Munkács, 1885 (2. évfolyam, 10-52. szám)

1885-03-05 / 10. szám

10. szám. Munkács. 1885. márezius hó 5. II. évfolyam. 4 4 * é> Előfizetési ár: 7 Egész évre .... • 4 frt. T Félévre............................... 2 írt. 4 Községeknek és tanítóknak egész 4 évre ..................................... 2 fr t. * Egyes szám ára 10 kr. T '& . . & A 4 nyílt-térben minden garmond A sor ára 20 kr. \ 4 4> 4 I Megjelenik minden csiitöptökön. , Hirdetési díj: | Réseknél : minden f I kr. Azonfelül kr. 'örzettel el- Ä térmérték l 'szög ct méter ^ mittatik. <|> I A AiianOünírdetéseknélkedvez­mény nyuj tátik. ^ r Munkács város hivatalos hirdetéseinek« a „munkácsi szinügy-gyámolitó-, és a munkácsi önkéntes tüzoltó-egyesületeknek“ közlönye. 7/g Minden a lap szellemi részét illető közlemények, előfizetési és hirdetési dijak, úgy hirdetési közlemények a „Munkács" szerkesztőségéhez küldendők. Felelős szerkesztők: C s 0 m á r István. Gáthy Géza. Uszkay Bálint, Élet és iskola. Az emberi élet folytonos iskola. Kezd­jük a gyermeki korban, az öntudatra ébre­déssel, s folytatjuk a valódi életben, a férfi-korban. Elindulunk az élet után mint fiatal gyermek, s tapossuk azt végig-végig, még el nem kopunk, vagy a világ mint öreg gyermeket el nem koptat bennünket. Vágyva-vágyunk az élet küzdelmeibe mi­nél mélyebben behatolni, erőnk érzete mun­kára ösztönöz, de a küzdelemből legtöbb­ször búval és örömmel megrakodtan a keserű csalódás napjára ébredünk. Nemes czélt tűzünk magunk elé, magasztos esz­ményképet választunk, s csak későn vesz- szük észre, hogy lábunk az élet csuszamlós talaján félre siklott, az élet meredélyén nem birt megállani. És mégis haladnunk kell tovább-tovább, az élet szele feltartha- tatlanul hajt mindig előbbre bennünket. Szent érzelem vonzza szivünket egy nemes czél felé, jóakarat vezérli karjainkat az emberiség érdekének ügyében munkálni, s felbuktatnak bennünket a sima földön. Hányszor kell újra meg újra kezdenünk az élet e legnehezebb iskoláját, -és mint jó­hiszemű tanulók mégis csak fanyar, gyü­mölcseit szedjük folyvást a "tapasztalásnak. Ez iskola, az élet iskolájk a legnehe­zebb. Mindennap vizsgázunk az élet nyílt könyvéből, minden percze újabb meg újabb kérdést tűz élénkbe, melyeket a megélhe­tés feltétele mellett kell folyvást fejteget­nünk Boldog, ki minden tételét helyesen fejtette meg. Igaz, hogy az élet nehéz iskolájában a lélek e hármas egysége adatott kalauzul az embernek : érzés, gondolkodás és aka­rat ; egyik a külbenyomások felfogására, másik a tévelygések kikerülésére, az élet irányítására, harmadik a megismert jónak követésére. De hát ezek is csalódásnak vannak alávetve, és igen sokszor álszin, álokoskodás mezébe burkolva tüntetik fel a valót. És hogy ez ’érzelmek meg ne tompuljanak, el ne csüggedjenek, a gond­viselés szeliditőiil és enyhítőül a hit, re­ménység és szeretet fáját állította fölé az élet útára, hogy amazok ridegségét az élet lankasztó szele ellen szelíd fénynyel sugá­rozzák be. A lélek ezen erői és virágai azonban csak a társadalmi életben fejlődhetnek kellő irányban és kellő mértékben. A tár­sadalmi életnek pedig közvetítőjének, szel­lemi kapcsának kell lennie, mely az élet egymásba ütköző érdekeit kiegyenlítse, vélt akadályait elhárítsa, s a nemes czél előmozdítására az erőket egyesítse. Ily közegül állott elő és jelentkezik folyvást a „iMunkácsÖsszekötő kapcsot akar létesíteni bent és kint, a városban és a vidékkel, mely czélját a n. é. közönség szellemi támogatása mellett — hiszszük — ha egészben el nem érheti is, de megfogja közelíteni s utat tör a jövő felé. Egyúttal bátorkodom tisztelettel jelezni azt is, hogy jövőre a „Munkács“ szerkesztése körül annyi változás álland be, hogy csekély erőmmel én is a szerkesztőség tagjává lettem, és ezután a mennyire erőm s időm engedi, ennek szellemi irányításában is részt aka­rok, s részt fogok venni. Mely kijelentésem azonban nem azt teszi, mint a fentebbiek­ből is kitűnik, hogy csak az én számizének megfelelő czikkek látnak benne napvilágot, hanem igenis a t. közönség rendelkezésére álland ezután is az ellentétes nézetek meg­vitatása és megvilágítása végett, de azon egyet kérem ki, hogy a pro et contra nézetek fejtegetése a társadalmat megil­lető tisztességes hangon, morális niveaun maradjon. Tisztelettel kijelentem azt is, hogy ez elhatározásomban nem erőmnek túlbecsülése, nem hiú tetszelgési vágy ve­zetett, hanem egyszerűen az, hogy az élet­nek legalább közönséges napszámosaként teljesítsem én is a társadalom iránti köte­lességemet. Tudom én azt, hogy a l^p szerkesz­tése körül nem találunk rózsás labyrintra, s levegőjét nem szeldeli balzsamos illat, sőt inkább tövises utakon járva kell a sok­szor igen is megposhadt légköri csapadé­kokon