Állami gimnázium, Munkács, 1889

22 telik el, midőn táblatörlés végett a kezében tartott szivacsról azt hallja, hogy az szintén egy állatt. D; tekintve azon körülményt, hogy a szivacs számtalan likacsaival a tenger vizet beszívja és azután egy nagyobb csatornán át oly erővel löveli azt ismét ki, hogy a hozzá közel úszkáló apróbb parafadarabokat 3—4 méternyire is képes eldobni, miáltal kétség kivüli jelét adja az állati életnek és tekintve a szaporodási módját kell, hogy azt határozottan az álla­tokhoz sorozzuk. A szivacs testállománya külső részéu számos kisebb és egy vagy több nagyobb nyilás van, melyek a viz be és kifolyására val"k, s melyek néha tűkkel vannak körülvéve és elzárhatók, E nyílásoknál kezdődnek a belső csa­tornák, melyekben a viz folyvást kering. Az áramló vizzel apróbb szervezetek is bekerülnek a csatornákba, melyekből az állat kiválasztja a táplálékot, a többi pedig a haladó árral ürittetik ki. Ha a szivacs jóllakott, nyílásait be­zárja. A csatornákon keresztül áramló víz légzési igényeinek is eleget tesz. A szivacsokat elsőkék vagyis protozoáknak nevezik, mivel nagyon valószínű, hogy földünk kihűlése után a szerves vegyületek keletkezése alkalmával e/en egyszerű szervezetek voltak az elsők, melyek mint állatok léptek fel. Általában véve annyira alsórendű állagok. hogy épen a szervek liiáuyaáltal jellemezhetők. Legfontosabb a szaporodásuk, mi egyúttal állati lényök mellett is hatá­rozott bizonyságot tesz. Bizonyos időközökben a szivacsból számtalan tojásdad alakú kocsonyanemü testecskék válnak ki, melyek az anyakerttői való elvá­lásuk után egyideig amellett úszkálnak, de ezután mint fentebb is emiitettük, következik a viznek a szivacsból való kilövellése, mi által az úszkáló testecs­kék minden irány felé széthajtatnak. Ezen apró testek oly ügyesen úsznak, hogy majdnem hasítják a víz hullámait, miből bátran következtethetjük, hogy ezeknél nem a hullámzás szeszélye, hanem az állati akarat, vagy talán az ál­lati ösztön idézi elő e mozgást. E kis testek nem egyebek, mint apró sziva­csok; de persze ekkor még inkább csak csirmagvaknak tekinthetők; mozgé­kony szőrrel vannak fedve, melyet evező gyanánt használnak E c^irmagvak addig úszkálnak, mig egy erősebb anyagot pl. kősziklát nem találnak. IIa ezt megtalálják, akkor arra leülepednek, erősen belékapaszkodnak és csak azután kezdődik rendszeres növekedésök ; miközben először az alapját terjeszti ki, azutáu szétáradó kocsonyanemü ál'agán egy gomba vagy csontnemü helyet készit. IIa több ily csiramag egy helyre, vagy egymáshoz közel telepszik meg, akkor növés kö-iben ugy összeolvadnak, hogy az egyesülési pont többé föl nem ismerhető. Azt mondják, hogy a szivacs ha azon kőzetről, melyen fel­nőtt, leszakítják, összehúzza magát és mozog, mi által állati lényét iparkodnak kimutatni. Ez állítás téve3 alakon nyugszik, mert a mosdásra vagy táblatör­lésre használt szivacs épen olyan viszonyban van az állattal, mint a selyem­bugó magához a lárvához. A leszakított szivacs tehát már nem élő állat többé annál kevésbé, mivel az állati élet épen azon nyálkás hártyában pontosul össze, mely az egészet beburkolja és minden szállacskát bevon Ami más állatnál a csontváz, az a szivacsnál az úgynevezett belső mag, melyet tű alakú testecskék képeznek, s melyek kova vagy mészföldből állanak. E tű alakú te tecskék rendesen a szivacs közepébe vannak nőve, néha azonban a külszínen is jelentkeznek A szivacsban gyakran találhatók kagylók, kis rá­kok, csigák vagy más effélék; ezek csupán esetlegesség folytán kerültek oda, valószínűleg kényelmesnek találván a likacsos tömeget, azt lakházul foglalták el; de a közben a szivacs által behálóztattak s ennek folytán fogva maradtak. A szivacsoknak csak kevés faja tartózkodik édes vizekben, rendesen a tenger lakója szokoti lenni, hol kősziklákon vagy szirteken függve majd gom­bát, majd szarvas agancsot ábrázolva különféle alakokban fordul elő; legtöbb van a Vörös és Földközi tengerben. A szivacsoknak ugy alakja, mint színe nagyon különböző; a legszebb sárga és zöld színben váltakoznak, melyekből gyönyörű fehér sávok törnek elő, s ha napra'kerüluek, likacsaikból nagy mennyi­ségű festőanyagot eresztenek ki. Ilyen a spongia officinalis is. Színe sárga, lika­csai aprók s a belső csatornázás kifolyó nagyobb nyilasai több helyen láthatók.

Next

/
Oldalképek
Tartalom