Munkács, 1885 (2. évfolyam, 10-52. szám)
1885-11-26 / 48. szám
szolgabiró urat, hogy a járása területén levő ösz- szes községi elöljáróságokat a legsúlyosabb vagyoni és személyes felelősség terhe alatt haladéktalanul utasítsa, hogy: 1. Szoros kötelességüknek ismerjék a község területén létező összes állatállományt egészségi tekintetből folytonos figyelemmelkisérni s az észlelt betegülési eseteket szemmel tartani a jár. szolgabirónak, vagy a megyei állatorvosnak bejelenteni és addig is, mig a felsőbb hatósági intézkedés megtörténik, a beteg állatok elkülönítését és kellő mődoni ártalmatlanná tételét azonnal eszközölni. 2. A községi elöljárók, a községben szokásos módon, az összes lakosságnak hozzák tudomására, hogy érvényben lévő állatjárvány-rendsza- bály és az 1874. évi XX. tcz- 31. §-a szerint „mindenki köteles a birtokában levő, vagy gondjaira bizott állaton tapasztalt bármely belső megbetegedési ésetet a helyi hatóságnak azonnal följelenteni,“ mivel, aki ezt elmulasztja, a kihágási büntető törvénykönyv 102-ik §-a szerint 300 forintig terjedhető pénzbüntetéssel és esetleg elzárással büntettetik. A községi elöljárók kötelesek a feljelentést elmulasztó egyének ellen a megtorló intézkedések eszközlése iránt a járási szolgabiró- hoz azonnal hivatalos jelentést tenni' 3. Minden szarvasmarha, juh ,kecske, sertés, ha közfogyasztásra levágatik, — egészségügyi tekintetből — a községi elöljáróság, vagy az erre az elöljáróság által kijelölt szakértő által előzetesen megvizsgálandó s levágása csak akkor engedélyezendő, ha az állat egészségi tekintetben kifogástalan. A levágott állat húsa a községi elöljáró, vagy a külön e célra kijelölt husbiztos által megvizsgálandó és a hús csak ezen szemle után mérhető ki. A ki ezen szabályokat megszegi, a kihágási büntető törvénykönyv 104-ik §-a szerint minősített kihágást követi s megbüntetés végett a járási szolgabirónak azonnal bejelentendő. Fölhívom végül a tek. szolgabiró urat, hogy ezen rendeletem végrehajtása céljából a községi elöljárókat ellenőrizte* e. mulasztásuk esetén ellenük erélyes szigorral járjon el és a hozzá följelentett kihágási esetekben a törv. teljes szigorát alkalmazza Beregszász, 1885. november 6. Jobszty Gyula, alispán. 9359. sz. Beregmegye alispánjátólK. I. Figyelmeztetés a beregmegyei állattenyésztő- és lótartó gazdaközönséghez. Horthy László kaszonyi birtokos ottani nyári legelőjén, a folyó évben alakított csikó-ménesben kiütött a takonykor s a baj csak akkor fedeztetett fel, midőn onnan a tulajdonosok lovaikat már hazahajtották. A ménesben létezett lovak és csikók közül eddigelé 8 darab lett takonykórosnak találva és — mint ilyen — kiirtva. A többiek zár alá helyeztettek, folytonosan megfigyelés alatt vannak és igen valószínű, hogy az áldozatok száma szaporodni fog. Tekintve, hogy a ragály a megye különböző részeibe széthurcoltatott és tekintve azt, hogy legközelebb a többi járásokban is merültek fel ta- konykór-esetek, a megye eg-'sz lóállománya komolyan veszélyeztetve van: Ré zemrői mindent megtettem a fenyegető veszély e'háritá ára ; de az óhajtott eredmény biztosan és lehető legrövidebb időn bekövetkezni csak azon esetben fog, ha a tuiajdonosok lovaikat kellőleg óvni fogják a ragály ellen és annak mielőbbi kiirtása tekintetéből a hatótági közegeko _ o kel együtt okszerüleg közre fognak működni. A takonykor ez ideig gyógyithatlan és rendkívül ragályos állati betegség; melyet addig, mig nincs teljesen kifejlődve, a huruttól a legjelesebb szakember is csak többszöri beható vizsgálat utján képes megkülönböztetni. A hurut, melyet nálunk kehességnek neveznek kétféle : jó vagy rósz indulatu s ez utóbbiból helytelen kezelés mellett szintén kifejlődhetik a takonykor. A fertőzés nemcsak közvetlen érintkezés utján történik: hanem a beteg állat ürüléke, folyadéka és a netaláni bőrfekólyek válladéka által bemocskolt takarmány, istálló és tisztitó eszközök, a beteg állatot gondozó egyén teste és ruházata is képesek a ragályt terjeszteni, sőt a takonykóros ló kigőzölgésével megfüllött istálló levegője is közvetit? azt. A fertőzés pedig annál könnyebb, minél hevesebb lefolyása van a betegségnek azon az állaton, melyről a ragály átvítetett. A ragályozás veszélyének