Állami gimnázium, Munkács, 1892

— 26 — Vadság, továbbá a gazdagság, tekintély és dicsőség előttetek van: a szerencse mindezt a győztesek jutalmául tűzte ki. A körülmények, az alkalom, veszélyeink, nyomorúságunk és a pompás hadi zsákmány buzdítson jobban, mint az én szavaim. Akár mint hadvezért, akár mint közvitézt alkalmaztok : testestül-lelkestül a tiétek vagyok. Ezt én, erős a reményem, veletek együtt mint consul hajtom végre, hacsak föltevésem nem csal és ti inkább szolgálni, mint parancsolni hajlandók vagytok." 21. fej. Miután hallották ezt az emberek, kik bőviben voltak mindenféle bajnak, de sem jelenők, sem jövőjök nem vala biztató, jóllehet nekik már a közbéke megzavarása is nyereségnek látszott, mégis a legnagyobb részök azt kivánta, hogy mondja meg, mi a háború feltétele, minő jutalmakat érnek el fegyvereikkel, mennyi segedelemre számithatnak mindenfelől s mily nagyok a kilátásaik. Ekkor Catiíina igéri az adósságok eltörlését, a gazdagok száműzetését, állami és papi hivatalokat, zsákmányt és minden mást, a mint azt a háború és a győztes fél önkénye hozza magával ; azonkívül ott van az innenső Hispániában Piso, Mauretaniában seregével a nuceriai P. Sittius, tervének részesei ; pályázik a consulságra C. Antonius, ki remélhetőleg tiszttársa lesz, neki meghitt embere és mindenképen nagy szorultságban van : vele együtt lép mint consul a cselekvés terére. Azonkívül szidalmakkal illette a jó hazafiakat : az övéi közöl mindegyiket névszerint dicsérte meg : az egyiket nyomorára, a másikat buja vágyára emlékeztette, sokakat veszélyökre vagy gyalázatukra, sokakat a Sulla-féle győzelemre, mely nekik alkalmat adott a zsákmányolásra. Miután valamennyinek lelkét elszántnak látja, fölhivánőket, hogy hivatalkeresését szivökön hordják, az egybegyűlteket elbocsátja. 22. fej. Voltak ebben az időben olyanok, a kik azt mondták, hogy Catiíina, beszédjének megtartása után, midőn gonoszsága részeseit megeskette, borral kevert emberi vért hordott körül serlegekben : midőn azt átkozódás után valamennyien megízlelték, a mint ez az ünnepélyes áldozatoknál szokásban van,^föltárta tervét, és ezt állítólag azért tette, hogy annál hívebbek legyenek egymáshoz, egyik a másiknak ily nagy gonoszságáról tudomással birván.— Némelyek azt vélték, hogy ezt és sok mást azok költöttik, a kik azt hitték, hogy a Cicero ellen nyilvánuló gyűlölet, moly később támadt, azok gonoszságának iszonyúsága folytán, a melyért lakoltak, enyhülni fog. Én erről a dologról, nagy fontosságához képest, keveset tudtam meg. 23. fej. Vett ebben az összeesküvésben Qu. C u r i u s is részt, nem éppen alacsony származású, gaztettek és bűnök fertőjébe sülyedt ember, kit a censorok a senatusból gyalázatos életmódja miatt zártak ki. Ebben az emberben ép oly nagy vala a jellemtelenség, mint a vakmerőség: sem el nem hallgatta, a mit hallott, sem a saját maga gaztetteit nem titkolta, szóval mitsem gondolt azzal, a mit tett vagy beszélt. Volt neki Fulviával, egy előkelő nővel, régóta bűnös viszonya. Midőn félig-meddig kiesett a kegyéből, mert szegénysége miatt nem halmozhatta el ajándékaival, hirtelen nagy dicsekvések közt eget-földet kezdett ígérni, és olykor-olykor leszúrással fenyegette, ha nem adja meg magát: szóval durvábban bánt vele, mint szokása vala. Ám Fulvia, megtudván szokatlan viselkedésének okát, az államot fenyegető ily nagy vészt nem tartotta titokban, hanem elhallgatván a forrást, Catiíina összeesküvéséről mindent, a hogyan azt maga hallotta, többeknek elbeszélt. Főkép ez a körülmény élesztette az emberek érdekeltségét, hogy a consulságot M. Tullius Ciceróra ruházzák. Mert az előtt a nemesség nagy része telve volt féltékenységgel, és azt hitték, hogy ügyszólván beszennyeződik a consulság, ha azt bármily kiváló uj ember nyeri is el. De midőn a veszély megjött, a féltékenység és gőg háttérbe szorult. így hát a választó gyűlés befejeztével consulokul kihirdetik M. Tulliust és C. Antoniust. 24. fej. És ez az eset hatott először az összeesküvés részeseire lesujtólag. Mindazonáltal Catiíina dühe nem szállott alább, hanem napról-napra na-