Munkács, 1885 (2. évfolyam, 10-52. szám)
1885-11-12 / 46. szám
sabb kérésemet, kegyeskedjék Felséged ezen kiállítást megnyitottnak nyilvánítani.“ A trónörökös beszéde után, melyet többször szakított félbe zajos és lelkes éljenzés, ő Felsége a király a következőleg válaszolt: „Azon magasztos ünnepély, mely bennünket ma e helyen egyesit, méltán a legőszintébb örömmel töltheti el keblünket, mert egy oly mii felavatása áll előttünk, mely mint a szorgalom és becsületes munka, anyagi és szellemi erő szüleménye, s az erre hivatott összes tényezők tevékeny, szakértő és hazafias közremüködéséuek viv- mánya, hivatva van a világ előtt nemcsak magyar koronám országainak áldásdús fejlődését feltárni, hanem egyszersmind fenhangon hirdetni, hogy ezen szép országok a kulturállamok közt minden tekintetben méltó helyet foglalnak el. Örömmel jelentem meg azért, hogy ezen — jelentőségére nézve a közönséges kiállítások színvonalán télül álló, méltán nemzetinek nevezett ünnepélyt jelenlétem által felavassam, s reményiem és óhajtom, hogy annak sikere az ahhoz kötött várakozásoknak minden irányban megfelelve, nemcsak a fentjelzett célokat biztosítsa, de egyszersmind a szorgalom és áldásthozó munka ösvényén való folytonos és fokozott haladásra hathatós ösztönül szolgáljon. Ezen reménytől és óhajtástól áthatva, a kiállítást ezennel megnyitottnak nyilvánítom.“ A berekesztésre Rezső trónörökös 10 órakor érkezett meg s a király pavillonból kilépve lelkes éijenzések közt Széchényi Pál gr. keresk. miniszter felkérte a kiállítás bezárására, melyre a trónörökös igy válaszolt: „Mindenekelőtt köszönetemet fejezem ki a a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter urnák üdvözlő szavaiért, s egyúttal mind ő neki, mind a két elnöknek, mind önöknek mindnyájoknak, uraim, kik ezen nagy kiállításban részt vettek s azt kezdettől fogva odaadó hazafiságuk- kal oly szépen megvalósítók, ernyedetlen fáradozásaikért, kitartó munkásságukért. Mai nap teljes megelégedéssel tekinthetünk ezen müvünkre vissza, melynek erkölcsi értéke mindenekelőtt tartós haszonra fog szolgálni; mert ezen kiállítás mindnyájukban a bizalmat, az önérzetet s a hatalmas közművelődési emelkedésünk jövőjébe vetett hitet költötte föl (Lelkes éljenzés) és a külföld előtt is bemutatta, mivé alakult Magyarország az utóbbi évek alatt, hogyan emelkedett föl a szellemi és művészi alkotásoknak téréin épen úgy, mint ipari és mezőgazdasági tekintetekben teljes mértékben a kulturállamok sorába. A Szent-István koronájához tartozó országokra nézve e mostani kiállítás fontos szakaszát képezi ifjú erejű mivelődési kifejlődésünknek, s ebben rejlik a legjelentékenyebb siker. Reánk nézve, kik szerencsések voltunk ezen műben részt vehetni, a legszebb jutalom és büszkeség azon öntudat, hogy hazánknak szolgáltunk, azon hazának, melynek szent földéhez a hűség és gyermeki szeretet legszívósabb kötelékei csatolnak bennünket. (Viharos, szűnni nem akaró éljenzés.) Ez ünnepélyes pillám tban, midőn ezen első nagy országos kiállítást bezárjuk, hálatelten egyesítsük szavainkat ezen felkiáltásban, mely minden magyarnak lelkesülten lebeg ajkain : Éljen a mi urunk és királyunk ő császári és apostoli királyi felsége, — és éljen a mi imádott hazánk!“ A községi közigazgatásról.