Munkács, 1885 (2. évfolyam, 10-52. szám)
1885-05-28 / 22. szám
Társadalmi betegségek. (Cs.) Ha ez mindig így volna, .... a komolyan gondolkozó ember lelke nehéz aggodalommal telnék el a jelenlegi társadalmi állapotok felett, s mély szánakozással az emberiség jövője iránt. De hát e földön semmi nem állandó, változásnak van minden alávetve, s hisszük, hogy az ilyen korszak is, mint e mostani, csak átmeneti, ideiglenes. A történelem, ez a múlt tapasztalatok nyílt könyve, beszél nekünk a jövőről sokat, s biztat, hogy éz nem lesz mindég igy. A múlt kor férfiai feláldozták magokat szükségből, meghaltak becsületből. A jelen kor férfiai feláldozzák a férfiasságot, s meghalnak legtöbbször gyávaságból, A múlt kor embereit erkölcsi erő és bátorság jellemzi, a mai kor leszállt ama magas szellemi piedestálról s az anyagiság mély hínárjába merült; a mai kor nagy részének zsebében marad a Judáspénz, s nem elfogadása, de elikopása ad sokak kezébe gyilkos fegyvert. Ha visszagondolunk a közelmúlt időkre, úgy találjuk, hogy a pénzsovár emberek felszabadítása, a szabad uzsora törvénye- sitése mélyen benyúlt az embereknek nemcsak erszényébe, de erkölcsi érzetébe is. S mig ez egy oldalról kevesek meggazdagodását szülte, másrészről a társadalom nagyrészének elszegényedését, tönkrejutá- sát okozta, eszközölte. Amaz oldalon volt a kapzsiság, emitt a becsületes hiszékenység. Amaz túl licitálta emezt, s magával rántotta a föld nagyon alacsony göröngyei közé, hogy legyenek egyformák minda- ketten. De mint a haladó idő megérleli a gyümölcsöt akarata nélkül is, a gyermekből munkabíró férfit növel, úgy a csalódások is megedzik az embérek lelkét az élet felszínére vergődött ezen viszontagsá- gok ellen, elközönyösödéséből felocsúdik a társadalom, s megtalálja az ellenálló fegyvert . . . biztat a remény, hogy ez nem lesz mindég igy, s visszahódítja azon erkölcsi alapot, melyről leszorittatott. A lassan folyó múltból levonja a következtetéseket. Tanulni fog, mert tanulnia kell, ha nem akarna is. Hogy a társadalom erkölcsi érzéke átlag véve nagyon meglazult, mutatja azon körülmény, hogy sokszor maga dédelgeti a bűnt, hamar felejti a visszaéléseket s a tegnap történt dolgokat ma már sötét fátyollal igyekszik letakarni. Ki a társadalomnak nehány tagját hamis bukással tönkre tette, mintha mi sem történt volna, ma tudomásul veszi, holnap elfelejti, s egy pár megjegyzés után napirendre tér felette. Vannak, kik másképen, de nem tisztességes úton jutottak nagy vagyonhoz, s a gazdagság hatalmánál fogva maga a társadalom emeli őket sokszor az elsők közé, meghunyászkodva tolja utánok a szol gaság szekerét. Vannak, ... de menynyien vannak, kik az emberek erkölcsi érzetét kigúnyolják, igazságost játszanak, s a szerénység álarca alá rejtőzve titkon markukba nevetnek, kiket a hatalom éle sem igen fog, mert zsebükben hordják az igazság óvó fegyverét. Emitt a szülei hatalom alól kikerült könnyelmű ifjú gondatlanul fecsérli erejét, és a mások keresményét, vagy utánozza a nagyokat költekezéseiben, élvre élvet hajhász, s elbukik az élet küszöbén, tönkre téve magával együtt másokat is. A társadalom könnyen megalkuszik vele, mintha a Léthe vizéből ivott volna rá egyet, kebelére öleli, s hizeleg neki mint a duzzogó gyermeknek, és hogy kiengesztelje, jobb, jövedelmezőbb állásba helyezi, mert ezt a szülék, rokonok érdeke igy követeli. Ki kedvezőtlen szót emel, azt megkövezik, félredobják, mint elmaradott, s nem a mai korba való embert. Amott egy családapa töri fejét a fekete betűk felett mélyen elmerengve, miként lehetne a nagy számból kicsit csinálni, hogy abból üres zsebjét, melynek folyton fenekén kotorász, megtölthetué. Mert a család gyakran többet költ egy nap, mint amennyit az apa egy hónap alatt meg bir keresni, tehát a szükséget pótolni kell. A családfő elég gyenge, sőt gyáva övéivel szembeszállni. A