Munkács, 1885 (2. évfolyam, 10-52. szám)
1885-04-30 / 18. szám
18. szám. Munkáes; 1885. ápril hó 30. II. évfolyam. 1 Előfizetési ár: (f T A Egész evre .........................4 irt. \ J F élévre................................2 frt. <4 y Községeknek és tanítóknak egész dg évre......................................2 frt. A í ' — , I i{i Egyes szám ára 10 kr. % 4 nyüt-térben minden garmond Ä ú’0?' kr. —„ 4> i T t $ ■é> Hirdetési díj: I v Hivatalos hirdetéseknél : minden <é> egyes szó után i kr. Azonfelül bélyeg 30 kr. ^ A Kiemelt diszbetük s körzettel el- I látott hirdetményekért térmérték ^ szerint, minden négyszög ctméter ^ <^> J» kr. számittatik. <^> Állandó hirdetéseknél kedvez- a ^ mény nyujtatik. ^ T&ra&daJttj'-,. ssápUTOdLaJLaaji • Munkács város hivatalos hirdetéseinek, a „munkácsi szinügy-gyámolitó-, és a munkácsi önkéntes tűzoltó-egyesületeknek" közlönye. Minden a lap szellemi részét illető közlemények a „Munkács" szerkesztőségéhez; előfizetési, hirdetési dijak és közlemények a kiadóhoz küldendők. Felelős szerkesztők: Csomár István. Uszkay Bálint. Társadalmi állapotok. (Cs) Lapunk utóbbi számaiban társadalmi kérdések fejtegetettek átalánosság- ban. A mi szűkebb körünkbe nem nyúlt bele részletezéseiben. Csak itt-ott jelzett egy-egy haladási pontot, mint a jövő útmutató fáját. Van pedig nekünk itthon sok seperni valónk, ha azt akarjuk, hogy a magyar társadalomnak teljes kiegészítő részévé váljunk. Korunk az anyagi érdekek kora, de azért a szellemiség terén is haladunk. Nem csoda, ha az egyesek sokat kívánnak, mert hiszen az egyesektől is sok kívántatik. Az anyagi érdekeknek legkevésbé sem állja útját, ha nemzeti szemponfból szintén megkívánjuk mindazt, mi egy hazafitól megkívánható. Megkívánjuk, hogy mindaz, ki magát e haza polgárának vallja, ennek nyelvét kultiválja. A nemzet nyelvében él. Ki évek hosszú során idegen nyelvet használ közöttünk úgy családi tűzhelyénél, mint nyilvános helyeken, ki nem érti nyelvünket, nem ismeri érzelmeinket, az nem érezhet velünk egyformán, az nem lehet barátunk. Aki pedig velünk nincsen, az ellenünk van. Sok mulasztás történt a múltban úgy az anyagiság, mint a szellemiség, mint a nemzetiség terén. A gazdag, a hatalmas földesurak egy szavokkal, egy intésükkel mennyit eszközölhettek volna jobbágyaik közt még’e század elején is! Elfelejtkeztek róla. Nem tették. A határszéli megyék hajdani magyar urai elpusztultak, elpusztítottak, birtokaik idegeneknek adományoztatok, kik sokáig, némelyek máig is idegenek maradtak a nemzetre nézve. Az ilyen földesurak alatt aztán pusztulásnak indult a magyarság. Vidékünkön az orosz falvak tele vannak a legjobb hangzású magyar nevekkel, melyek nyílt bizonyságai annak, hogy azon községeknek hajdan magyarajka lakói voltak, s csak a múlt század végén és ennek elején oroszosod- tak el. A magyar alföld lakói a mi helyzetünket nem értik és nem érzik. De ne is értsék. Itt a nemzet részére minden lépést erős fáradtsággal kell elfoglalni. Akik egymást nem értik, nem lehetnek jó barátok. Akik másképen gondolkoznak, másképen is éreznek. Nekünk magyarrá kell tennünk e népet újra, hogy tudjon velünk gondolkodni, velünk érezni, hogy tudjon velünk egygyé lenni. És e munkában egy nagy akadály állja el útunkat. E megye nagyrészét Schőnborn gróf birtoka foglalja el. Ennek középpontja városunkban van, mely a germanizációt terjeszti fel és lefelé egyaránt. Abban a Rákóci-kastélyban, mely a szabadság eszméit látta forrni, a német nyelv egyedül jogosult, ez a hivatalos nyelv, ezen írnak, ezen beszélnek. Elképzelhetni, hogy mily támogatásunkra van ez uradalom nemzeti törekvéseinkben. E milliókat érő vagyonból —szeretnők hallani — hány iskolát — nem mondjuk, hogy állított, csak — segélyezett? Szeretnők hallani, mennyit áldoz évenként kulturális célokra! E grófi birtok épen kétszerese a megye összes lakosságáénak. És e birtokban nem lobogtatják a nemzeti zászlót, idegen nyelvet kultiválnak Hajdan, mig a tisztikar igazgatójával együtt magyar volt, legalább nagyobb részben az, szerepet vittek, támogatták az eszméket szóval és tettel egyaránt. Ma visszavonultak, vagy — mint hisszük — visszatartatnak. Ezeket elmondtuk és elfogjuk mondani még sokszor mindaddig, mig az uradalmi hivatalos nyelv magyarrá nem lesz, mig könyveit, iratait német nyelven fogják vezetni. És elfogjuk mondani mindig nagyobb hangon, bekürtöljük vele a világot, hadd lássák és tudják meg, mi történik egy ilyen uradalomban nemzeti érdekből. Sok nyelvet beszélni