-— Két közlemény. — I. Ma, a mikor mind nagyobb súlyt fektetnek a községi közigazgatásra, a körjegyyők munka körének beosztására, s anyagi helyzetük javítására, a mikor ugy a felsőbb hatóságok, mint a sajtó, éber figyelemmel kisérik a községi önkormányzatot, azt hiszem nem lesz érdektelen némileg világításba helyezni, a mi megyebeli községeink helyzetét, főleg az e vidéken levő közigazgatást. E cikkemmel provokálni senkit nem akarok, vádolni senkit nem fogok. Több éven át szerzett tapasztalásból irok, s írni akarok higgadtan, tárgyilagosan. - Célom ; az illetők figyelmét felhívni a községi önkormányzat ferde kinövéseire, hogy ott, a hol lehet segítsenek — vagy legalább tudatával bírjanak annak, a mi károsa községre, káros a népre. A községi közigazgatás alapfeltétele: a nép anyagi jólétének, szellemi fejlődésének, a közszemély- és vagyon biztonságnak előmozdítása. — Ahol a nép szellemileg fejlődöttebb s anyagi jólétnek örvend, ott könnyű az önkormányzat, a közigazgatás, de nagyon jól tudjuk, mennyire hátra van maradva a mi népünk szellemileg úgy, mint vagyonikig. A munkácsi szbirói járás 91 községe közül, alig van hat község, hol a biró csak valamennyire is irni, olvasni tud. A község számadását tehát nem vezetheti, s az 1871. évi 19-ik t.-cz. szakaszai, az intenció -- a mi a törvényt eredményezte, teljesen illusióvá vált e vidék* népei közt s a községi elöljáróság s maga a község egyedül a körjegyző kénye-kedvére van hagyatva. Rendezett községeket csak rendszeres számvitel mellett képzelhetünk. Ott, hol nem tudjuk mennyi a község vagyona, mennyi évi jövedelme és kiadása ? hol csak kényre-kedvre van a köz- pótadó kivetve, s ugyancsak úgy behajtva, hol csak Csáki szalmájaként történnek a kiadások, s történik a törzsvagyon elidegenítése, hol az adófizető nem tudja, mi után és mennyit fizet, s nem tudja azt, hogy miért fizet? ott nem lehet, ott nincs jó közigazgatás, ott nincs előmozdítva a nép anyagi jóléte, szellemi fejlődése. -— A munkácsi szbirói járás 91 községe közül pedig csaknem mindegyikben igy van! A törvény rendeletéinek, éveukint minden község eleget tesz, s a költségvetési előirányzatot elkészíti, azt jóváhagyás végett a törvényhatósághoz be is nyújtja, onnan vissza is kapja, de soha többé abba senki bele nem tekint. — Hasból van készítve az előirányzat s már jó előre tudva van az is, hogy annak egy tétele sem lesz szigorúan megtartva. — Az évenkénti számadások is elkészíttetnek, be is terjesztetnek, sőt végre valahára 10 hosszú éven át törvényhatósági jóváhagyással is elláttattak. De kérdés: honnan kerülnek ki e számadások nagyobb részt? (mert kivétel egy-kettő van.) Elkészíttetnek hasból, s a számadási okmányok is csak akkor állíttatnak ki. Egyénenkénti közpótadó kivetésről és egyénenkénti kőzpótadó befizetési lajstromról — szó sincs, az hihetöteg most is rováson van. Pedig ez mind igy van. s ezt az ellenőrző hatóság nagyon jól tudja, vagy legalább tudnia kellene. A körjegyző — e járásban — csak is adóbehajtó, s a felsőbb rendeletek gépies végrehajtója. Nem gondolkozik, csak tesz. — Az alispán, adófelűgyelő, közigazgatási bizottság stb. rendeletet intéz a szbiróhoz, a ki azt lemásoltatva megküldi a jegyzőnek. A jegyző kiadja a bírónak, biró a csákányosnak, csákányos az érdekelt feleknek, s innen aztán igy a jelentés vissza és fel az elsorolt rendben. — De hogy a nép baján segítve, vagy csak könnyítve is legyen, arra nincs ideje az elöljáróságnak. Hát ilyen állapot mellett nem lehet képzelni sem jó közigazgatást, sőt az jut eszünkbe, hogy tulajdonképen itt nem is „a népért van a tisztviselő, hanem megfordítva: a tisztviselőért van a nép.