Állami gimnázium, Munkács, 1890

zunk, hogy a legjobb tanuló is holmi jó-rosz fordítást kerít s biztosítékul ezt vágja be, vagy legalább sorvezetőnek használja. Nemde fordított világ az, hogy a tanár elébb fordítást kíván a tanulótól s az után gyürkőzik neki a grammatikai és szintaktikai kérdezősküdésnek illetve magyarázatnak, holott éppen a grammatikai és szintaktikai megértése a mondatnak viszi a tanulót annak hibátlan fordítására illetve az író helyes megértésére ? Az sem elég, hogy a tanár buzgó aktivitása mellett passzív szerepet viszen a tanuló ; a tanuló legyen a medium dynamieum, t. i. saját erejéből cselekedjék, a tanár pedig j avitva-tan itó igazítój a. Ezzel a módszerrel érjük a latin nyelvi tanítás tulaj donképi célját, hogy t. i. a tanuló ne csak az író tanult részleteiben, hanem bármely i-meretlen helyén oly precizitással tud eligazodni, liogtj vajmi csekély />aqy egyáltalán semmi pótlásra nem szorul Ez állításomat kétségtelennek vitatom, mert a tapasztalatom bizonyittatta be velem! Felette jó oldala ennek a módszernek, hogy feleslegessé válik a sok jegyzet es kiadás. „Arra való — úgy mondják, - hogy támogassa a tanulót házi készülésében." Igaz s arra is, hogy a tanárnak egyébb dolga se legyen mint oda irányítani a tanuló szemét. Tehát minél terjedelmesebb jegyzeteket gyűjtögessünk a tankönyvbe, hogy a tanár — néha a saját kényelmére — csupán kiadója legyen a munkának ne pedig mestere ! Szégyenletes ez az állapot a t a n á r r a n é z v e. Botránykoztató a legújabban megkezdődött p r a e p a r a t i o s v á 11 a1 a t ! Ma-holnap arra derül a tanügyi világ, hogy fordítást is oktrojálnak a tanárra ! Hol a tanári, függetlenség ? Kitűnő eszköz arra, hogy lassanként tönkre silányítsuk a tanári tekintélyt! Mi biztosít arról, hogy akár a jegyzet akár a szó jelentése helyes? Talán az író híre? Tudtommal a legkitűnőbb klasszikus filologus sem csalhatatlan. Ha pedig ez áll miért í> ank a tanuló kezébe oly könyvet, melyben esetleg hibát fedezhet fel a anár? A tanár kezébe való a magyarázatos gyakorlókönyv; majd felhasználja ő úgy a hogy legjobbnak véli; a z ő e I ő a dá s a 1 e g y e n a p r a e p a rati o és j e g y z e t. Mindenik tanárban kell akkora önérzetnek lennie, kogy önmaga szervezze az előkészületet, ne pedig pályatársainak praeparatióira és jegyzetes kiadásainak járószalagára bízza tanítványait. Ha nincs meg ez önállósága, akkor kár az országnak pénzt költeni reája. Még a túlságos megterhelés kérdése vetődhetnék fel módszerem ellen. Gyakorlati működésem alapján tagadom lehetőségét. Tagadom első sorban azért, mert megmegvagyok győződve, hogy a latinnyel

vi tanítás jelen módszere fele részben meddő munkálkodásra kényszeríti a növendéket. Minek szabunk külön nyelvtani órákat ? minek tanítunk kötetes nyelvtanokat ? minek nyomorgatjuk a tanulót szótározással ? minek ismételve fel a nyolcadik osztályig mondattani szajkolással? minek terheljük hasznavehetetlen emlézéssel ? Bizonyára nem azért, hogy a latin nyelv szellemébe hatolhasson, magát a remekírók egyéni gondolatvilágába belégyökereztesse, s ezek összességében a római állam eszmei felfogására, mívelőrljék ! Pedig így van latinnyelvi tanulásának is annyi praktikus haszna, hogy akár társadalmi akár hivatásabeli eszmevilágát o forrásból is önállóan gazdagíthassa. A folytonos nyelvtani hajszával : az ugynevel zett „grammatikai gymnasztikával'" utoljára arra a meggyőződésre viszszük az ifjút, hogy gyakorlati élete számára szerzett ugyan logikai ügyességet, de ennek csak a középiskola küszöbén belül vehette hasznát. Olyan legyen a latinnyelvi oktatás mint a földmívelés. Valamint ennél elébb a földet kell mívelnünk, hogy dús termésre számíthassunk, csak azután fogunk magának a növénynek ápolgatásához : úgy a latin