Meisner Heinrich Ottó: Ujkori oklevél- és irattan (Budapest, 1954)
Harmadik szakasz
8-án terjesztett javaslatához. Több állam közötti megállapodásokat ujabban gyakran csak egyetlen kiadmányban /példányban/ készítenek el, amely annak az államnak a levéltárában nyer elhelyezést, melynek fővárosában a tárgyalás folyt, mig valamennyi többi fél hiteles másolatot kap. Az ügymenet folyamán minden idők óta két szót irtak nagy bettivei: Sürgős /Eilig/ és Titkos /öeheim/• Az abszolutizmus, különösképpen pedig a porosz abszolutizmus minden eszközzel megkisérelte, hogy leküzdje a bürokratizmus nemtörődömségét. I,•Frigyes Vilmos a fődirektóriuma /gênera Idirektórium/ részére saját kezével irt utasításában /instruktion, itt. szolgálati utasítás/ igy rendelkezett: "Ha /a testületileg dolgozó miniszterek és az előadó tanácsosok/ egy óra alatt el tudnak készülni az ügyekkel, szabadságukban áll, hogy szétoszoljanak. Ha azonban a délelőtt folyamán nem tudnak végezni, akkor együtt kell máradniok megszakítás nélkül egészen este hat óráig, vagy aduig, amig minden ügyet el nem intéztek" /Können sis /die kollegiálison arbeitenden Minister und vortragenden Rate/ in einer Sttmde mit den Affairen fértig werden, so áehet innen frei auseinanderzugehen. Können sie aber des Vormittags nicht fértig werden, so müssen sie sans interruption bis auf den Abend um sechs, oder bis sie aile Affairen abgethah, beisammen bleiben"/. És a kabinettől, amely általában kitűnt ügyvitelének rövidsége és velős tömörsége által, II. Frigyes idejében egy beadvány megválaszolását már 24 óra múlva várhatta az ember. Minthogy az uralkodó jó példával járt elől és a beérkezett iratokat nemcsak szabályszerűen /rendszeresen/, hanem a leggyorsabb ütemben is elintézte, a kabinettitkároknak bizonyos fajta titkos Írásban /Chiffre/ kellett menedéket talalniok, ha a király szóbeni rendelkezéseit a negyedrétre összehajtott beérkezett iratokon ceruzával legalább lényegükben meg akarták rögzíteni. Ezt az eljárást ugy is lehet tekinteni, mint a gyorsírás bizonyos fajta kezdetleges megelőző formáját, amelynek fölényes elsajátításából mint a birodalmi bürokrácia első magasabb rangú tisztviselője, Lothar Bûcher, a kancellárral való hivatalos érintkezése során hasznot húzott. És végül számtalanszor tűnnek- fel a hajszoló "cito"~k /sürgősen! és "citissime"-k /a legsürgősebben/ helysttük később két vízszintes vonás is, az egyik kék, a másik vörös/ a titkárok, írnokok és irodaszolgák cimére. Minthogy a fogalmazványokra rá kellett jegyezni, hogy milyen napon került egy ügy a titkárok kezébe, hogy ezek azt mikor fogalmazták meg és küldték felülvizsgálatra, hogy a felülvizsgált tisztázatot mikor adták az irodába, mÍKor küldték eiienjegyzésre és aláírásra, és végűi, hogy mikor érkezett az vissza, mikor adták ki és küldték el, meg lehetett állapítani minden késedelmet és lassúságot. Megfordítva pedig a beérkezésre vonatkozó feljegyzések /Prásentate/ különösen alárendelt hivatalok számára szolgáltak bizonyítékául ann^k, hogy az ügyet nem huzták-halasztották /'"trainiert"/. A, vörös Síit /siessetek/ -irattartók /Eil-Mappen/ mellé csatlakozott a legújabb időben a vörössel szegélyezett megjelölés: Sürgős levél /sürgöny?/ /"Schnellbrief"/ a hatósági vagy hivatal címével és az iratdarab keltével. A titkos diplomácia /Geheimdiplomatie/ mind a mai napig érvényes vezérszó maradt. A 'sürgönyök" /"Depeschen"/ tekintetében a titokbantartás fokát a legfinomabb an árnyalták. A megmutatható /"ostensiblen"/ iratdarabokkal, amelyek arra voltak szánva, hogy felmutassák őket a címzett állam /Empfangsstaat/ képviselőinek, pl. eljárási utasításokkal párhuzamosan futnak a titkosak eltérő tartalommal. Ausztriában Metternich korában ismertek következő "dépêche"~ket /vagy utasításokat: instruktion/, "diplomáciai iratküldeményeket, sürgönyöket": hivatalos, felmutatásra szánt, bizalmas, fönntartott, titkos, személyes, titkos'és személves, /officielle, ostensible, confidentielle, réservée, secrète, particulière, secrète et particulière/, tehát a titkosság sokoldalú fokozása volt lehetséges, ^agábanálló szerepet töltöttek be itt a magánlevelek /lettres, particulières, Privatbriefe/, amelyeket nem kellett az iratokhoz csatolni, ami
