Állami gimnázium, Munkács, 1897

\ 10 nemesebb gondoskodás, mintsem a polgárok ily segélyezése? — avagy kötelezhetők-e maradandóbb hálára, mint ha módot nyujtunk nekik, hogy gyermekeik szerzett ismereteik alapján felküzdhessék magukat anyagi jólétre, társadalmi állásra? Főgymnasiumunk ifjúsága tehát több mint fele részben a nyomorban sinlődő szülők szeme-fénye és reménye; de nem csak az övék, hanem egyúttal városunké, megyénké, sőt hazánké. E remény istápolásá legnemesebb kötelességünk, mely nincs ugyan törvénybe foglalva, de szivünkbe van oltva, mely a közjóért dobog. Mindenikünknek magán és hazafias érdeke kívánja, hogy minél nagyobb arányban járuljunk városunk és vidékünk társadalmának közmivelődési felvirágoztatásához, kell hogy nemes törekvésünk legyen, minél fokozottabb mértékben járulhatni szellemi tőkéjéhez. E törekvés csirája pedig a főgymnasium tanulóiban rügyezik; tehát magunk ellen vétünk, ha e csirákat nem növesztjük. S ki van hivatva első sorban e nemes kötelességnek megfelelni, a tehetségnek tért nyitni? Bizonyára a közvetlen környezet. Legelőbb ez ismerheti fel a zsenge tehetséget, Ítélheti meg a hozzáfűzhető reményt, mi tudhatjuk megbírálni a fejlődés akadályait, melyeket el kell hárítani, hogy a bimbó ki is virulhasson s igy annak diszét és gyümölcsét legelébb mi élvezhessük. Városunk és vidékünk müveit osztálya nem örvend sokkal különb anyagi helyzetnek mint polgárságunk vagy köznépünk. Szegényesen kell tengődnie, ha azt akarja, hogy életét tűrhetőnek tudhassa. Korunk társadalmi igényei nagyok ; de nem arányos ezzel a hivatal után járó dijazás ; útnak kell mutatkozni a társadalomban, de nincs meg az úrhatnámsághoz megkívánt anyagi eszköz ; a legszerényebb társadalmi igényeknek csak ugy tudunk megfelelni, ha szigorú kimértséggel beosztjuk azt a csekélységet, melyet szellemi munkánkkal szerzünk. Tehát valóban nincs mit irigyeljen rajtunk az iparos vagy napszámos! Ugy hát az intelligens szülő is csak nagy bajjal iskoláztathatja gyermekét. Kész is áldozni üa neveltetésére; a fiúban megvan a szorgalom: de gyakran megakasztja az anyagi hiány. Beh sokszor kényszerül ez a szülő is édes, jó tehetségű magzatját a szellemi mivelődés útjáról Ietériteni, s igy szétfoszlottnak látni szép reményét álmát üa jövőjéről; az államnak pedig egy proletárral több jut. Természetes, hogy ennek jelentőségét leginkább mi tanító férfiak tudjuk felfogni, kik nem egyszer sajnálattal tapasztaljuk, hogy egy-egy kiváló teketség szép haladása fele-utján meg kell állapodjék, mert sem szüleje sem egymaga nem birkózhatik meg anyagi nyomoruságával. Ez okból is kell a segitő egyesület! A múltban egyes kiváló rokonérzelmü egyének gyakorolták a jótékonyságot ; a mi korunknak sokkal hathatósabb eszköze van, melylyel