Állami gimnázium, Munkács, 1881
vekedésének módja és neméből annak értékére következtethetni. 18 évvel később Leibnitz ugyanezen felfedezést tette egy más alakban, mely most „Differential számítás" név alatt fordul elő. Egy almának a fájáról való esése által figyelmessé lett a testeket a föld közzépontja felé vonzó erőre ; e fölötti gondolkodása azon véleményt ébreszté benne, hogy ugyanazon erő hat a holdra is és hogy éppen a nap vonzó ereje oka a bolygók mozgásának is. A bolygók mozgásának Kepler által feltalált törvényeiből—és pedig a másodikból — azon következtetést vonta, hogy ezen erő a távolság négyzetével fordított viszonyban működik. E kutatásaival azonban még mindig szerényen hallgatott, és csak akkor vett bátorságot észleleteit kedves tanítójával Barrovval közölni, midőn a Mercator „Logarithmotechnica"jában tárgyalt hyperbola négyszögitése rendkivüli figyelmet keltett. Egyidőben foglalkozott ő a fehér napfénynek a prisma által különböző sugarakra való szétoszlatásával is, és egyenesen az ő felvevése folytán nevezzük az egyszerű szint homogén fénynek. így a mathematiká physikai tudományok körül már igen bokros érdemei voltak, midőn Barrov lG69-ben neki a saját tanszékét engedte át. Majdnem tanszékfoglalójául tekinthetni azon roppant figyelmet, melyet egy tükör teleskop javítása által költött fel maga iránt a londoni „Royal society "nél, mely társaság őt, miután annak egy- körülbelül 30-40-szer nagyitó-önkészitett teleskopot mutatott be, 1671-ben tagjául választotta meg s meghagyta neki, hogy a fény elemzésének egy részét terjeszsze elő. E megbízás felytán a fény mivoltának megállapításával foglalkozván felállította az úgynevezett kieredési elméletet, mely szerint a fény véghetetlen finom súlytalan anyagból állana, melyet a világító test minden irányban k i 1 ö v e 1 és mely ugyanazon törvényeknek van alávetve, mint a kihajított testek. Továbbá a fényelhajlási törvényeket is fejlesztette s egyszersmind a hang sebességét is iparkodott kiszámítani, mely utóbbiról a „Pliilosophiae naturalis principia mathematica" ciinü müvének Il-ik könyvében értekezett. A vitatkozás, melybe ezen elmélet fölött II o o k e és más physikusokkal keveredett, elméletének további kifejtésére sarkalta őt egy másik — a fényről szóló müvében. Egy lG79-ben a csillagászati rendszerről tett értesítés arra buzdittota őt, hogy a föld mozgását közvetlen kísérletek folytán á tetóirányostóli eltérése által, melyet a szabadon eső testek szenvednek, bebizonyítsa; ez oknál fogva a gravitatió elméletét, melylyel egyszer már foglalkozott, újból felvette. S most már e törvény : „Két testnek a kölcsönös vonzása egyenes arányban van azok tömegével és visszás arányban távolságuk négyzetével"mellett, a „Principia philosophiae naturalis mathematica" cimü müvében 1688-ban ma thematikailag bizonyította be még azt is, hogy a föld nehézségi ereje ugyanazon törvény szerint hat. Szintén e müvében ismertette a már Kepler által feltalált de ő általa inathematikailag bebizonyított azon elvet is, melynél fogva az égi testek forgási pályája vagy kerülék, vagy hjtalék, vagy végre mentelék. Ezek következtében Newton a nehézkedés (gravitatió) vagyis egyetemes világvonzás fontos törvényének felfedezője lett, s ezáltal