ki van téve az ember is. Számos eset bizonyítja, hogy vigyázatlan egyének megkapták a takonykórt és a leggondosabb gyógykezelés dacára elhaltak. Az előadottakból önként következnek azon óvrendszabólyok, melyeket saját érdekében minden lótulajdonosnak követnie kell. A tisztátalan istá- lóktól, válluktól, vedrektől és idegen lovak által hátrahagyott takarmánytól, valamint minden legkevésbé is gyanús kinézésű lovakkali érintkezéstől gondosan óvni kell lovaikat s ha valamelyik lovon orrfolyás mutatkozik, azt azonnal külön istállóba kell elhelyezni, külön vederből itatni és olyan egyén által gondoztatni, a ki más lovakkal nem érintkezik. Az ily állatok közlegelőre nem bocsájthatók és nem használhatók mindaddig, mig szakértő állatorvos által meg nem vizsgáltatnak és a gyanú alul fel nem mentetnek. Ha pedig a takonykor konstatáltatik, a különben is menthetetlen állat kiirtásaután a fertőtlenitést a legnagyobb gonddal kell eszközölni. Nevezetesen az istáló belszerkezete, a fanemüek, szerszámok stb.. még a hidlás deszkái is elégetendők, a falak karbolsav-oldattal jól belocsolandók és kimeszelen- dők, az istálló földje féllábnyira kiásandó, kitakarítandó és fris földdel pótolandó, a vaseszközök pedig lesurolandók. Az állati ragályos betegségek elterjedését semmi sem segiti elő oly nagy mértékben, mint az előforduló betegedési esetek törvény által rendelt bejelentésének elmulasztása, vagy épen eltitkolása. A megyénkben, úgy látszik, nagy mértekben elterjedt takonykór mielőbbi elfojtása tekintetéből az állattenyésztő gazd közönség részéről annyira kívánatos közreműködés tehát abban áll, hogy az értelmetlen emberek kellőleg felvilágo- sittassanak és minden gyanús orrfolyási eset, ha az illető lótulajdonos által nem, hát más által, de idejekorán bejelentessék, hogy ekép a hatósági állatorvosok valamelyike által — kik arra dijjazás nélkül kötelesek — kellő időben megvizs- gálhatható legyen. Egyébiránt ezen az utón is köztudomásra hozom, hogy az érvényben levő állatjárvány rendszabály és az 1874. XX. tcz. 31. §-a szerint köteles a birtokábán levő, vagy gondjaira bizott állaton tapasztalt bármely belső megbetegedési etetet a helyi hatóságnak azonnal feljelenteni s a ki ezt elmulasztja, a kihágási büntető törvény- könyv 102. §-a szerint 300 írtig terjedhető pénz- büntetéssel, esetleg megfelelő elzárással büntetendőAz első fokú közigazgatási hatóságok uta- sitva vannak, hogy a most érintett szabályokat ezentúl kérlelhetetlen szigorral alkalmazzák. Végül felhasználom az alkalmat, hogy Liska Samu — bereg-ugocsamegyei állami állatorvost — ki újonnan rendszeresített állomását Beregszászban nemrég foglalta el — az állatiényészlő gaz- dakőzönség figyelmébe a lehető legmelegebben ajánljam. Beregszász, 1885. évi dov. 15-én. Jobszty Gyula, alispán. Tekintetes Szerkesztő nr! Becses lapja legutóbbi számában az áll, hogy a munkácsi dalegylet által elnökül ismét megvá- lasztattam. Ez félreértés, mert az uj elnök-választó közgyűlés csak e hó 29-én lesz. Annyi van a dologban, hogy mintegy 10 nappal ezelőtt a helybeli dalegylet tagjainak egy 3 tagú küldöttsége keresett fel engemet, arra kérvén fel. hogy az elnökséget továbbra is tartanám meg. Ezen megtisztelő kivánságra én azt válaszoltam, hogy körülményeim az elnöki tiszt viselését lehetetlenné teszik és azt, bármily megtisztelő és reám nézve e bizalom, — továbbra el nem vállalhatom. A fentebb hivatkozott közleményt kérem tehát ilyetén képen reotifikálni. ’(Nagyon sajnáljuk, hogy tévedtünk, de most a felvilágosítás után is nzt mondjuk, hogy éljen mint elnök! Hiszen, ha haladni akarunk, mindnyájunkra sok munka vár. Ki munkája után él, első is főkötelessége, hogy annak tegyen e eget De vannak erkölcsi kötelességek is, és ez azok közé tartozik. Szerk.) Tisztelettel maradtam Nagy Gyula. Ilosva, 1885, november 15. A „Munkács“ 46-ik számában „Felvidéki levél cim alatt megjelent cikk Írójához! Hogy a meglazult intézkedés és eljárás hiányairól meggyőződés szerezhetése végett a legközelebbi hajtó vadászatra meghivhassam, felkérem, hogy nevét ne hallgassa élj már azért is, mivel nevének további elhallgatása esetén anon feltevésre jogosítana,, hogy gyáva s cikke tartalmáért neve a közönség előtt