Állami gimnázium, Munkács, 1873

I. Párhuzam Zrínyi és Gyöngyösi mint epos költök közt. A XVII. században két nagy férfiú tündöklött fel a magyar epos költészet járatlan terén; Zrínyi Miklós (1618.) és Gyöngyösi István (szül. 1620.) s müveikkel meglepő mozgalmat idéztek elő iró és olvasó közönségben. A hivatottabbak lelkesülve a példán tollat ragadtak, — se latinosodó századában nemzeti életünknek, midőn még a nők ajkairól is magyar szó helyett negédelve a latin hangzott, — a nemzeti múzsa nyelvét kezdették pengetni. A népies lyra a hosszas török háborúskodások miatt megszűnt. A nemzeti érzelem a vallásos küzdelmek háborgó tengerében enyészett el. A tudományok latin nyelven beszéltettek, a tudósok ezen dolgoztak, az iskolák hazai nyelv helyett ezt ápolák. Ily szomorú körülmények közt meglepő ragyogású fényben villant fel ama két férfiú az elhagyott nemzeti költészet mezején. Elsőbben Zrínyi Miklós jelent meg XV. énekes hőskölteményével; ősének, a szigeti hősnek nagyszerű tettét énekelvén meg. Túlszárnyalva e téren minden elődeit, és senkitől meg sem közelítve s még a legújabb korban is egyedül Vörösmarty emelkedik sok tekintetben hozzá, de általában mégis mögötte marad. Hogy Zrínyi előbb a lyrát is pengeté, világos hőskölteménye bevezetéséből: »En aki azelőtt ifiu elmével Játszottam szerelem édes énekével Ktízköttem Viola kegyetlenségével, Mostan immár Mársnak hangosabb versével Fegyvert s vitézt éneklek,* satb. E költeménye 1651-ben jelent meg, s hihetőleg ez lelkesítette Gyöngyösit is „Murányi Vénus", „Phönix" és „új életre hozott Chariklia" Polinodia megírására. 1*