Munkács, 1885 (2. évfolyam, 10-52. szám)

1885-07-30 / 31. szám

RI

31. szárn^ ^ ______Munkács, 1885. julius hó 30. __ II. évfolyam.

—S

í>—^—#-?&

Előfizetési ár: t

k r

, Egész evre.........................4 Irt. ,

Jq Félévre...............................2 írt. >|>

l K

özségeknek és tanitöknak egész %

, évre......................................2 frt. A

* „ / i ~~ 4

Egyes szám ára 10 kr. jg.

( ------- • k

?

^ 4 nyilt-terben minden garmond /§.

sor ára 20 kr.

k __ b

I Megjelenik minden csütörtökön. |

^—#—•#-?£

<& Y

Hirdetési díj:

Á

Hivatalos hirdetéseknél : minden \ egyes szó után 1 kr. Azonfelül 4 bélyeg 30 kr. .

f

r

Y

4

mény nyujtatik.

Kiemelt díszbe tűk s körzettel el- X látott hirdetjnényekért térmérték ^ szerint, minden négyszög ctméter után s kr* számittatik.

*

4, Állandó hirdetéseknél kedvezTársadalEai-, gasdasági-^ ssépirodalnai Jdafeiiap.

»Munkács város hivatalos hirdetéseinek« a „munkácsi sziniigy-gyámolitó-, és a munkácsi önkéntes tűzoltó-egyesületeknek“ közlönye.

Minden a lap szellemi részét illető közlemények a „Munkács“ szerkesztőségéhez; előfizetési, hirdetési dijak és közlemények a kiadóhoz küldendők.

Saját pénz használata.

Sokat irtunk e dologban. Felhívtuk mindannyiszor az illető hivatalos közegek figyelmét. Elmondtuk, mennyire hátrányos az e vidékre, mennyire megrövidittetnek ez által a munkások. Megkérdeztük az illető hatóságokat, hogy van-e arra joguk rendezett államban akár egyeseknek, akar testületeknek, hogy tetszésük szerint bocsáthassanak ki váltópénzeket; továbbá, hogy a kibocsátott pénzre az állam törvényes pénzével szemben előbb 12, most már 6"/0 ágiot szedhessenek. E kérdéseinkre egyenes választ, de egyenes intézkedést sem kaptunk. Mi nem folytatunk pisztoly-politikát, de arra vállalkoztunk, hogy a közönség érdekét a nyilvánosság terén védelmezzük. A titkos társulatok kora lejárt, legalább ma Magyarországon nincs és nem lenne értelme a régi szabadkőmi- vesi egyesületeknek, nincs talaja nyílt népünk között a szocialismusnak. Elmondhatjuk s elmondjuk nyíltan a bajok okát, forrását, és ha az alsó régiókban nem, a felsőkben meghallgatásra találunk.

Megszokott dolog az nálunk, hogy a nagyobbak lefelé mindent kicsinyejjenek, alantabb állású emberekkel szóba ne álljanak. Hát mi az, egy szerkesztőség, az ő szegény vidéki levelezőivel együtt főispán, alispán, szolgabiró és annak Írnokai előtt ? Hadd beszéljenek, mig bele nem fáradnak ! — — — Es mi nem fogunk belefáradni mindaddig, mig, ha nem itt, más helyen, meghallgatásra nem találunk.

