 7. ig. Személyi ügyek. Schult\ Antal 27 évi működése után saját kérelmére a nm. Miniszter ur 1898. jul. 29. — 44,561 sz. a k. intézvénye és elismerése mellett, nyugalomba vonul. Ugyané számú intézvénynyel Román József szakvizsgázott tanárjelölt nyer alkalmazást. Danielovics Kálmán, 1898. jun. 1. — 32,463. számú rendelettel a trencséni kir. kath. főgymnasiumhoz, onnan pedig Tomori Imre, rendes tanár a nm. miniszter 1898. jul. 5. — 42.703. számú kegyes intézvénye alapján ide helyeztetik át. Ko\lay József, ág. h. ev. vallás tanár más lelkészi állomásra távozván, a hitoktatást ideiglenesen Boór Jenő sátoralja-ujhelyi ág. h. ev. segédlelkész végezte, mig azt Augus\tinovics Gyöfö újonnan megválasztott uj-klenóczi ág. h. ev. lelkész át nem vette. Éppen ugy Abahá^y Lajos, ev. ref. segédlelkész helyét Tóth József, ev. ref. segédlelkész foglalta el. Valláserkölcsi és fegyelmi állapot. A tanártestület kötelességének tartotta, hogy a gondjaira bizott ifjúság valláserkölcsös érzését ápolja és növelje; ezen cél elérésére mindent elkövetett, a mit a körültekintő céltudatos buzgóság és a lelkiismeretes gondosság javasolt. Az öt vallásfelekezethez tartozó tanulók a vasárnapokon, illetve a meghatározott ünnepnapokon egyházaik vagy egyházaikban a köteles istenitiszteletekben, ezt megelőzőleg a tanintézetben tartatni szokott lelki gyakorlatokban vettek részt. A tanulók erkölcsi és fegyelmi állapota az iskolaév folyamán kielégítő volt. Egyes kisebb kihágásokat leszámítolva, nem fordult elő eset, mely komolyabb megrovást érdemelt. E kedvező állapot elérésére a tanártestület minden lehetőt elkövetett és semmit sem mulasztott el, mi a