Állami gimnázium, Munkács, 1895

•IU» Ml megszűnnék, a nevezett értékek feletti rendelkezési jog a megye közön­ségére visszaszálljon. IV. A m. kir. közoktatási minisztérium kötelezi magát arra, hogy a fentebbi feltételek alatt a nevezett megyei reálgymnasiumot állami kezelés alá vévén, azt mint m. kir. más hasonló állami tanodákat szervezi, beren­dezi és állami költségen föntartja. V. Ezen szerződésből eredhető minden peres kérdések tekintetében Beregvármegye és Munkács város közönsége magát a közalapítványi m. k. ügyigazgatóság által választandó bíróságnak aláveti és a rövid utu eljárásba ezennel belenyugszik. Ha pedig nevezett közönségek az állami kincstár ellen bármi czimen pert indítanának: Keresetüket csak az általános bírói illétékes­ségi tőrvény megtartásával és csak azon bíróság elé nvujhatják be, hol a közalapítványi ügyigazgatóság, vagy pedig azon királyi alapítványi rendes ügyészség székel, melynek kerületében Beregvármegye fekszik. VI Ezen szerződés Beregvármegye és Munkács városra nézve az aláíráskor azonnal, az államra nézve pedig a közoktatási m. kir. Miniszter úr jóvá hagyása után válik kötelezővé, és mindaddig érvényben marad, mig a két szerződő fél közös megegyezése folytán meg nem szüntettetik. VII. E szerződés a m. kir. közoktatási Minisztérium, Beregvármegye és Munkácsváros közönsége, úgy a tanintézet részére a vallás és közoktatásügyi 111. kir. Miniszter úr megbízottja, és a fentebb írt megbízottak által aláírva 4 egyenlő példányban kiadott. Munkácson 1873. évi Május hó 17. napján. Jászay Antal s. k. a munkácsi reálgymnasiumra felügyelő Beregmegyei bizott­ság elnöke. Kurusta Imre s. k. Munkácsváros főbírája. Leövey Sándor s. k. miniszt. fogalmazó, ezen szerződés megkötésére kiküldött miniszt. biztos. 16347. szám. Jóváhagyom. Budapest 1873. évi jul, 3-án vallás és köz­oktatásügyi magy. kir. Miniszter. Trefort." A miniszter által jóváhagyott szerződés az alispánnak 2570. sz. a. kelt levelével jul. 23-án érkezett vissza, melynek vétele után a bizottsági elnök •és jegyző utolsó jelentésűket a vármegye közönségéhez következőkben irták meg: „12. sz. Tekintetes megyei Bizottság! Az eszme, hogy Munkácson egy gymnasialis iskola állíttassak fel 1839-ben a megyei zöld asztalnál megpendülvén, azonnal találkoztak lelkes adakozók, kik a nevelésügy oltárára áldozataikat lerakni nem késtek. 1843-ban az iskola alapja letétetett. — a következő években lassanként egy-két szoba elkészülvén, az azonal tanítási célra használ­tatott fel. Jelesen előbb r. cath. iskolának, majd később gymnasiális magán tanításokra; — a forradalom bevégeztével pedig az oroszsegéd hadseregnek kórházi helyiségeid szolgált néhány hónapig. Elvégre megértük azt is, hogy ezen iskola 1868-ban nyilvánossági joggal ruháztatott fel a m. kir. kormány által és felekezetnélküli alrealgymnásiumnak nyilváníttatott s a folyó évben a magy. kir. kormány által állami alreálgimnáziumnak kimondatván, - az a magyar kir. állam részére már ez évi költség viselésével május 17-én Leövey Sándor kiküldött miniszteri biztos által a felmutatandó jegyzőkönyv mellett valósággal át is vétetett. A kérdésben lévő gimnáziális oskola szellemi és anyagi ügyei vezetésére még az ős megye által egy bizottság neveztetett ki Freiseisen Dániel elnök­lete alatt, melynek tagjai közül azonban már csak Horváth Alajos tiszti ügyész van életben. A többi tagjai már mind kihaltak 32 év lefolyása alatt. Az időn­ként kiegészített s jelenleg meglévő tagjai ezen iskolai bizottságnak nyújtják be alázatos jelentésüket megbízóikhoz, a tettes megyei Bizottsághoz a mun­kácsi gimnáziális oskolának a m. kir. állam részére lett átadásáról. — Ehez képest a tettes megyei alispáni hivatalnak f. évi május 7-én 1544. szám a. kelt értesítése folytán a munkácsi reálgimnázium kezelő bizottsága mult évi 1046. sz. a. kelt nyilatkozata értelmében a megyei bizottságnak a szerződést -a kiküldött miniszteri biztos, Leövey Sándor úrral megkötötte s az igazgató

Next

/
Oldalképek
Tartalom