mai időben nagy kincs, és hova-tovább mindig nagyobb lesz, amint a világ forgalma a vasúthálózatokkal emelkedik, mert a nemzetek nagyon közel hozatnak egymáshoz, de a hazai nyelvet nem szabad azért elhanyagolni, sőt a többiek ráhatása által emelni kell. A megyei hatóság tesz és buzdít, városunk annyit tett e téren, mennyit kevés, de többet egyik sem, s az a nagy birtokos, ki mindnyájunknál többet tehetne, a nemzeti szent ügynek nem előre, de hátra- mozdilója. Ma minden nemzet igyekszik a maga körében saját nemzeti nyelvét átalánossá tenni, emelni, mert csak úgy lehet egységes, tömör egészet képezni. Érzik ezt a nálunknál nagyobb nemzetek is. A német, francia, országa szélein igyekszik az assi- milatiót végrehajtani. Nekünk is azt kell tenni, munkálni együttesen, nem széthúzva, nem akadályokat gördítve a nemzeti érdek és cél elé. Együtt, ha lehet, de külön is mozgató kerekek leszünk. Óhajtjuk, hogy megértsük egymást, s társadalmi teendőinket vállvetve mozdítsuk elő! Városi képviselő-testületünk és a tanügjr. A ki városunk tanügyét figyelmes vizsgálat tárgyává tette, ölömmel győződött meg arról, hogy nálunk a közoktatás iránt melegen érző tanügybarátok élnek, hogy városunk magistratusa nem önző érdek sugalta munkát, hanem az egész nemzetre kiható akciót fejt ki. Fényes iskola- épületünk nemcsak külsejével imponál, hanem belső értékével is elismerést szerez és egy szebb jövőt biztosit az áldozatkész városnak, valláserkölcsi alapon nyugvó, hazafias nevelésben részesítvén nemcsak városunk ifjúságát, hanem a vidéki szülők gyermekeinek jó részét is. A városi atyák, kik ezen virágzó intézet létesítése által nevük halhatatlanságát s a jövő nemzedék boldogságának templomát biztosították, belátták azt, hogy ezen édes gyermekük gondozását úgy, amint óhajtanák, s a kor igényei megkívánják, nem teljesíthetik, azért az intézet gondos fejlesztésének munkáját a megyei királyi tanfelügyelő úr szives és önzetlen támogatása folytán a vallás és közoktatási kincstárra ruházta, ki annak íentartását és kifejlesztését a város évi hozzájárulásával elfogadta, s 1883. szept. 1-től közmegelégedésre kifogástalanul gondozza és biz- tositja. A városi iskolák államosításával fenmaradt a városnak azon kötelezettsége, hogy az irgalmas nénék vezetése alatt levő leányosztályok egy részét 238 frt évi bérösszeggel alkalmas épületben helyezze el. A város — jelen körülményeink között — a leányiskolákat bérlet utján célszerűen el nem helyezheti, ez okból a felügyelettel meghízott gondnokság, mint a városi képviselő-testületnek befolyásos tagjaiból alakított testület, arra kérte a kir. tanfelügyelő urat, eszközölje ki a közoktatási kormánynál, hogy a leányiskola évi bérösszegének megfelelő 4760 frt tőke és a kincs- tár hozzájárulásával az uj-utcáhau fekvő dr. Seholtz-féle telket vásárolja meg, és azon építkezés által a leányiskola és az Irgalmas nővérek elhelyezését biztosítsa. A királyi tanfelügyelő úr a goudnokság kérvényét indokoltnak találván, azt a magas kormányhoz pártolólag terjesztette fel. Az iskolák fejlődésén buzgólkodó közoktatási kincstár a kérelemnek helyt adott, s felhatalmazta a megyei kir. tanfelügyelőt, hogy a város által évenkint fizetett bérösszegnek megfelelő tőke igénybevételével a leányiskola elhelyezéséül az említett (dr. Seholtz-féle) telket vásárolja meg és a szóban levő elemi leányiskola áthelyezését már az 1885—86-ik iskolai év elején foganatosítsa. A miniszteri engedély folytán a kir. tanfelügyelőség felhívta városunk képviselő-testületét a telek megvásárlásához szükséges’4760 frt kifizetésére, de ezt a városi atyák kifizethetőnek nem ff tartják. Ok a nevelés hiztositását egészen alárendelik az anyagi érdeknek, azt vélvén, hogy a szerződésben elvállalt kötelezettség alól könnyű szerrel kibúhatnak, s a közoktatási kincstárt a város javára kijátszhatják, vagy engedékenységre fúrhatják. Mikor még a város oktatásügyének bizto i- t isa — nagy anyagi áldozatok mellett is — közérdeknek, sőt létkérdésnek tekintetett, akkor átlátta képviselő-testületünk, hogy az elemi oktatás magában még nem termi meg azon gyümölcsöt, melyet a különböző nyelvű és vallásu lakosok gyermekei jövőben boldog egyetértésben és békében élvezhetnének. Belátta, hogy városunknak az idegen ajkú községek közé lett beékelése folytáu nagy felelősséggel járó missiója van, melynek megvalósításától függ elismertetése és becsültetése. Belátták, hogy zilált társadalmi életüuket c.vak az esetben rendezhetjük és alakíthatjuk átj