mai világ folyása pedig azt úgy követeli, hogy fényljék kívül minden, belől rághatja a bűn rozsdája az erkölcsi érzeteket. És halad tovább- tovább a lejtőn, mig annak legalsó lépcsőjére jut, s elmerül az önmaga által felkavart szennyes iszapban. A társadalom szépen tudomást vesz róla, sajnálkozását fejezi ki felette, s tovább mozog, mintha mi sem történt volna. A tegnap az éjféllel bezáródott, elmúlt s megszűnt minden, A mai nappal új élet kel mindenütt, a fáradt világ kipihente magát az éj sötét leple alatt, s nem idézi fel többet a múltak emlékeit. Itt egy ügyes kéz gyakorolja magát a mások nevének leírásában, s midőn megközelítette a hasonlatosságot, egy hosszúkás cifra papirt vesz maga elé. s nehány számot festve rá, tovább adja, mai nyelven: értékesiti. Ez is az erkölcsi sülyedés lejtőjére lépett, melyen haladva, magának szennyes fürdőt készit, másoknak igen sokszor a nyomorúság vermét ássa meg. A megkárosítottak futnak, fáradnak egy ideig, tetézik a kárt kárral, a veszedelmet veszedelemmel, s midőn kimerültek, elcsüggedve állnak félre, hogy a napi eseményeket hagyják a maga megszokott medrében tovább/oly ni. A társadalomsajn álkozását fejezi ki egyik mint másik felett, amazt tette, ezt talán ügyetlensége miatt méltatja kis ideig figyelmére, azután az időre biz mindent. Tehetetlenségében nem ér rá orvosságot készíteni mások bajaira, és lesz maga is Dalok i. Árva madár énekelget A kis madár majd talál párt A kökényfa ágon. Ott az erdő-mélyen, En is árván dalolgatok, Nekem is tán egy szép leányt Mert még nincsen — párom... Rendel a jó isten! II. Kéklik az ég, ragyognak a csillagok, Az a kis lány elmerengve andalog. Kék az ég is, hej, de kékebb a szeme, — — Mintha benne ezer csillag fénylene ! Úgy vágytam én a csillagok körébe, De most vágyom e szép kis lány ölébe. Odaadnék üdvösséget, fényt, eget: Csak e lányka megszeretne engemet! III. Tündérország legragyoo-óbb csillagát Földre űzék társai egy éjen át*, Le is szállott egy derült, szép hajnalon, — E földre szállt csillag te vagy, angyalom! Azt mondod, hogy csak tréfálok én veled, No hát be is bizonyitom im’ neked, Mert e csillag most is ragyog fényesen Két sze?nednek éjszakáján, édesem! IV. Kerted illatos világit Most tudom már: mért adád e Bokrétába fűzted, Sok virágot, hívem, A sok nyiló rózsabimbót Hogy takarja- érted égő, Kebelemre tűzted. Érted vérző szívem. V. Fél esztendő, a mióta innen Eltávozott, elhagyott a kincsem. Fél esztendő, a mióta nékem Porba omlott mennyországom, éltem . . . Végig megyek házuk előtt néha, Minden csendes, minden kihalt, néma. Puszta a kert, egy virág sincs benne, Mintha az én fájó szivem lenne ! . . . VI. Késő őszszel hull a fáról a levél, Látod rózsám gn velem is mit tevéi ? Mint a hideg őszi szél a levelet: Elhervasztál te is lányka, engemet. Száraz ágon nem csicséreg a madár, Hű párjával szebb vidékre szállá már. Én is szállnék, de nem bírok*, hiúban — Itt reped meg az én szivem bújában ! T. Tavaszszal. i. Enyhe szellő, balzsam-illat Száll a légen szerteszét stb. II. IIűs tavasz-éjnek csillagezre Aranysugárit hinti rám, Tekintetem ott fönn kalandoz A menny sötétkék fátyolán. Oly tiszta kék az ég fölöttem, Mint szép szemed volt, kedvesem; Olyan derült, vidám, mosolygó, Miként lelked volt rendesen. Oly bűvös-bájos és csodás, Mint szíved volt, jó angyalom, S mint sírod éje, oly hideg, Lehullott fényes csillagom .... 22. szám. ______ Munkács, 1885. május hó 28._______ II. évfolyam. I | | I Tl * * IV. V. VI.áf@€kdL$lsa&'»F gandMágiv asépiro »Munkács város hivatalos hirdetéseinek« a „munkácsi szinügy-gyámolitd-, és a munkácsi önkéntes tüzoltó-egyesületeknek“ közlönye. Minden a lap szellemi részét illető közlemények a „Munkács" szerkesztőségéhez; elöflzetési, hirdetési dijak és közlemények a kiadóhoz küldendők. Felelős szerkesztők:: Csomár István. U s 2 k a y Bálint.
