Állami gimnázium, Munkács, 1895
56 méltatva és az ajánló gr. ő fő Mságának nemes cselekményét folytatva, a tiszt, fötisztségnél aként intézkedni méltóztassék : hogv a választmány pénztárnoka és az uradalmi főtisztség közt az anyagok feletti leszámolás az alispányi hivatalhoz intézett levélnek tartalmával, és az ajánló gróf szellemével ellenkező jegyzéknek mellőzésével — az egész anyagmennyiséget tartalmazó másik jegyzék alapján eszközöltessék, a még ki nem adott anyagmennyiség kiszolgáltatásának elébe akadály ne emeltessék és az ajánlott 1000 pft hátralék fizettessék ki, 's e szerént valamint az ajánló fő Msgu grófok nemes buzgalma töltessék be, úgy Mságod is intézkedése által a tanintézet iránti saját kegyeskedését is tanúsítani méltóztassék." A munkáltatás és a pénzkezelés azon megoszlása, mely az elöbbeni jegyzőkönyvekben van feltüntetve a bizottság előtt is zavarosnak látszott, mert a legközelebbi jegyzőkönyvben azoknak tisztázásával foglalkozik első sorban. Különben ezen évek bevétele és kiadása a főszámviteli könyvbe soha nem is vétetett be a pénztáros által, mintha nem is történtek volna. A közelebbi ülés 1856. nov. 12-én tartatott. Rudolf Pál elnöklete alatt Jelen voltak: Szvoboda József cs. kir. szolgabírói küldött, Gecsey György, Román Ferenez, Horváth Alajos, Lang Vida, Desko János, Toborffy Antal, Jászay Antal, Petz Antal. „Román Ferenez társtag előadja, miképen a fentebb hitelesített jegyzőkönyv szerkesztésekor a 8-ik sz. a. tárgyalt két évi számadásból némely oly észrevételek merültek fel, melyeknek tisztába hozását magának a számadásnak pontossága, s az is kívánná, hogy miután a számadó előtt némely körülmények ismeretesek voltak ugyan, de azok nem minden olvasó előtt volnának tudva, a netalán jövendőben származható homály ezen jegyzőkönyv útján világosíttassék fel. Hogy tehát jövendőben minden kétkedés távoztassék és az intézet' szenvedőleges állapota is tisztára deríttessék, szükségesnek véli, hogy legalább a jegyzőkönyvben legyen a kölcsönvétel a befolyt jövedelemtől megkiilömböztetve. Mely észrevételek a következő felvilágosítás által szüntetnek meg; úgymint: A két évi számadás szerint ezen bizottmányi elnök a tanoda felépítésének és felszerelésének siettetése és gyümölcsöző állapotba juttatása tekintetéből összesen 450 pftot szíveskedvén saját pénzéből előlegezni: midőn ily nemes buzgalma a bizottmány méltánylatának tanujeléül ezen jegyzőkönyvben megérintetik, egyszersmind azon összeg az intézet terhéül följegyeztetik és annak a befolyandó jövedelemből megtérítése elrendeltetik. Továbbá a számadási bevételek közt eléfordult s észrevétel alá esett tételekre nézve megjegyeztetik, miképen azok csak azon címeket teszik, melyek alatt az összegek a munkácsi Rcath. egyháznak pénztárába befolytak, máskülönben pedig az érintett nevek megjelölésével kitett összegek a Rcath. egyháznak pénztárából vétettek kölcsön a tanintézetnek terhére. Annálfogva e helyütt világosan kitétetik, miképen a tanintézet a mondott pénztárnak báromszázötven ezüst frttal tartozik, az a beszivárgó jövedelemből fogván visszatéríttetni. Minthogy pedig azon számadások szerint valamint kőmivesekre, lakatosra úgy más mesterekre is több rendbeli pénzkiadások tétetnek; s miután a munkácsi uradalomtól vásárolt építkezési szerekre is kiadások történnek, valamint egyrészről az, hogy vallyon a számadásban részletezett munkák nem voltak-e a vállalkozott mesterek által még a régibb szerződvények értelmében teljesítendök ? avagy legalább nem kell-e azon munkáknak árát a régibb szerződvények értelmében fizetendőnek tekinteni? úgy másrészről az is felvilágosítást kívánna, hogy vallyon a munkácsi uradalomtól vásárolt anyagok és építkezési szerek nem sorozandók-é azok közé, amiknek ingyen adása g. Schönborn ö fő Msga által kegyeskedöleg ajánltatott: ezen elésorolt okoknál fogva elhatároztatik. miképen az építkezési számadásnak további vezetésével Lang Vida bizottmányi társtag, mint aki az építkezés folytatását