keresztülhatolni. De a nehézségek nem fognak visszarettenteni, ha látjuk azt, hogy a jó érzelmű közönség nehéz vitáin­kon támogatand bennünket. Kijelentem még azt is, sajnos, hogy erre szükség van, de hát van, hogy la­punkat, mint eddig is, magyar nemzeti szellemtől áthatott érzelem fogja vezetni, s mig egy darab magyar földet érezünk lábunk alatt, mig magyar kormány intézi e nemzet sorsát, addig jelszavunk a ma­gyar államiság és a magyar társadalmi élet terjesztése, fejlesztése és erősbitése. Egy-egy hideg szélfuvás nem fog vissza­riasztani, görbe kacsintások nem terelnek le az egyenes útról, de az igazság és mél­Spanyolosán* Páris, julius hó. Páris mint világváros temérdek idegent fogad be falai közé. Ez idegenek számos oolloniákat alkotnak maguk között, melyeket a francziák barátsága és vendégszeretete kapcsol egymáshoz. Az egyszerű vidéki francziától kezdve egész a különcz japáni emberig, minden nernzet és faj képviselve van e modern Bábelben. És ha a leg­kisebb köztársaság társas szövetkezete is létjog­gal bir ez ember-oczeánban, nem csoda tehát, ha egy nagyszabású idegen collonia, mely még ehez általános tisztelet és rokouszenv tárgya szokott lenni a francziák részéről — a magyar egylet -— már régóta élénk érdeket birt Páriában kelteni maga iránt. Ennek a magyar egyletnek tagjai előszere­tettel viseltetnek a Boulevardok egy nagy „Caffe“-ja iránt, a mely naponkinti találkozásuk színhelye. Itt történt, hogy tagjainak egyik legérdeke­sebb férfia, a fiatal magyar festő — — nevezzük * Ez alatt a czim alatt közöl a párisi «Figaro» egy ér­dekes tárczát, a melyet a «Wiener Tagblatt» is átvett, és a melyet a «Munkács» annál szívesebben mutat be olvasóinak, mert ennek hőse egy fiatal párisi festő, nemcsak magyar fiú, anem Munkács város szülötte is, és mint ilyen, kétszeresen rdekes reánk nézve. őt egyszerűen Rafaelnek, mert a történet, a melyet elbeszélek, igaz, és csak a legközelebbi múltban történt meg, s mivel egész Páris foglal­kozott vele, kénytelen vagyok valódi nevét el­hallgatni, tehát itt látta meg és bámulta rögtön a szép Juanitát, a ki aztán nem késett a művész fejét tökéletesen megzavarni. A mi Rafaelünk — — — a fiatal művész hihetőleg nem fog neheztelni ez összehasonlitá- sért, a melyet e név idéz elő, mert ő Párisban is elismert, nagytehetségü festő, kinek egész biztos­sággal fényes jövőt j ísolhatunk, e szerint értenie kellett neki a női szépséghez is. Juauita igazán elragadó szépség! virító és szenvedélyes, mint valódi spanyol nő. Azt bizo­nyítják égő fekete szemei, koromsötótségü haja, halvány arezbőre és kéjt lehelő piros ajkai. Mint­egy húsz éves lehet. Veszedelmes kor a délvidék forró vérű leányainak, kik hamar fejlődnek, de hamar is hervaduak el. Nagyon bájos ő, midőn egy idősebb hölgy társaságában lép be az elegáns „Caffé“-ba, hol minden szemet magira von szépségével, és igéző lesz, ha lapot tart fénylő szemei elé, csak azért, hogy azon felül a mi érdekes Rafaelünkre pillant­hasson. a kinek arcza palettájának minden színei­ben váltakozik e lángoló pillantások alatt. Végre is a fiatal festő .rohamra határozta magát, és a szép spanyol hölgynek szerelmes j levelet csúsztatott kezeibe, a melyet ez — mel­lesleg mondva — mohón ragadott magához. Ettől az időtől kezdve három hosszú napon át nem volt boldogabb halandó a ,'öldtekén, mint a mi Rafaelünk. Három szerelmes epistolábau áradott már szét lángoló szive, melyek mindegyike követelőbb volt az előbbinél, mert nem eredményezett ne­heztelést, ellenkezőleg; bájos mosolyt nyert min­dig válaszul — — — — de a válasz a követ­kező három napon át is mindig csak mosoly maradt, a mi hősünket végre is kétségbeejté. Azt kérdé szüntelen magától kétségbeesésében, hogy talán játékot űz a hölgy szerelmével? Oh! de ez nem lehet, mert mindennap melegebben, nagyobb bensőséggel tekint reá. De miért nem felel neki levélben? Nem értette meg forró, égető vágyát ? hiszen leirta neki érthetően, minden levelében fokozódott hévvel. Hát ha meg se értette őt ? mert a szerelem kétféle, bár mind a két értelmet ugyanazon egy szóval Írjuk le a papirosra. A véletlen, a mely mindig kedves a szerel­meseknek, végre is közelébb hozta őket czéljuk- hoz, melynek neve „Magasius des Nouveoutés“ azért, mert abban minden kapható a világon. Tetőtől talpig, a chignontól a csípőig fel lehet itt ruházkodni; az éhes gyomornak frissítőkkel szolgálnak, a levélírásra berendezett csendes iró- helyek a szív kielégítésére vannak számítva, és még mindéhez, ez a legjobb hely légyottok szá­mára, melyet sovárgó szerelmesek találhatnak. Mennyi légyott adatik és fogadtatik el ez óriás raktárakban? Rafael és Juanita is egy ily Táxsadalnai-, gasdasági-, ssépirodalnai hetilap.

Next

/
Oldalképek
Tartalom