Állami gimnázium, Munkács, 1890

6 A tankönyvek megszabd a lísára podig aligha találunk alkalmasabb eszközt, mint a tankönyv-szerkesztésnek szemléleti alapra való fektetését. A tanuló a szemléletek világában él, neki tehát szemlélet, kép kell akár a humánus akár a reális ismeretek megérthetésére. Hadd lássa a tananyag egy-egy részletét teljes összefüggésében, hadd élvezze azt a könnyebbséget, hogy gyakorlati tanulása közben egyetlen szempillantásra lelhesse föl a tlieoretikus megfejtést: az induktive szerzett theoretikus ismeretek rendszeres képét ! E z a z e 1 v a k ö zépiskol a m i nd e n i k tárgy á r a á I 1. 1. A vallás-erkölcsi nevelést sürgetjük, szebbnélszebb cikkeket vágunk róla, hadakozunk az állam rendszere ellen, mert felekezetnélküli iskolákat állit, anatliemákat szórunk a liberális nevelés ellen ; pedig kevés igyekezet mellett mindez feleslegessé válik. Helyes-e az az eljárás, hogy már az első elemi osztályba viszszük be a dogmatikai kérdéseket ? Annyit érünk vele, hogy a tanuló hűségesen betanulja azokat, akár sinai nyelven volnának írva. Ugyancsak megbámulták volna a görög szülők azt a szerencsétlen tanítót, ki gyermek-tanítványait első sorban filozofiai elvekkel nyügezte volna le s csak ezután örvendeztette volna meg őket Homérosszal. A bibliával, a kereszténység Homéroszával kezdjük a vallás tanítását. A vallás e mesekönyvét, illetve olvasókönyvét fogjuk előre; ebből értessük meg a gyermekkel, hogy egy Isten van s ez mindenható, mindentudó stb, szóval ez olvasókönyvből tamilja szemlélni a gyermek a dogmatika alapelveit. Ki tagadhatja, hogy a középiskola első osztályú tanulója vaskos dogmatikai tankönyvet kénytelen emlézni a nélxüJ, hogy legkevésbé érintené lelke meggyőződését ? Ha mindenképpen az I. osztályban akarjuk tanítani a dogmatika alapelveit, legalább annyira kellene a tanuló fejlő vallás-erkölcsi érzetét megsajnálni, hogy elébb a bibliához hasonló olvasmányokkal telítsük meg azt : szóljunk a szivéhez, ne csak az értelméhez. Ezzel annak a sajnálatos ténynek vágunk elibe, nehogy a tanuló a vallást tekintse legunalmasabb tantárgynak. Valaki talán azzal állhatna elő, hogy a vasárnapi s ünnepi lelkigyakorlatok arra valók. Sohasem. A lelkigyakorlatok sohasem lehetnek oly hatásosak, mintha a vallás-tanitó minden egyes osztályban az értelem fokozatához mért példázatokkal és elbeszélésekkel szól a tanuló szivéhez s értteti meg vele a bennük rejlő tanulságokat illetve vallásabeli elveket. Ezeket élénk figyelemmel hallgatja kivált a kezdő tanuló, híven reprodukálja majd, s az iskolán kívül új életet produkál belőlük; azoknak jóformán oda se hederít. Ez az igaz vallás-erkölcsi nevelés leghelyesebb módszere. Ez elébb a szívhez szól s ezen át teremti meg a megértést, a meggyőződést, a dogmatikai elv gyakorlati hasznát. Tehát nem a tanügyi rendszer a vall á s-e r k ö 1 c s i meddődé g o k a, h a néma vallást anitás félszeg módszere. Elég hetenkint két óra is a vallási elvek gyakorlati uton való elsajátítására és a szívben való meggyökereztetésére ; természetes, hogy a vallástanitó az iskolán kivül se restellje a tanuló lelki üdvét gondozni. Talán számba vehető az az állítás, hogy a tanulók erkölcsi viseletéről a vallástanitók buzgalmára lehet következtetni s hogy a vallás-tanítók nem vehetnék rosz néven, ha a közoktatásügyi miniszter esetleg ilyen hangú rendelettel találná a buzgalmukat megbecsülni : „A vallás-tanítók tanítványaik magaviseleti jegyeinek százaléka arányában kapják jutalomdíjukat." 2. „Fiam, hát te, ki három éve járod a középiskolát, még az égtájakat sem tudod megmutogatni ? Volt is miért annyit költeni reád !" így kiált fel az a szerencsétlen apa, ki azért is járatja a fiát a közép-