A munkács-stryi vasútvonal építése 1884. tavaszán vette kezdetét. A vállalkozók, hogy úgy e vidéket, mint a munkás népet, kik ott dolgoztak és dolgoznak, kizsákmányolhassák, saját pénzt bocsátottak ki, melylyel a munkásokat fizették és fizetik mai napig. A vidék ez által természetesen kizáratott minden eladás és vételből, mert ezen pénzt csak a vállalati főpénztárnál váltották be hetenként egyszer és pedig e folyó évi junius i ig 12% levonással, most junius i-től 6% levonással. Ezen saját pénz használatával tehát, midőn egyrészről a vasútépítési vonal mentén, mintegy 8 mértföldnyi vonalon, kizárt minden versenyt, urává lett a piacnak, másrészről kényszeritette a szegény munkásokat, hogy csak egyedül tőle, vagy általa megengedett barakkokban vásárolhassák be szükségleteiket. A szolgabiró kérdésére azt felelték, hogy ez igy szó kott lenni minden vasútépítésnél; az alispán kérdésére pedig, hogy váltópénz szűke miatt cselekszik ezeket. S megnyugodtak mindnyájan. A dolog rendben maradt. Mint a szolyvai járás szolgabirája jelentette, már más világ van, új világ van, minden megváltozott. Pedig semmi sem változott meg, és nem is fog megváltozni, mig a saját pénz használatát el nem tiltják. Ez a forrása mindennek. Ha ez megszűnt, megszűnik az egyedárusági zsibvásár, megszűnik az agio levonás. Azon gyermekes mentségre pedig, hogy kevés a váltópénz, mi tagadólag felelünk. Tessék hozatni Budapestről, minden hónapban hozathat százezer frtot.

A munkács-beszkidi vonalon dolgozó

o

munkásoknak, amint mi azt meglehetős utánjárással és pontossággal kiszámítottuk, naponta -€gyre-másra 1500 frtra volt szükségük. Ez 50 hetet véve egy évi átlagos mnnkára 450,000 frtra rúg. Hogy ennyi váltópénzt egy év alatt az állam pénztárából ne lehessen kapni, az hihetetlenség. Úgy hisszük azonban, hogy nem a váltó pénzhiány volt oka a saját pénz kibocsátásának, hanem az, hogy akkor nem lehetett volna a fennebb elmondottakat keresztülvinni. Nem lehetett volna a százalék levonásra kényszeríteni a munkásokat, mely a fennebbi összeg után 54,000 forin- tocskára rúg. Ez itt a baj. Ez a botránykő, melybe annyi sok szegény ember véres verejtéke van beolvadva, melylyel e vidék is meg van rövidítve, s miután ezen kézzelfogható visszaélésre a megyében nem találunk orvoslást, egész tisztelettel a felsőbb hatóságokhoz felebbezziik ezt. E kérelmünk az alábbi levéllel is támogatva van.

A vasútépítésről.

A munkács-beszkidi vasútvonal épitése egy idő óta majdnem szünetel, a munkások egy része, 1000-nél több még az utolsóelőtti fizetéskor eltávozott, hátrahagyva a lefoglalt 8 napi kiérdemlett munkabéröket. Érdekes látvány volt, midőn jelzett fizetéskor a Krakkó-vidéki lengyel munkások lefoglalt bérük kifizetését követelték a volóci osztálymérnöktől, kövekkel, botokkal fenyegetve a szegény megrémült németet, ki ijedtében eget, földet Ígért, persze csak addig, mig elmenekült. Az éjjelen át öt fegyveres emberrel őriztette magát.

Szomorú dolog biz ez. A szegény munkásra mig dolgozik, rákényszerítik a „Jancsi“ bankót melylyel hogy mily gazdálkodás folyik, ismeretes dolog. Fül- és szemtanúja voltam, midőn egy munkás túrót vásárolván, a barakkos a kiszolgálat előtt azt kérdezte, milyen pénzzel fizet ? Jancsi pénzzel, volt reá a válasz, tehát kevesebbet mért neki, mint különben törvényes pénzért kellett volna adnia.

