Munkács, 1885 (2. évfolyam, 10-52. szám)
1885-11-26 / 48. szám
48. szám. II- évfolyam. Munkács, 1885, november hó 26. 4 Előfizetési ár: 4 4 Egész ‘évre .....................4 frt. 4 4> Félévre...........................2 frt. A A Községeknek és tanítóknak egész A I évre ....... 2 írt. ^ A L % Egyes szám ára 10 kr- » 4 --------- ^ A n yiit-térben ??iinden garmond A ára 20 kr. ) Y 4 Í!6|6lfiÉ 1111110011 csiuuriuMJii, f ^ ----------------ii töptökön, I 4 Hirdetési díj : 4 4 4 * A 1 <^> Kiemelt diszbetük s körítettel el- <^> látott hirdetmény ekért térmérték )g szerint, minden négyszög ctiméter A után j> kr. számittatik. Hivatalos hirdetéseknél minden egyes szó után I kr • azonfelül bélyeg dij 30 kr. 4 4 Állandó hirdetéseknél kedvez- f mény nyujtatik. és MápiTOdLalsaJi ^©feilap« Munkács város hivatalos hirdetéseinek« a „munkácsi szinligy-gyamoiitd-, és a munkácsi önkéntes tüzoltó-egyesületeknek“ közlönye. Minden a lap szellemi részét illető közlemények a »Munkács« szerkesztőségéhez; előfizetési, hirdetési dijak a kiadóhoz küldendők A községi közigazgatásról. ii. Első közleményemben a községi számadások és költségvetési előirányzatok szabálytalan, s a községre káros összeállítását mutattam ki. Ezek után legfontosabb községi ügy •, az adóügy. Ez talán még az előbb említetteknél is rendezetlenebből kezeltetik. Alig van község, hol az egyes adófizetők könyvecskéjében az adó elő lenne irva. A szegény nép csak fizet, de hogy mitől — mennyit? azt nem tudja. A végrehajtások, zálogolások rendetlenül eszközöltetnek, s az árveréseknél nem egyszer követtetik el a legnagyobb visz- szaélés. Az adóügynél a fő felügyeleti jog az adófelügyelőt illeti, s másod sorban a sz.- birót, de úgy látszik, a visszás állapotok megszüntetésére egyik sem tesz semmit sem. Az árvaügy minden községben siralmas lábon áll. A nép a hagyaték illetéke- zése miutt fél a hagyaték rendezésétől, a községi elöljáróság pedig részben tudatlanságból, részben hanyagságból segítséget nyújt ehhez, s igy van aztán község, hol négy-öt hagyaték pár év alatt zsidó kézre kerül. Rendszeresittetett e megyében rendszer nélkül a segédjegyzői intézmény. Fizetési alápul elfogadtatott és elhatároztatott az adóvégrehajtási költség, illetőleg a segédjegyző 200 frt fizetése a végrehajtási költségekből kell, hogy fedeztessék, mig az ezen felül fentmaradt rész egyéb községi kiadások fedezésére szolgál, vagy is szolgálna, ha ez rendszeresen kezeltetnék, de alig van község, hol a végrehajtási költségek a községek javára elszámoltatnának. — Ugyanez áll az uradalmi közpótadóval is. Tudvalevőleg Schönborn gróf uradalma által nagy mennyiségű közpótadó fizettetik, de tudomásom szerint ezen összegnek rendes elszámolása soha senki által felül nem vizsgáltatott. A szegény ügy, toloncozási ügy minden községben a legprimitívebb állapotban van. A községi közmunka nagyobb részt gyermekek által dolgoztatik le, de ez is csak némely helyeken. Szabályszerű munka kivetés azonban sehol nincs. A népnevelés ügye a községi elöljáróságoknál van a legrosszabb kezekbe letéve, s ha buzgó kir. tanfelügyelőnk és a közigazgatási bizottság oly csaknem emberfeletti erőt nem fejtene ki, bizony nem a községi elöljárókon múlna, hogy a községben iskola ne legyen. A tankötelesek beiskoláztatása, az isk. pótadó behajtása, egy egy fegyelmi vizgálat nélkül meg nem történik, sőt ha az ez irányítani intézkedés helyes szigorral foganatosittatik, ott bizonyosan csendőr van. Mindezen állapotok szomorú fényt vetnek a mi «jó« közigazgatásunkra és a mi községi jegyzőink nagyobb részére. Nincs ezen mit tagadni, s hiába zengünk mellettük dicső éneket, hiába vetünk papírra hangzatos szavakat, frázis marad az mind, a mit eltűr a papír, de mást beszélnek a tények. A közs. elöljáróság tagjai, és köztük a körjegyzők nagy, szép és fontos hivatásuknak nagyon-nagyon csekély részben felelnek meg, s bár mentségükre szolgál az, hogy oly munka halmazzal vannak ellátva, mit egy-két ember csakugyan nem győz, de más részről tény az is, hogy igen sok szabad időt engednek maguknak, s akinek segédje van, csaknem az egész terhet segédjére hagyja, s ő maga el nem mulasztana egy hétfői napot, hogy azt Munkácson ne töltse, — néha-néha aztán a Hétfő még a Kedd és Szerdával is meg- toldatik, — már pedig 52 hétből 52 vasár napot és 52 Hétfőt elvéve, s ezekhez az ünnepeket hozzá sem számítva, (a mi az orosz vidékeken nem kevés) bizony alig marad az esztendőnek fele része munkára. Azon megyében, hol a közigazgatás menete lanyha — mint nálunk, ott első sorban a körjegyzőké a hiba. Sokszor szeretik ők azt — persze ott, a hol érdekük kivájna, — fennen