Állami gimnázium, Munkács, 1892
43, igazgatóság, ezentúl azonban csak a ministerium engedelyével léphetnek át a tanulók, kellőleg indokolt esetekben és szabályszerű felvételi vizsgálat kötelezettsége mellett. Az 1893-4 iki évben „rendkívüli szabadkézi-rajz tanfolyam" fog nyilni, egyrészt,, hogy a görögnyelvre vállalkozó tanulóknak alkalom adassék a rajzban is képezni magukat, másrészt a pótló tárgyakat tanulók számára, kik a rajzolásban gyengék. Az alsó osztályokból szintén lehet jelentkezni a tanfolyamra. A jelentkezők I. és II csoportba fognak osztatni haladásuk szerint. Minden csoportnak két órája lesz hetenkint. Minden az ügy további érdemére vonatkozó útbaigazítással különben is szives készséggel szolgál, Munkács, 1893 junius 29-én. Az igazgatóság. m