“ A mi áldott jó orosz népünk, ha csak nagyon nem ütik, nem jajdul fel. Megelégszik, ha úgy megy most is minden rendben, mint ment ezelőtt 10 — 20 évvel, hiszen a szolgabirájuk is azt mondja, ha a jegyző rendet akar tenni- „ne újitgasson maga (sic!) hanem tegyen úgy, mint régen volt.“ — (Jó lenne ide le is kottázni azt a régi nótát, aztán elhegedülni, hadd táncoljanak rajta. Szerk.) Gyönyörűen illustrálja a mi jó közigazgatásunkat az is, bogy a munkácsi járásban rövid hat év alatt mennyi jegyző változás volt. — Csak egy jegyzői kerület 11 mond tizenegy változáson ment át egymásután, a másikban az elmúlt hat év alatt: négy, a harmadikban: négy, a negyedikben: három, az ötödikben: három, a hatodikban, hetedikben, nyolcadik és kilencedikben is volt változás, sail jegyzői kerület közül csak kettő maradt épen. A munkácsi járásban tehát 6 évi időköz alatt 29 jegyző változás és igy választás volt. — Váljon néni corrumpálja-e ez a népet és a közigazgatást? És vájjon kinek róvhatjuk fel ezt, hogy a községek ily zaklatásoknak vannak kitéve, eltekintve attól, hogy a körjegyzők elleni folytonos fegyelmi vizsgálat és pénzbüntetés cseppet sem emelvén a jegyzők tekintélyét, már ez is a közigazgatás hátrányára van. A mi „igen jó községi önkormányzatunk többi hajtásairól és az ezek lenyirbálására teendő intézkedések javaslatáról — jövőre. Kommá. Felvidéki levél. Az elmúlt szept. hó utolsó napjaiban tették meg körutjokat a felvidéken a megyei főispán, az alispánnal együtt, a közigazgatási hivatalok megtekintése céljából. — örvendett a felvidék közönsége, hogy a meglazult intézkedés- és eljárás hiányai megtekintése után, — a gyorsabb igazságszolgáltatás észrevehetőleg bekövetkezik. De mindez ideig nem tapasztalta azt senki, ugy- látszik, hogy a régi korhadt állapotok a felvidéken még mindig tevékeny intézkedésre várnak. A szolgabirói hivatal elég számmal ellátott személyzete — szenvedélyes vadászok lévén — nem a hivatalo - teendők intézése, de a vadászkalandok élvezetére fordítja figyelmét, majd minden héten tartatnak társas vadászatok J az egész hivatalos teendők vezetése, egy otthon felejtett személyre bizatik, ki azoknak megfelelni egymaga nem képes. — Innen van aztán az, hogy még az elmúlt év elején beadott panaszok és kérvények is elintézetlenek. Nyomára jött-e ezeknek a vizsgál) főispán, avagy nem, nem tudjuk, de ha egyebütt is érdeklődik, nem Csak a hivatalnál az ügyek folyama iránt, a nép között, okvetetleu reá mutatnak az elintézetlen panaszok halmazára. Mint dicső Mátyás királyunk tett, a nép közzé ment, ott tudta meg a nép bajait, nem csak a hivatalos helyiségekben győződött meg arról. Van még a felvidéken egy másik, mely a közönséget veszélyeztető, mint a tűz ellen biztositó társulatokat kárositó,szándékos gyújtások számos esetre, mely valóságos számítással űzetik jó kárpótlás céljából. A magas árban felbecsült korhadt faépületek értéke az elégés után kellemes érzések között vándorol zsebébe sokszor a biztosítónak. — Nem rég Kondáson lakó Mauzzkopf Mojsele, hírhedt üzér is, aligha meg nem kitárté az