hirdein:, hogy a jegyző a közigazgatás gépezetének kereke és ez úgy is van, s a hol pedig a kerék rósz, ott megáll a gépezet, vagy nagyon döcög, és igy van itt. A jegyzői kar nagy része nem emelkedett fel magasztos hivatásának tudatáre, s nem tartja szem előtt a nép jólétét és ez itt a legnagyobb hiba. A nép iránti közönyösség, saját érdekeinek előtérbe tolása, nagyobb vétek ez minden visszaélésnél, mindennemű hanyagságnál. Nincs a népnek atyai jó tanácsadója, intője, védője sem a körjegyzőben, sem a szolgabiróban- Nincs tanácsadója, nincs vezetője ! Igyekezzenek hát a körjegyzők a néppel bizalmasan lenni, de tekintélyt is tartani. Hassanak egymásra szóval, tettel, tanácsadással. Igyekezzenek a szolgabirák is a körjegyző tekintélyét feltartani. Látogassák meg a községet gyakran, s tanítsák és vizsgálják az elöljáróságot, de ne számítsanak fel fuvar és napi dijat. Van a szbirónak fuvar általánya, ne legyen tel te- tetlen, ossza meg segédei közt, hogy azok se számítsanak fuvardíjat, a mi úgy sem szabad. De ellenőrködjék az alispán is a községi háztartás felett, látogassa meg a községet, s győződjék meg személyesen a az elöljáróság eljárásáról és a szbiró intézkedéseiről. Ne vegye szentirásnuk a hivatalos jelentéseket, a melyek biztos alapon nem nyugosznak. Legnagyobb baj közigazgatásunknál az ellenőrzés, a felügyelet hiánya. Ha ezen segítve lesz, segitve lesz némileg a rósz közigazgatáson is. Komma. A gomba. Ne mosolyogjanak kedves olvasónőim a cim felett, nem lesz ebből természetrajzi leírás, bár bizonyos gomba fajokról nagyon célszerű volna egyszer máskor irni, de ez egy rövid életrajz leend, kevés körülírással. Soká tűnődtem, bogy ezen hasznos és veszedelmes növénynek nagy alázatossággal és ötven krajcáros bélyeggel ellátott folyamodványát közzé tegyem-e ? Hányszor sürgetett, hányszor tett szemrehányást, hogy kérését nem teljesitóm, de mindig kérlelhetetlen maradtam, mert a hírlapok ,Gombamér gézé s“alatt közzé tett hírei és a kérvény magyarsága, — mert a kérvényező Szkotárszkán született, hol még nincs ma sem állami iskola — ellene szóltak a közlésnek. Mit is kért a gomba ? Adjam ki az életrajzát. De úgy-e kérem a „Munkács“ nem „Pedagógiai Plutarich“ ? — Igaz, hogy tanügyi emberek szerkesztik, de én a kevesebb igényű szerkesztőhöz, olyanhoz küldtem, aki nem hogy előfizetést kívánna a lapért, sőt maga fizet az olvasónak, mert... mert a „ Munkács“ szerkesztősége ezt nem teheti elég, ha vagy 120 reménybeli előfizető helyett, a jövő nem igen kecsegtető reményében előlegezte az előfizetést. A sok kérés és sürgetés után avval bocsátottam el, hogy szerezzen érdemeket, s ha azokkal tér vissza, azonnal a szedő kezébe adom elébb kiigazatott életrajzát. (Azt hiszem, megtehettem, hiszen olyan kort élünk, midőn a rendó'rtanácsosi jelölteket is praxisra és érdem szerzésre utasítják.) Az én sokat alkalmatlankodó gombám, tnée egy rendőr-tanácsosi jelöltnél is nagyobb önérzettel tekintett reám, meghajtva magát egész önbizalommal szólt. „Sajnálom, hogy ön a beregi gomba hírét még nem hallotta, de rövid időn nagyszerű dolgokat fog felőlem hallani.“ Eltávozása után a beregi gomba min- dég csengett a fülembe, hiszen én sokat hallottam erről, sőt, ha jól emlékszem, újságban is olvastam ilyesfélét, hiszen onnan való ez a gomba is, mit az óvodák ellen egy lakos mondott, t. i., hogy az óvoda csak a városi úri szülőknek való, hogy mig a férj hivatalba van, ne legyen, aki elbeszélje, „kijárt itt stb.“ De hová tévedtem ! ? Nem is folytatom tovább, mert olyan hirlapi vita támadhatna ez árártatlan visszaemlékezésből, hogy még a maradékom is megemlegeti. (Aki pedig még nincs.) Múlt, múlt az idő, de az én nagy reményekkel eltávozott gombámról mit sem hallottam, holott az idő óta a rendőr-tanácsos jelöltek közül egyet meg is választottunk, sőt az alispán már a katonai ügy vezetésével elkövetett hanyagságáért felfüggesztéssel is fenyegette. Nekem ugyan volt az idő alatt is a gomba miatt kellemetlenségem, mert jó szándékból vett két füzér asztal gombámat, a mivel én kedveskedni akartam feleségemnek, az ablakon dobta ki, mert neki kemencében összégetett gombára nincjs szüksége és hevesen kezdte magyarázni az aszta- gomba jóságának ismertető jeleit, most is magyarázná talán, ha szépecskén ott nem hagyom, gondolván : az okosabb enged. Ennyi gomba okozta boszuság után már reményem sem volt többet, hogy a gomba ügyeivel foglalkozzam, a mikor észreveszem, hogy egy pár vidéki lap a „gomba tapló“ iparról elragadtatással kezd irni, sőt a „Fővárosi lapok“ külön tárcát szentel e dolognak és mindenütt az általam mellőzött „beregi gomba“ van első helyea