nem elég garancia.) Berzsenyi Pál. Felhívás. Minthogy városunkban a mészárosok rószé- széről folyyást csak a nyerészkedő üzérkedés tar- tátik szem előtt, a fogyasztó közönséget úgy tekintik, mint folyton kopasztható tárgyat, első megkezdésünk óta szétnéztünk a vidéken, érintkezőbe léptünk több egyénnel, melynek megbeszélése céljából f. hó 29-ikére, azaz vasárnap délután 2 órára a városháza nagytermében tartandó összejövetelre az érdeklődő közönséget tisztelettel meghívom. Csomár István. Hírek. — Midőn napjainkban oly divatossá, mondjuk mindennapivá kezd válni a „jubileum*, nem veszik talán rósz néven tőlünk olvasóink, ha e szó jelentését és eredetét pár sorban ide vetjük. Jubileum latin szó, azt teszi öröm ünnep. val kezdték Sztrul nevét kiabálni, s egyik tán- I colni is kezdett s botjával verte a szoba közepén álló fa készületet. Végre Sztrul egyenként ki tuszkolta őket azon a nagy lyukon, melyen bejöttek s elcsendesedve vártuk remegés közt a reggelt, Borzasztó napra viradtunk ! Nem időzöm soká e rettenetes dolog leirásánál. Sztrul forró vizet hozott, s abban megforgatva, kegyetlenül összetörte csontunkat, négyszer akkorára szélesített, azután szépen simogatva, hülönösen engem bámult, s tarisznyába rakva újra útra indult velünk. Útközben megtudtam, hogy a városba visz eladni. A városban szét sem nézhettünk, egyik házból a másikba ment s mindenütt beszólott, nem vesznek-é bükkfa taplót, most tudtam meg, hogy új nevünk „tapló-“ Végre egy szoba asztalára öntött ki Sztrul. Hat női kéz nyúlt egyszerre utánam, s a legifjabb leány kezébe kerülve, simogatás és dicsérés közt jártam kézről-kézre, mig végre Sztrul úgy engem, mint társaimat jó pénzért ott hagyva — eltávozott. Bizonytalan sors előtt állottam, remegés fogott el, midőn láttam, hogy azok a hófehér kacsók egy nagy két ágú fényes vassal mint szel- I I delik társaimat apró szeletekre, mig a kedves mamájok — mert hárman voltak — a mama es két leánya — tüzes vasalóval pörkölte barnára egyik másik társamat; s a nagyobb kisasszony oly gyönyörű rózsa és gyümölcs alakokat készitett társaimból, hogy mindenki bámulta és elragadtatással beszélt e nők kitűnő ügyessége és Ízlése felől. — De ki győzné előszámlálni azon sokféle tárgyat, melyre feldolgozták társaimat, mig végre kimondatott, hogy én mintának maradok, s a kiállításokon én képviselem a feldolgozatlan állapotban levő gomba taplót. Eddig tartott az életrajz, csak annyi volt még kérésül hozám intézve, hogy nyilvánosan kérjem meg a három urhölgyet, kegyelmezzenek meg az életrajz írója és beküldőjének, mit ezennel meg is teszek. (Hátha nem ?! Szerk.) Le is tehetném a tollat, ha kötelezve nem érezném magam ennyi közlés után az én gomba taplóm élményeit röviden leirni. Most már oly tisztán és érthetően ir, mintha született alföldi magyar volna, de hosszas leirását csak szerkesztői ceruzával megrövidítve adhatom ki. A székesfehérvári kiállításon kezdi kéjutazásának leirását, majd az országos női munka ki- 1 állításról beszél elragadólag, megemlékezik a munkácsi „Kárpát egyesül©-i kiállításról “-réti 1«, említi, hogy egy bécsi kiállításon mily meglepetést keltett egy taplóból készült virágtartó és kályha ellenző — majd dicsekedve hozza fel, hogy a horvát atyafiak előtt is, kik pedig nem nagy barátai a magyarnak — nagy elismerésben részesült, sőt a horvátok háziipar múzeumában a legelső helyet foglalja el egy tapló-munkagyüjte- mény. Egy magyar ifjú, ki külföldön él, még Londonban is divatba hozta a tapló munkát. — Utóljára nagy elragadtatással ir az országos kiállításról, hol fejedelmi vendégek tüntették ki ez ipart, s a lapok a legnagyobb elismeréssel szóltak az Ízléses és meglepő tapló kiállításról s a beregi tapló munkát eléhelyezték minden ilyen készítménynek, stb. stt>. (Beadta a kulcsot. Sz.) Végre azon kédésemre, hogy kedves úrnői nevét szabad leend-e a nyilvánosság előtt felemlítenem, azzal felelt, hogy egy díszes táblácskát vont elő, melyen e felírás volt „Melczer Aurélné és 'eányai Munkácsról.“ Nem mondhatom ki, mily örömet éreztem e név olvasásánál, hisz e hölgyeket én jól ismerem, a jótékonyság és szivnemesség rpéldányképeit, ki ne ismerné a mi vidékünkön. Éljenek soká a társadalom javára ! Amzok Vazul.