üzérkedés ily módját, mert az egymás után bekövetkezett tüzeset után, korhadt faépületei árában nagy összeget képzelt felmarkolhatni. A vizsgálóbíró Ilosván megkezdett ugyan ellene valamit fürkészni, de cselédjeit, sáfárait, a községbiráját mindez ideig ki nem hallgatta, kiket egy kis el- záratási ijesztéssel lehet c-ak, — de nem szép szóval — vallomásra bírni, az egész község népe tudja, hogy a nem biztosított ingóságok a Mojsele intézkedésére, az elégett épületből pár nappal a tüzeset előtt kihordattak. Ilyenek az állapotok a felvidéken, és az ilyen üzelmek mind addig, inig az erélyes tisztviselő ki nem pattantja a gonoszt, napi renden lesznek. A nép nyugalma, és megelégedése, ki tudja, mikor fog bekövetkezni! Vigasztaljuk magunkat még egy ideig, a költői mondattal: „Van biró a felhők felett, áll a viliá- mos ég. “* O * Hát az a felvidék egy kicsit gyakrabban meglátogathatná a nyilvá’nosságo t, s nemcsak egy-egy momentán dolgot ránthatna elő, hanem közéletének képét festhetné. Úgy van az mindenütt, hol a nyilvános élettől távol vannak az emberek, hol csak a hivatalos egyének hirdetik a nép nagy boldogságát s mindenkit tejben, vajban fürösztenek! Szerk. Dalestély. A gőz és villamosság századában élünk. — Egy nap nem egy nap már, hanem egy év. — A mi egy órával azelőtt történt, már nem újság, a mi tegnap volt, oly megszokott, mintha örök időktől fogva meglenne, az egy hét, egy hó előtti dolgokat úgy elfeledtük már, hogy vissza sem emlékezünk rajok. — Változatosság kell a világnak mindenben és mindenüti,, politikában úgy, mint tudományokban; művészetben úgy, mint mulatságban, s mért lenne ebben kivétel Munkács, ha az egész világ azon töri fejét, hogy hozzon némi változatosságot ezen egyhangú siralom völgyébe — szeretjük bizony mi is, sőt kívánjuk is a \ál- tozatosságot, nem vonz már az, a mit egyszer próbáltunk, újat várunk mindig, s bárminő helyes legyen külümben, — ha nem újság, — nem kell. Nos hát a helybeli dalegyesület sikerrel oldatta meg a nehéz problémát, hogy kell azon publikumnak, mely keresztül élvezte rövid idő alatt a nemzeti színház első rendű csillagai vendégszereplésétől egész a zsidó zengeráj obscurus coupletjáig terjedő művészeti scálát — újat s a mellett igazán élvezetest nyújtani. — Látszott is múlt szombaton, hogy mennyire eltalálták derék daláraink a közönség szája izét, mert dacára a meghívások körül mutatkozott szűkmarkoskodás- nak, nem mindig gyűl össze oly nagyszámú és válogatott társaság a „Csillag“ termében, mint ezen dalestély alkalmával. — Nem azt akarom ezzel mondani, hogy talán csupán az újság kedvéért sietett volna közönségünk ezen estélyre, de tagádhatlan, hogy ez is hatott, s a ki csak kíváncsiságból tekintett is föl ezen mulatságra, öröme telhetett benne, látva á fesztelen, családias jellegű vigalmat, mely jótékonyan üt el, nem mondom báljaink, de csak „kränchenjeink“ már az annyira divatba vett fényűzésétől. — Azt hiszem, az volt a cél, hogy egyszerű, de szivneme- sitő és kedélyes mulatságra gyűljön össze társaságunk s ezen cél tökéletesen el is lett érve, s bátran folytathatja a dalegyesület ez irányban működését továbbra is. Magáról az est lefolyásáról keveset lehet mondani. A dalegyesület darabjai szabatos előadásuk s gondos összeállításuk által osztatlan tetszést arattak, a programmot leirni feleslegesnek