Az utóbbi fizetés sem volt külömb, sőt a vállalat élelmessége ezúttal többre haladt már. Egy alvállalkozó beszéli, hogy ő egy kis részt vállalt elkészíteni köbméterenként kialkudott árért, fizetéskor azonban az elkészített munkánál alkalmazott munkások számát s bérét feltüntető jegyzéket követelték, melyből az tűnt ki, hogy az alvállalkozónak egy kis felügyeleti haszna van a munkából, a vállalatban pedig nem azért van annyi pénzsovár ember, hogy a hasznot másnak engedjék, igy hát a lajstromban feltüntetett napszámból 20—30 krt levonva fizették ki, mit már egyes vállalati hivatalnokok is megsokallottak. A fizetés ilyképeni teljesitésének aztán az lett kifolyása, hogy az alvállalkozók sem fizethették

rendesen a munkásokat, miből meg egy kis „vállalkozó-hajsza,, kerekedett. B . . . . alvállalkozónak barakkját kifosztották s ő maga is alig menekült el s helyezte magát biztonságba a vállalat irodájában.

A vállalat eszén azonban senki és semmi nem jár túl, mintha csak a volóci vagy huklivai zsidók igazgatnák az egész vállalatot, oly ügyesek és talpraesettek újabb és újabb intézkedései és fogásai. Felfogadtak egy volóci parasztembert, s Mármarosba küldték munkásokat toborzani, persze előbb jól beoktatták, hogy az itteni viszonyokat rózsás színben festhesse le, hozott is 40 embert. Elképzelhetni, mily nagy szükségében lehetnek a munkásoknak, midőn mintegy 5 kilométernyi vonalon, melybe a voloci állomás nagy kiterjedésű töltése is beleesik, csak ez a 40 orosz dolgozik, kik e munkát nem is értik s gyengék is arra.

Több mint valószínű, hogy a munkásokat nem azért fizetik oly rosszul s tesznek levonásokat s ez által elűzik magoktól őket, mintha kilátásuk volna arra nézve, hogy a vasutat ily módon félig-meddig ingyen felépíthetik, hanem hogy a vonal mentén levő kereskedőket s vendéglősöket megbuktassák, s oda kényszeritsék, hogy üzleti helyiségeiket s üzleti cikkeiket potom árért a vállalat tulajdonába engedjék s ha ez megtörtént, újra hoznak, toborzanak munkásokat, kiket saját üzleteikből látnak el a szükségesekkel s igy a pénz zsebeikben marad meg. Egy pár boltot már át is vettek. S most kérdjük, kell-e ennél okosabb s talpraesettebb gondolat? Csak arra vagyunk kiváncsiak, mit szóknak ehez a tönkretett üzletemberek, még azon munkácsi kereskedők is, kik az idegenek részére oly cikkekkel látták el magokat, melyeket most már nem fognak értékesíthetni.

Nem mulaszthatjuk el megemlíteni a vállalat azon gondatlan eljárását, melyet a kövek szét- robbantása körül tanúsít. Csak pár napja, hogy egy 24 éves horvát munkást Yolócon. a község belsejében, egy dynamit-töltény mintegy 5 méternyire felrepitett a levegőbe s darabokra szak- gatta. A szerencsétlenre persze ráfogták, hogy vigyázatlan volt, pedig valószínű, hogy kellő útbaigazítás hiánya okozta halálát. Ugyam.zon helyen történt robbantás alkalmával egy lehulló kő Dub vies Mária nevű nőt, ki saját háza előtt állt, fején találta. A sérültet eszméletlen állapotban szállítottak a kórházba, honnan azonban rokonai még másnap haza vitték, mert úgymond, ha Ott marad, minden kifogástalan gyógykezelés mellett is előbb hal meg. Egy másik eset Perutti pékmesterrel történt, ki szekereu kenyeret szállított Zánykára, s mi rosszat sem sejtve haladt az úton, midőn egy robbanást hall s közvetlen rá egy 23 kilogramm súlyú kő hullott alá egyik lova lábára, A követ haza hozta s bejelentette az esetet a vállalati osztálymérnöknek, ki persze tisztességes módon lehordta, hogy hát miért nem szagolta meg messziről, hogy robbantanak. S már most a tisztelt közönségre bizzuk, hogy Ítéletet mondjon az oly eljárás felett, mely az utazót s otthonülőt egyaránt életveszélylyel fenyegeti.