Állami gimnázium, Munkács, 1884

10 bedése miatt az üterágak telé már csökken, a hajszáledényekben mái­egyenletesen áramlik. Azokat a hullámmozgásokat, melyek az literekben a szívösszehúzó­dás alkalmával mint nyomásfokozás, a sziv elernyedésekor mint nyomás­csökkenések nyilvánulnak, érlökéseknek nevezzük. Az érlökés a nagy üterekben erősebb, a kisebb literekben gyengébb, az litereknek a haj­száledényekbe való átmenetelénél elenyészik. Az érlökés a bőr alatt elhelyezett ütereken szabad szemmel is látható, mert az érlökés az üte­rek kitágulása, mely kitágulás az literekbe sajtolt vérmennyiség által idéztetik elő. De ezen kitágulás nem egyszerre jelentkezik az edény­rendszerben, s már maga a mozgás, az edényekben jelentkező akadályok mindinkább gyöngítik a hullámot; de még azon körülmény is, hogy a keringési meder a hajszáledényekhez közel fokozatosan tágul. Az érlökés rendesen 72-szer jelentkezik egy perez alatt, mit az ütereken történt elhaladása alkalmával az óra segélyével mérhetünk, az érlökés természe­tesen azon üterekben, melyek a szívhez közelebb vannak, korábban jelentkezik, mint a szívtől távolabb eső literben. Az idő, amely alatt a vérrészecske az egyik visszérből a jobb szívbe, onnan a tüdőbe, bal szívbe, az ütereken át a hajszáledényekbe s innen a másik oldal torkolati visszeréhez áramoljék, a gerinczeseknél külön­böző. Az átlagos vérkeringési tartam az embernél valamely vérrészecs­kére nézve Vierordt szerint 23 másodpercz, a macskánál Hering szerint 6.69, a kutyánál 16.7, kacsánál 10.64, ölyvnél 6.73 másodperczet tesz. Említettük volt, hogy a visszerek falazata nem oly rugalmas, mint az litereké, ennélfogva már igen csekély külső nyomás folytán is meg­szakad az áramlás a visszerek összenyomott részeiben. Oly visszerek, melyek a külső benyomások ellen óva vannak, nincsenek billentyűkkel ellátva, mely billentyűk az olyan visszereknél, melyek a kívülről jövő benyomások alá esnek, a véráramot csakis előre, a rendes irányban engedik haladni; ha a nyomás elhárittatik. az erősebben megfeszült visszér tartamát megfelelőleg gyorsítva ömleszti. Bürget József.

Next

/
Oldalképek
Tartalom