Állami gimnázium, Munkács, 1894

51 »Ma, az önképzőkör megnyitó ülésén, egy üdvös és nemes munkásság kezdetén, mint a körnek vezetője, megragadom az alkalmat, hogy néhány szóban kifejtsem a czélt, melynek megvalósításáért vállvetve fo-gnnk buzogni s felsoroljam az eszközöket, melyek a czél elérésében a léghathatósabban fognak támogatni. Czélunk az önképzés. De a mily egyszerűen hangzik e szó, oly fontos annak belső értéke. Mert lehet-é nemesebb feladatunk, mint a tehetségnek azon csiráit, melyeket a természet belénk oltott, a tudományok és művészetek szeretete által egyre ápolni, fejleszteni ? S e kérdés magában foglalja azt a feleletet, hogy itt, e körben, nem a szaktudományok ápolásáról külön-külön, hanem azon eléggé meg nem becsülhető humánus műveltség megszerzéséről van szó, melynek alapjait elsajátítjuk a tantermekben s aztán hetenként itt összegyűlünk egy kis szellemi tornára, hogy számot adjunk eszméink gyarapodásáról, szivünk és lelkünk tartalmának fokozatos nemesedésérőí. Mert ez az intézmény szerves része az iskolának s nem volna életreméltó, ha nem illeszkednék bele harmonikusan a sok felé ágazó, de egy czélra törekvő iskolai munkásság keretébe. Nem czélunk tehát, hogy itt szaktudósokat, költőket, színészeket képezzünk s nem is kívánjuk, hogy egyesek a beteges alkotó vágy. lázától hajtva — minden áron eredeti termékekkel lépjenek tanulótársaik Ítélete elé. Olyan az ifjú lelke, mint egy virágos fa. Virágok benne a nagy és nemes gondolatok, melyeket lelkesedésének egyenletesen égő tüze kelt ragyogó életre,s üde lombjai a lankadatlan törekvés teremtő erejétől sarjadnak ki. Ápoljátok e virágot, e zöld lombokat, hogy kora ősznek rideg lehelletétől el ne hervadjanak, le ne hulljanak ! S akkor remélhetitek, hogy majdan az iskola falain kívül, a férli munka teljes embert követelő idején e virágok helyén dúsan termő gyümölcsök fognak nőni. S hogy munkásságunk czélravezető legyen : járjátok szorgalmasan, ifjúi lelkesedéssel a tudományok útjait, s hogy lelketek minél gazdagabb tárháza legyen az ismereteknek, merítsetek okulást a természet és élet minden apró tüneményéből és dobogtassák meg sziveiteket a a nemzeti történet és irodalom ragyogó példákkal benépesített szent lapjai. Az ezer viszály között meg nem törő honszeretet, a becsület jutalma s a becstelenség kárhozata oly nevezetes példákban áll előttünk hazai történetünk évkönyveiben, hogy csak ki kell nyitnotok lelkeiteket s ezek megtelnek a dicső mult fényével s egy még dicsőbb jővő sejtelmével Ott állanak előttetek a magyar nyelv bajnokai s a nemzeti irodalom apostolai, kik életük és tehetségük javát egy nagy eszme szolgálatában töltötték, sokszor félreértve, gyakran sárral is megdobálva tövises útjaikon, de lankadatlanul törve előre — még az elismerés és jutalom reménye nélkül is. Révaink áldásos munkában telt élete, Berzsenyi hazafias tüze, Kazinczynak minden emberi erőt meghaladó reformátori tevékenysége, Kölcsey nagy mennyei tisztaságban ragyogó szelleme, egy Petőfinek üstököshöz hasonlító ragyogó pályája, egy Vörösmartynak, Aranynak a nemzeti hagyományok feldolgozásában nyilatkozó költői nagysága s még oly sokan mások ís —- mind oly fényes példái a tehetségnek, a jellemnek és a hazaszeretetnek, hogy ezekkel megteljesedve, ezeknek nyomdokait követve, bizonyára hasznos tagjaivá váltok a társadalomnak, hü fiaivá a hazának. Kedves ifjak ! Nem volt czélom, hogy e pár szóban körünk egész munkarendjét kimerítsem s szándékosan kerültem a részletekbe "menő aprólékos fejtegetéseket. Egy pár irány eszmét akartam csupán adni, de ha ezek termékeny talajra hullanak fogékony lelkeitekben, akkor kötelességeiteket minden körülmények között ugy fogjátok teljesi-